Lukács András: „Akkor kinyitja kapuit a holnap” (versek)
*
Bujdosás
Elbújik a város, keresi önmagát.
Elbújik a tél is, tavaszi nap fénye
süt rám, színes minden perc.
Elbújnak a bércek, hegyek ujjam
alatt, záporeső hullik udvaromban.
Tompulnak az apró morajok,
csendes este száll a házra,
alszik a lélek, alszik a város.
Alvó leány képe száll felém
Gondolataink összeérnek.
Elbújik minden, betakarózik
a nyár, az ifjúság szellője búcsút
int már.
Ébredező újjászületés
Amikor a hajó halott tengereken fut.
Amikor a mérgező vizek elöntenek mindent.
Amikor a kisfiúk sarat hánynak az elmúlt jövőbe.
Amikor a részegek a megváltóval tereferélnek.
Amikor süketek és vakok az ordító éjszakában játszanak a széllel.
Amikor az emberek eladják hitüket.
Amikor ébredezve nyögünk hajnalban.
Akkor kinyitja kapuit a holnap.
Emléktakaró
Az emlékezet színes virág
Emlékeinkkel takarózunk hűvös
téli éjszakán. Ó milyen langy meleg
édes a jelen most tőletek. Milyen jó
kapaszkodni belétek, ti régi ködös képek.
Most már el nem ereszt soha többé az a
bűvös múlt. Honnan jöttetek elő, ti régi lányok?
Ott álltok a küszöbömön. Hajatok szél borzolja.
Most megsemmisítem a jelent és visszalépegetek
az időben hozzátok.
Illusztráció: ‘Gratiae’ (fh. J. Pradier)
Ezek is érdekelhetik!
Kárpáti László: Kirakat (haiku-ciklus) →
Varga-Göcz Nikolett: Sebezhetőség, Magnólia →
A 2026-os Cédrus-pályázat verseiből (Gréczi Imola, Nemes Máté, Sz. Kárpáthy Kata) →
