A gondviselés emberi arca: Vészi Endre
*
Suhai Pál megemlékezése
Most, hogy eszemben a Napút Online dokumentumoknak szánt rovata, eszemben az is, hogy jómagam rendelkezem ilyenekkel, méghozzá nem is kis számban. Leginkább annak köszönhetően, hogy jártak errefelé, éltek itt írók és költők hajdanán (s hála Istennek, még ma is), akikben szinte természetes volt, ösztön, a pályatársaikra való odafigyelés. Mindez a három T korában – talán ezt ellensúlyozandó is. Már csak ezért is, de leginkább a mintakép felmutatásának szándékával, kötelességemnek érzem, hogy e szépséges dokumentumok közül néhányat közreadjak. Több nevet is említhetnék, közülük itt és most azonban Vészi Endréét szeretném kiemelni. Mindegyiküktől őrzök nekem címzett leveleket, de legtöbbet, valóságos kis gyűjteményt, tőle. Neki egyébként, özvegye (Vészi Margit) és lánya (Vészi Ágnes) jóvoltából gondosan összeállított, és Ágnes haláláig mindvégig szorgalmasan felügyelt honlapja található az interneten (http://mek.oszk.hu/03300/03312/html/). Vészi Endrével kapcsolatos emlékeimet itt-ott már eddig is szóba hoztam, mégis úgy érzem, hogy vele szemben fennálló tartozásomat, eddig legalábbis, nem tudtam méltóképpen törleszteni. Most, a tőle kapott dokumentumok e kis szemléjével megpróbálkozom vele. Először azonban egy emlékének közvetlenül halála után ajánlott vers, illetve a költészet mibenlétét általában firtató esszé őt példaképül állító részlete felhasználásával. Aztán persze a dokumentumokéval. Ezekben itt mellékesnek tűnik, hogy kinek milyen zsengéire vonatkoznak vagy nem Vészi följegyzései-levelei, az azonban egyáltalán nem (mellékes), hogy írójuk milyen lelkiismeretesen, a címzett érdemeitől szinte függetlenül gyakorolta szellemi értelemben veendő mecénási szerepét. S ezzel talán még a szellemet is ő varázsolta elő a kalapjából.
Üzenet
Vészi Endre halálára
Nincs és nem is lesz semmi baj –
tudtad, s tudom, s ha messze jársz is,
itt vagy múltad szavaival,
és futnak értünk paripáid.
S ha dolgos kéz és szorgos ész
(kezed, agyad) nyugtot is áhít,
beszél a csönd: a csönded és
fölveri még szíved csodáit.
A tűnt időt úgy hagyja itt,
olyan romolhatatlanul
arcod fénye, elomló vállad,
hogy nem lenni is megtanít –
én nem siratlak, szótlanul
(nincs semmi baj) megyek utánad.
***
Nagyon régen, még a hetvenes években volt szerencsém Vészi Endrét lakásán fölkeresni. Eme látogatásom során először is kutyájára terelte a szót, mondván: ha nyakamba ugrál az eb (egyébként jópofa pulikutya), csak örömének ad kifejezést. Ne féljek tőle. De ha távozom, jobb az óvatosság – ilyenkor megvadul. Mindenképpen igyekszik „meggondolatlan” cselekedetemtől eltántorítani, kutyanyelven: a nyájat egyben tartani. Régi gyanúm, hogy Vészi Endre is ilyen ember volt – mint a kutyája. Igyekezett egyben tartani a nyájat. Manapság ritka (egyre ritkább) törekvés, pedig a költészetnek tulajdonsága, a költőnek hivatása lenne ez.
A költő és kutyája (Bábeli adottságok, Cédrus Művészeti Alapítvány – Napkút Kiadó, 2014)
Suhai Pál
*
Feljegyzések a hatvanas évek végéről
Levél elülső oldala (1975. január 8.)
Levél hátoldala (1975. január 8.)
Dedikáció (1975)
Levél (1981. július 1.)
Levél (1982. március 2.)
Levél elülső oldala (1984. június 26.)
Levél hátoldala (1984. június 26.)
Illusztráció: Baráti levél
Ezek is érdekelhetik!
23 Napút-év – 28 oldalnyi füzet →
Szabó Ildikó-jegyzetek →
