Halmai Tamás: Emberen túli értelmek
*
Báthori Csaba Semmit egészen című szonettjéről
„…hol korábban születtek meg a dolgok
és később halnak meg, mint e fanyar dal.”
B. Cs.: Kérés ehhez a szonetthez
Báthori Csaba Melankólia című szonettkönyve (Scolar Kiadó, 2017) az esztendő minden napjára adagol lírai hökkenést. Hihetnénk, a jellegzetes Báthori-hang ilyen íven kitartva monotonná válik – de egyrészt a jellegzetes Báthori-hang eleve gazdagon sokféle; másrészt a nyelvi-poétikai megalkotottság olyan finomságai sütnek elő a kötet mindahány verséből, hogy szinte találomra választva is csupa lassú olvasásra, részletező elemzésre, méltányló értelmezésre kínálkozó szöveg tárul elénk. A kiadvány tizedik oldalán például ez:
Semmit egészen
Valakik voltunk egykor is, egyenként.
Folyók egyedül erednek, a fák
egyedül sarjadnak: egész világ
nyit nekünk eleinte üres ösvényt.
De aztán – hogy telnek órákban az
évek – megtudod, hogy csak fele voltál
valaminek, vagy fele sem, csak egy pár
nyers, izgága atom, amíg tavasz
és ősz fel nem fénylett attól a nyártól,
amely te vagy. Mert én semmit egészen
nem értek nélküled már. Hálaképpen
nincs más tartalékom, csak ez a pár sor,
röpke kézjegye páros másfelednek, –
ki minden embert csak benned szerethet.
Szabó Lőrinc Semmiért egészen című verse a birtokló szerelem retorikájáig, tárgyiasító hajlamaink beismeréséig jut el. Báthori Csaba inkább elütő, mint hasonló című szonettje mást vállal: a páros létezés androgüni teljességét dicséri, másiktól megkapható önmagunkra derít létbölcseleti fényeket.
Alliteráció („Valakik voltunk”, „világ”; „Folyók”, „fák”), szótőismétlés („egykor is, egyenként”, „egyedül”) és ismétlés („egyedül”×2) szelíden elemi alakzatai rendezik renddé az első strófát. Csatlakoznak ehhez egyéb tényezők is: a közlési tempó megeredő bősége (egysornyi mondatot háromsoros követ), az elhagyott névelők („Folyók…”, „egész világ”) József Attiláig visszamutató mondattani erélye, kancsalrímes benső eufónia („erednek” – „sarjadnak”), a gondolatritmus ősisége („Folyók…” – „fák…”) s a kettősponttal nyomatékosított kifejtő-magyarázó szándék, mely a logikai szabatosság elmellőzhetetlen eleme itt. Úgy tereli vissza figyelmünket a világ előtti világokig a fölütés, hogy a kezdetek fölemlegetésében máris végzetszerűséget érzünk, az emberi sorsirányok szinopszisa emberen túli értelmekhez tanácsol.
A magános keletkezés tézisére ellentétes kötőszóval indít antitézist a második quartina: az időben („aztán”, „órákban az évek”) kifejlő önismeret a saját mivolt töredékes jellegét tudatosítja („csak fele voltál / valaminek, vagy fele sem”). Az „üres” jelzőre felelő „telnek” ige a teljesedés mozzanatát is a közlésbe illeszti; miközben a versszak soráthajlásos dinamikája az anyagi valóságnál („nyers, izgága atom”) tágasabb dimenzióra fordítja a beszédet – a tavasznál és ősznél tágasabb nyár képzetkörével.
A szonettszerkesztés hagyományosan a záró két terzinára tartogatja az ellenpontozó konklúziót; Báthorinál is itt veszi kezdetét a tanulsággyümölcsöztetés szép művelete. (A vers elevenségéért az enjambement [„amíg tavasz / és ősz…”] kompozíciós határokon túlindázó természetessége szavatol.)
Az első szakasz a többes szám első személy révén adott hírt arról, hogy az egyetemes emberi létet érinti a vers; a második versszak önmegszólításnak érezhető személyességet („megtudod”, „voltál”) vitt színre. A harmadik strófa azonban megszólítássá érleli az önmegszólítást, hiszen az „én” alanyi helyzetéből ez következik: a szonett a szeretett másik felé fordul értelmezően szenvedélyes figyelemmel. Aki nemcsak a világ megértésének záloga („Mert én semmit egészen / nem értek nélküled már”), de a saját jelenvalóságot kiegészítő-beteljesítő szereplő is („páros másfeled”). Vagyok, mert vagy – mondja a vers; vagyok, mert úgy vagyunk, hogy szeretjük egymást – teszi hozzá; vagyok, mert kapcsolatunkon keresztül mindenki máshoz is kapcsolódni tudok – állítja az utolsó sor.
„…ki minden embert csak benned szerethet”: vajon ez megszűkítése lehetőségeimnek? Kiszolgáltatottság az egyetlennek? Minden embert, de csak benned – csüggedhetnénk. A vers, e „Hálaképpen” tartalékolt „röpke kézjegy” lelkülete azonban inkább fordított belátást sugall: benned, de minden embert. Egészen.
Illusztráció: “Semmit egészen”
Ezek is érdekelhetik!
Kerényi Mari: Magyarul – az Angyalok nyelvén (egy nyelvi lektor elfogult vallomása) →
Széplaki György: Csipke finomságú pillanatképek →
Turai Kamil: Nagyvonalúan, csendben (Parcsami Gábor szíven ütő végverseskötete) →
