Mondd meg nékem, merre találom…

Dokumentum mARKO

június 1st, 2020 |

0

Mózsi Ferenc: VISEGRÁD KÖZÉP-KELET-EURÓPAI EGYETEM

 

 

VISEGRÁD KÖZÉP-KELET-EURÓPAI EGYETEM alapítása Magyarországon, Visegrádon, a magyar, a lengyel és a cseh uralkodó 1335-ös történelmi, stratégiai jelentőségű találkozójának színhelyén

 

 

Az Egyetem alapításának célja olyan – nemzeti- és „térségi” tudatában erős – közép-kelet-európai elit kinevelése, mely saját térségének értékeit, tapasztalatait felmutatva a kontinens klasszikus értékeinek védelmében Európát újrafogalmazza.
Ez az elit alkalmas arra, hogy a megfáradt, önfeladó, identitásában megroggyant s napjainkban pusztán gazdátlan konzumtársadalmak működtetésére képes nyugati elitet előbb a szellem, majd a gazdaság területén is leváltsa – a kontinens és így a világ érdekében.
Az egyetem mindenkori vezetői, tanárai, előadói tudják, hogy
– Európát a görög gondolat, a római jog- és civilizáció, a keresztény hit és erkölcs tették naggyá
– a Felvilágosodás eszméi csak a felelősséggel, mértéktartással karöltve szolgálhatják az emberiséget
– nem az a korszerű, ami más, hanem az, ami időtállóan értékes
 – a tudásnak nem pusztán mennyisége, de iránya is kell, hogy legyen!
– csak a szervesen fejlődő közösségek, társadalmak képesek ellenállni a doktriner elméletek, a Tőke és az Ideológia túlkapásainak
– az emberi nem lakóhelye a Föld, az egyének, közösségek, népek, nemzetek otthona az általuk meglakott és megművelt föld, megszervezett ország, létbiztonságot, biztonságot, az egyén és a közösség számára szellemi, erkölcsi, anyagi gyarapodást       kínáló állam – a Haza
– valódi globális látásra, az Egészben a Rész és a Részben az Egész meglátására, fontossági sorrendek fölállítására csak azok képesek, akik pátriájukban már megtanulták az együttélés szabályait, megismerték az egyéni szabadság határait.

 

*

 

Az Egyetem alapítója az ezeréves magyar állam, mely újra kivívott nemzetközi tekintélyével hazánk és a térség jövőjét szem előtt tartva minden lehetséges módon támogatja az intézmény működését, és azt állami kompetenciában tartja.
Az Egyetem a V4-államok – történelmi léptékkel mérve pillanatnyi konfliktusoktól, óhatatlanul megjelenő érdekkülönbségektől függetlenül – szellemi, politikai, stratégiai hátországa, humán bázisa.
Lengyelország, a Cseh Köztársaság és Szlovákia – a Magyarország által megtett első, irányt szabó lépések után – teljes jogú társalapítók.
A tanárok, előadók, diákok körét elsősorban a V4-államok adják.
A VISEGRÁD EGYETEM posztgraduális képzést nyújt.

 

*

 

Ajánlott tantárgyak:
– államigazgatás (a térség államainak alkotmányozó munkássága a történelemben)
– közép-kelet-európai művelődéstörténet (oktatás-nevelés, művészeti ágak)
– közép-kelet-európai folklór, különös tekintettel a népzenére, néptáncra (Bartók, Kodály és mások – táncházmozgalom)
– diplomata-képzés, V4-államok nyelvei
– irodalom-, színház- és filmtörténet
– média
– az Iszlám és a kereszténység viadala térségünkben, egészen napjainkig
– közgazdaságtan
(A tantárgyak köre az igényeknek megfelelően bővíthető.)

 

*

 

A VISEGRÁD EGYETEM létrehozásának aktualitását az egykori európai gyarmattartó államok, társadalmaik morális állapota, a globális tőkének a nemzetállamok ellen indított frontális támadása is magyarázza.
Minden lehetséges módon ellent kell állnunk annak a kísérletnek, hogy az egykoron gyarmataikból prosperáló államok az általuk okozott emberi-, társadalmi tragédiák következményeit (ma a tömeges migráció) térségünk vétlen államaira lőcsöljék.
                                                           (2018)

 

***

 

