Lajtos Nóra: Gobelinpillangó
*
Nagyanyám varrókészletét
anyám örökölte, ki úgy vigyázott
rá, mint a két szeme fényére.
Öltötte a szálakat egymásba,
ahogyan tanulta, szederfekete
éjjelenként, míg a ház jó álmát
aludta, ő akkor varrt szép zongorázó
hölgyet, s közben hallgatta a ciripelő
csöndet, melyet egy tücsök kottázott
le abba a nyári éjszakába, amikor
beletemetkezett anyám fehérliliom-
bánatába, s felnézett egy pillanatra,
tekintete a tükörbe tévedt. Soha nem
látott, s nem is álmodott még olyan
szépet, amit akkor látott, ott, a feje
fölött elrepülni a világmindenséget.
Szárnyain nagyanyám búzakék szeme
fénylett, tűgobelinből kivarrva, mégsem
vérzett, ott szállt anyám egyik válláról
a másikra, mint a végzet, mely mintha
nem találná helyét, gondolt egy merészet:
rárepült végül anyám kezére, de csak egy
pillanat volt az egész, mely tudjuk, illanó:
nagyanyám sziromlelke volt az, nagyanyám,
a gobelinpillangó.
Illusztráció: Gobelinpillangó
Ezek is érdekelhetik!
Bánfai Zsolt: Távolodás, Összekoccan →
Összetett tenyérrel – Ispány Marietta versei →
A válasz – Marton Árpád versei →
