Péntek Róbert: Gleccsercsepp (versek)
Gleccsercsepp
Karzatos telek megrekesztenek.
Kihűlt a Szív, és fő a Föld.
Mint együgyű kiszámoló,
kattog, amit még megtehetünk.
Petpalackba szakadt alak:
emberbőrruhás hús-mis-más.
Szól az üvegharang,
csilingel telt telek lehelete,
csuklik a gleccser,
s eláznak az angyalok.
Szívemből fát ültetek,
bár félek: fejfává leszek.
2021.02.22. Badacsonytomaj
2021.06.12. Ábrahámhegy (képvers)
Kikelet
„Ámen, ámen mondom néktek:
A ki befogadja, ha valakit elküldök,
engem fogad be;
a ki pedig engem befogad,
azt fogadja be, a ki engem küldött.” (Jan 13:20)
Számot vetek, betűt vetek,
szóból Igét teremt-hetek,
hatok, hitek mind hiába,
Valóságom már a bába,
Szellemet szül, hűs világra
bevilágol ágról-ágra.
Húst hasít, tért tört tükörbe,
görbe szövet körbe nő be,
nőbe buggyan templom ormom:
burka-bárkában hajózom.
Egyszer szültek: testté tömve,
társsá lettem ember-körbe
másodjára, mások gyára,
kikkel kikel kézfogása,
ölve, ölbe őt találta,
magam lettem társasága.
Három, húrom, harmónia,
ízem zengte ima-fia.
Jelen vagyok, jeles lényem,
örökszülőm, születésem:
Világszót szól ajkam ágya,
ébren reng ki folyománya.
Én intem már újhodásom,
tanít itten, ki nem másom:
Ég-kő-iker-akarásom,
folyton megszülő varázsom!
Gyermek gyöngyöm, szülő-párom,
egy orcámon két magányom.
Betűt vetek, számot vetek,
Látó, Látott, Látás: Egyek!
Önmagammal szem-ben állva,
nézésemből képem válva,
válok, állok: mind-egy nekem,
Világomból Ember terem.
Áldott teremtésem fonom,
szövöm, szabom, szabályozom,
szabadítom Szívvel élve,
Istenemet, így igézve:
Szemeim kezemmel vesd el,
s kikelek Én szerelemmel!
2020.11.25. Badacsonytomaj
Corpus
Elvérzik az Erdő,
donorrá old a szem.
Sápadó szutyorgásban,
mint Göncöl a nádban,
anyaggá rikolt e tő,
a halált megszülő,
ősz: testi kényszerem.
2020.09.26. Badacsonytomaj
Őszi mondókák
Száz ige zengi,
súgja a nádszál,
izzó falevél
közt a halál jár.
Pirkad a ropogós,
barna tetem,
gesztenye-ékkövön
csillan a szem.
Ide kopog ág röge,
szőlő kaccsa csacsog,
feketül a hajnali ködben
a hízó felleg amott.
Mogyoró gyöngyök
csengik az álmot,
a tűnt-dér lágy raja
harmatot élez,
s együtt eldideregjük,
mint őszül az ámulat,
hogy válik a tűz haja füstnek.
– Ki kopog a makk kerekén?
– Vagyok ím, az idő jele: érjél!
– Kikavicsodok, pocakom bekopogja az ég szeletét.
– Sisakod alatt te mag-add: tömör élet,
lakatod e vért, mivel őrződ a fényt bent!
– Megaluszom én a telet szépen bő levelesben,
s kibogozom majd teveled dalomat
Földnek szőtt delejedben.
Lobban a sárgán rengő
végzet a pici faágon,
szárad a hűsült szirmos
csóva a mezei lápon.
Hangya igyekszik,
lepotyog az élet,
gyűjti a lélek,
amire megérett.
Mihály hajából íjamat feszítem,
imát növesztve ér figyelmem éppen,
a célt, mi nincs az égen, én be-látom,
csak hallgatok, mint éj a napvilágon.
Sün nő minden avar fenekén,
tűt sző a sötét gúny ki körém,
így teszek én is, hogyha te bántasz,
bent dideregve, kint kiabáltatsz.
Estül a bodzabogyó,
hízik a szembogaram,
jön a lángtalan hosszú sötét,
míg idebent ég a Szavam.
Fecskéket csal a dél,
óvni készül, aki él,
hajlik a tájra az égi kalász,
gyűlik a magba a forma, a láz.
Rózsa szirmokat szedek,
és dióktól dalt lesek.
Mécsét kérem én a fának,
gyertyaként hull másvilágnak.
Színes üszkét: leveleit
máglyaágynak vetette itt,
s hunyt szemmel a csend szívében
tavaszunkat szülöm, élem.
Ág szilánkok szuronya mered,
égüvegbe reped a teled,
Rád ül az álom,
fekete virágom,
szirmod üdve
bújik össze,
szemem a határom.
Csontja cseng a fának,
kéregének kibukik e szemeken.
Látom itt a rendet,
érdes arca megered a legeken.
Kóró forró szelleme hűlt a testbe,
nádas lázas lengeteg áld meg este.
Ködbe vesző pillám éle zárul,
mind az élénk színem elé járul.
Áll a világ,
ültetem át
magvaik
eredő gyöngysugarát.
Földdé reped a Zöld,
ránc cibálja súlyos idővel,
húzza, zúzza,
ázik a hullás,
csendesen idomul
a Kasza üteméhez.
Gesztenye tenyerel a járdaszegélyre,
bőre csúcsán tapogat a tüske,
súlyos buborék csüng e tokban,
érve kirobban:
majdani erdők
hajdani tokja.
Péntek Róbert a 2021-es Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője
Illusztráció: Egry J.: Badacsonyi est, ~1930, r.
Ezek is érdekelhetik!
Benyó Tamás: Jelenkor →
Bolla Csaba: Katalinra emlékezem (két vers) →
Botos Ferenc: Miserere, Naphimnusz (versek) →
