Jász István: Báró Eötvös József okoskodásai
•
Miután egyszer elolvastam a báró úr összes regényei közül a Magyarország 1514-ben, A karthauzi és A falu jegyzője című alkotásokat (a Nővérek még hátra van), arra a megállapításra jutottam, hogy amit a nagyon régi, sőt régies szerző íróként hibájának gondol, okoskodik (eltér a cselekmény vonalától, és saját megjegyzéseit fűzi hozzá hazájáról és a világról, a magyar múltról és az akkori jelenről), az munkásságának legidőtállóbb része; a lényeg.
Sajnos.
Számomra is furcsa, hogy az igába tört szegénység „kajla bánata” mennyire kínozza az írót. Ő másképpen érez, mint Váci Mihály (a Szabadság, tégy gazdaggá minket című versében) – egyáltalán nem szereti mindazt, amit alapból gyűlöl; azt az egyoldalú felfogást, mikor egy nemtelennek (nem igazoltan nemesi származású embernek) nem lehet szava se, és ha elrabolják a papírjait, minden addigi (intézményesített igazságtalanságra felhatalmazó) jogát elveszíti.
Újra el kell olvasnom a terjedelmes egészet, hogy az írói attitűd árulkodó sorait kigyűjtve bebizonyíthassam, az írott irodalom más feldolgozásban elérhetetlen nyomai számunkra, mai magyarok számára is, mennyire fontosak.
A szerzőnek mindenről valami eszébe jut, és mindenről csak az jut eszébe, hogy – Ady szavaival – „A Hortobágy poétája” –ként „káromkodjon vagy fütyörésszen”.
A kelet-európai lápvilág, ami „altat, lehúz, befed” – máig szedi az áldozatait.
A regény a magyar Alföld leírásával kezdődik és azzal ér véget. Eötvös nem szereti, mert a magyar ugart juttatja eszébe. Utálja a magyar világot is, amit mindez jelképez, de objektív leírására törekszik, hiszen csak pontos diagnózis után lehet a terápiába fogni.
A falu nem más, mint Magyarország: jegyzője maga az író.
A báró úr minden tényt azokban az okoskodásokban fejt ki, amelyek során eltér a tulajdonképpeni tárgyától.
– A cselekménytől, amely nem szűkölködik romantikus fordulatokban.
Tengelyi Jónás falusi jegyző otthonát kirabolja Réty Sámuel egykori jóbarátja és újjáválasztandó alispán tudtával, Rétyné biztatására, Macskaházy fiskális tervei szerint az üveges zsidó. Peti cigány az erről szóló levelet akarja kézbesíteni Rétynének, de Nyúzó, megyei főbíró parancsára a pandúrok elfogják, majd mikor kiderül, mit vinne, elengedik. A jegyző a választás tisztaságán próbál őrködni a székvárosban, Porváron. Azonban Nyúzó ráförmed, egy nemtelen embernek nincs szava a tisztújítás során. Erről akarja értesíteni Réty fia, Ákos, aki szerelmes a lányába, Vilmába, de ezzel (hogy a lánnyal kettesben marad) kompromittálja is szerelmesét. Az elrabolt iratok között olyan levelek is vannak, amelyek azt igazolják, hogy Vándory tiszteletes, a helység kálvinista lelkésze Réty féltestvére, és joga lehetne a birtok és a vagyon felére, de Tengelyi nemességét igazoló irat is köztük van. A rablás éjszakáján látogatja meg beteg feleségét és gyermekeit Viola, a körözött zsivány, Tengelyiéknél. Hálás a jegyzőnek, mert a hozzátartozóit segíteni próbálják. Feleségét, a beteg Zsuzsit különben Vilma tudtával, sőt kezdeményezésére fogadják be ő és az édesanyja, Erzsébet – épp, mikor Tengelyi a megye székvárosában van.
Viola becsületes, sőt egészen tehetős gazdálkodó telkes jobbágy volt, mikor a felesége gyermekágyban rosszul lett, de a férfit a megyei ügyész Rétyné kiszolgálásaként kocsis munkára rendeli. Viola tiltakozik, azt mondja, a kirótt szállítási feladatokat elvégezte, az adót is befizette, nincs olyan földi hatalom, amely elérhetné, hogy ő a feleségét egyedül hagyja egy elkényeztetett asszony szeszélye miatt. Rétyné ugyanis csak az ő hajtási tudásában bízik. Nyúzó méregbe gurul, megbotoztatná, de a férfi az udvaron heverő fejszével agyonüti azt a hajdút, aki rátámadt. A sorsa ettől kezdve a menekülés és a törvényszegés lehet, egészen a Tengelyi házánál mások által elkövetett rablásig, mikor Viola megszerzi az írások jó részét. Nyúzóék rágyújtják a házat, ahova menekült. Ekkor megadja magát, de előbb az irományokat, melyeket kirántott a rabló kezéből, biztos helyre akarja juttatni. Rögtönítélő bíróság elé állítják, melyet Kislaki elnök nagyon bizonytalanul irányít, hiszen a bírák mindegyike úgy gondolja, a zsiványt még aznap fel lehet akasztani, és akkor mindenki mehetne ebédelni vagy tarokkozni. Egyedül a jegyzőkönyvvezető kezdő ügyvéd harcol azért, hogy Viola rendes bíróság elé kerüljön. Kislaky fia, Ákos Rétyék lányába, Etelkába szerelmes. A letartóztatott Viola megszökik a fogságból, és elrejtőzik egy távoli tanyán, ahol nyugodtan élhetne Zsuzsival és a két fiával, de a gyerekek meghalnak, ő pedig, mivel tudomására jut, hogy az általa megölt Macskaházy ügyvéd gyilkosaként Tengelyi Jónás szinte kivédhetetlen gyanú alatt áll, elhatározza, hogy feladja magát. Az üveges zsidó is döntő tanúságtételre szánja el megát, hiszen halálos beteg, őt tovább Nyúzó semmivel sem zsarolhatja – Tengelyi Jónást ugyan felmentéssel szabadon bocsájtják, de keserű szájízzel él tovább. Rétyné megmérgezi magát, Réty Sámuel nem akar a továbbiakban részt venni a vármegye politikai életében, Zsuzsi, Viola felesége, miután a férjét üldözés közben egy pandúr lelövi, szintén meghal, csak a fiatalok, Réty Etelka és Kislaky Kálmán, továbbá Tengelyi Vilma és Réty Ákos lesznek egymáséi, és élnek, már ahogy tudnak, boldogan, míg meg nem halnak.