2017 nyarán egy nemzeti értelmiségiek által tartott találkozón, melyen mások mellett Balczó András, Döbrentei Kornél, Faragó Laura, Foltán László, dr. Kisida Elek (házigazdaként), Kocsis István és Szakolczay Lajos is részt vett, kezdeményeztem egy új típusú felsőoktatási intézmény, a VISEGRÁD KÖZÉP-KELET-EURÓPAI EGYETEM  alapítását azon a helyen, Visegrádon, ahol 1335-ben a közép-kelet-európai térség legfontosabb csúcstalálkozójára került sor, Károly Róbert magyar, Nagy Kázmér lengyel és Luxemburgi János cseh király részvételével. Az  egyetem egyik legfontosabb feladatául a V-4 államok közös diplomata képzését jelöltem meg.
Az egyetemalapítás gondolatát egyértelmű tetszéssel fogadták. Az eseményen felesége társaságában Jerzy Snopek  Lengyelország budapesti nagykövete is megjelent, és ott volt a Százak Tanácsának több tagja is.
Gondolatomat még ugyanazon év nyarán – informális keretek között, de részletesen kifejtve – megosztottam egy magas rangú állami vezető közvetlen munkatársával, Csallóközi Zoltánnal, akivel a nyolcvanas évek második felében egyazon ügyért – a magyar ügyért – együtt  dolgoztunk a budapesti Széchenyi Társaságban. Nagyra értékelte az ötletet, s mindjárt hozzátette, hogy az talán a legkönnyebben Piliscsabán lenne megvalósítható. (A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen hónapok múltán elkezdődött szervező munka jó reményeket ébresztett bennem.)
A Százak Tanácsa ülésein 2017 őszétől – élénk érdeklődés mellett – többször  is szóba  hoztam a témát, bár az ülésekről a tagság számára készített beszámolókban ennek nem sok nyomát láttam.
A Százak ügyvivő elnöke 2018 őszén kért tőlem négyszemközti találkozót – jó másfél órát beszélgettünk egy budapesti kávéházban. Láttam,  hogy pontosan érti a gondolatot és tisztában van annak horderejével. Felkért az egyetem Küldetésnyilatkozatának elkészítésére, mely fölkérésnek örömmel tettem eleget.
A Küldetésnyilatkozatot a Százak Tanácsa ülésén felolvastam, s egyben kértem, hogy kezdeményezésemet a VISEGRÁD KÖZÉP-KELET-EURÓPAI EGYETEM  megalapítására
a Százak most már testületileg is tegye magáévá, támogassa azt. A tagság örömmel, konszenzussal fogadta a szöveget és kérésemet.
Az ügyvivő elnök az internet segítségével küldte el a Küldetésnyilatkozatot azoknak, akiknek személyében megegyeztünk, és sajnos egy-két olyan embernek is, kiknek személyéről megbeszélésünk során nem esett szó.
Már nem volt teljes rálátásom a folyamatra,  több négyszemközti megbeszélésre nem kaptam felkérést, pedig hasznos lehetett volna.
Keserűséggel töltött el, hogy a személyes találkozásokra meghívottak között (interneten is elküldhették javaslataikat, észrevételeiket) akadt olyan, az ötletet már szinte zavarba ejtő lelkesedéssel üdvözlő személy, aki azok közé tartozik, akik azokat a szavakat, hogy magyar, Magyarország  csak negatív kontextusban látják szívesen. Biztos vagyok abban, hogy nem a kitűnő emberek által alkotott többség örömére, de elkezdődött az ötlet, a gondolat manipulálása, nem ritkán önös érdek mentén történő kisstílű felparcellázása, privatizációja. Az Egyetem szóból Collegium lett, s e collegium egyre inkább mint már létező intézmények, szervezetek lehetséges albérlőjeként került szóba.
Az eredeti Küldetésnyilatkozat szövegét (előzetes vagy utólagos hozzájárulásom nélkül) átszerkesztették, abból elhagytak vagy „átemeltek”. (?) Az eredeti szövegbe valaki illetlenül betoldta egy – egyébként kitűnő – XX. századi, külföldi író, költő, esszéista nevét.
Mindezen történések láttán kényszerültem arra, hogy előbb a Százak Tanácsa ülésén, majd a szervezők szűkkörű megbeszélésén is elmondjam: a VISEGRÁD KÖZÉP-KELET-EURÓPAI EGYETEM  gondolata magyar gondolat, magyar földön született és mindenekelőtt magyar érdeket szolgál.
Több mint két évvel kezdeményezésem után egy hazai napilapban (2019. okt. 28.) megjelent cikk szerzője az egyetem alapkövét Bratislavában (sic!) helyezné el.
Ezért látom szükségesnek e néhány sor és a VISEGRÁD KÖZÉP-KELET-EURÓPAI EGYETEM  Küldetésnyilatkozata eredeti szövegének közzétételét.
Úgy vélem, teljesen természetes,  és Magyarország megérdemli azt, hogy az itt fogant gondolat fővárosa szétlopott, megcsonkított hazánkban legyen.
Ez hosszútávú, nemzetstratégiai érdek és szomorú, ha ezt mások – nem ritkán ellenérdekeltek! – előbb ismerik fel, mint mi.
Gondolom, akadnak magyarok, kiknek szándékában áll megvédeni közös szellemi kincsünket.
                     Budapest, 2020. május 29.
 

 

Illusztráció: Küldetésnyilatkozat (fh. festmény: id. Markó)

 


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás