M. Fehérvári Judit: Pessoa szorongásnaplójából (versek)
a Lengéscsillapító
hiányod vérköreimben fennakadt rács
és örökre befalazott önmagamba
hogy nem tudtál az élők között maradni
a világot a holtak szemével nézni
első kézből kapott információ sokk
de minden irányból fülelni a Holdat
bagolyhuhogás melyet magadon szűrsz át
forgács árnyék mi belehull a porba
ordítanék de meg nem bomlott elmém még
lengéscsillapítót szerelt fájdalmamra
a Tengely
a tengely dadogni kezd és nyikorogva
könyörög új versekért ragokért szegény
nem tudja hogy az Úr keszkenője éppen
most hull alá követve az angyalok útját
a csodálat mégis elmarad elkésett
már a szó is bedeszkáztatott rabságban
a siratóasszonyok torkában dadog
eget hasít a fájdalom tengelye és
bent reked nincs áhítat hallgat a zsoltár
én mégis látom a beszélő nyelveket
a Tajték
a parti szél ma engem ünnepel és a
hat esztendeje kimondott lusta szavak
őserdejébe tévedek mint a búvár
aki ma a mólónál vesztegel arra
várva kétszer szülessen Zeusz combjába
varrva extázist őrületet kormos gyászt
hozva látod Álváró milyen az élet
hajóm még mindig a nagy utazásra vár
nyomában üres palackok bor és halál
Illusztráció: “Ez az ősi szorongás”
Ezek is érdekelhetik!
Németh Erzsébet: Ö T S Z Ö R Ö K →
Egy darabka belőlem (Óczy versei) →
Hogyan kérj bocsánatot a macskádtól (Balizs Dániel versei) →