A konfliktustól, amely akkor talán naturalisztikus mélységekben mutatta meg nemcsak az elmaradottságot, hanem az ebből fakadó aljasságokat is. A negatív hősök mindegyike valami olyan bűnt követ el, amely a korabeli Magyarországon megszokott gyakorlat.
A jellemek rendszerét, amelyek során megint csak romantikus túlzásokba ütközünk. Az adott nevek akár csúfnevek is lehetnének, de általuk létező emberek, tisztségviselők rövid személyleírását kapjuk. (Nyúzó, Macskaházy, Kislaky, Tengelyi stb.)
Lélektanilag indokolt mindegyikük viselkedése, de morálisan megengedhetetlen. Az üveges zsidó, például, az előre kitervelt merényletek kényszerű végrehajtója áldozata is az előítéletek okozta üldözéseknek.
Mintha a teljes alkotás egy politikai kiáltvány volna a szenvedések ellen – a történet csak arra szolgál, hogy eljussunk az egyik okoskodástól a másikig.
Az aránytalanság akkor derült ki, mikor összeírtam ezeket a megjegyzéseket. Világossá vált, hogy jóformán a fél kötetet felhozhatnám szavaim igazolására.
Tanulmányom esszé: azaz kísérlet a tudományos feldolgozás és a szépirodalom (tűz és víz) egyesítésére, tehát mellőzöm a továbbiakban a nagyképű jegyzetapparátus alkalmazását. Egyetlen forrásom a Révai Kiadó Báró Eötvös József összes regényei, Voinovich Géza előszavával című gyűjteménye, amely nem tartalmaz dátumot. Meg kell azonban említeni Devescovi Balázs kiváló kötetét, amely majdnem ugyanezt a címet viseli (Eötvös József okoskodásai).
Lássuk, mit mond a szerző önmagáról és művéről:
– „Regényemnek nagy hibája az, hogy felette sokat okoskodom; néha szinte megsajnálom olvasóimat. Nem tudja senki nálam jobban, mennyire bosszantó, ha az író történetének fonalát elhagyva, minden percben okoskodni kezd. Egy ismerősömmel a hegyek között jártam egyszer. Jó, becsületes ember volt, ki a természeti tudományokból éppen annyit tudott, amennyit egy pár óra alatt kényelmesen elmondhatott, s így a tudósoknak azon neméhez tartozott, ki tudományukat, mint a nyári ruhát, nem hasznukért, de csak azért szerezték meg, hogy tisztességesen megjelenhessenek s minden alkalmat megragadnak, hogy magoknál tudatlanabbakat bámulatra ragadjanak. Ezen érdemes férfiú, noha csak azért indultunk egymással útnak, hogy a legmagasabb csúcsok egyikéről a napot lealkonyodni lássuk, minden tíz lépésre megállt s egy növényt szakítva, a botanikáról vagy egy követ emelve fel, a mineralógiáról szólt. Nem bosszankodtam életemben soha inkább. – S ím, most pár évvel később szintúgy cselekszem olvasóimmal.” (472.)
– „…Úgy tartom, Archimédesz mondá, hogy új világot tudna építeni, ha csak egy pont adatik neki, mely a miénken kívül fekszik; én nem bírok ilyen ponttal; ki kívánhat más világot tőlem, mint melyben élek, mely minden gondolatom s érzelmeimet lekötötte, melyen kívül még képzelmi tehetségem sem otthonos…” (472.)
Az alkotó és életműve könyvtárnyi irodalmát nem ismerem. Nem török irodalomtudósi babérokra, egyetlen forrásom oldalszámait írom ki az idézetgyűjtemény hiteléül. Példáimnak sorát a századik kiírt okoskodásnál szakítottam meg, nyilvánvaló terjedelmi okokból.
Hogy miként gondolkodott a báró úr?
Céduláztam az egész világot érintő, általános tanulságokat (1). A konkrét történetet kísérő megjegyzéseket (2); azokat a mondatokat, amelyek Magyarországot érinthették (3), valamint a szereplők szájába adott bölcsességeket (4).
Az iróniát nem kellett külön megjelölni – az az írói attitűd minden hangjában és elhallgatásában észrevehető, nem suttogja a regény írója, hanem az olvasók fülébe kiabálja, vegyétek észre mindazt, amitől mindannyian szenvedünk!
Az általános (1) jellegű megjegyzések előfordulásuk sorrendjében:
„Az embert csak a szeretet nevelheti az életre.” (27.)
„Nincs magasabb öröm e világon, mely romlatlan szívet egy valóban nagyszerű tett nagy ember emlékénél áthat.” (29.)
„Be kár, hogy nem, mint aggok születve visszafelé éljük életünket. …nem osztozhatom véleményében… Törüld ki életedből a bohóságokat, ha csak a cél marad, megelégszel-e? … Még egyszer mondom, legjobb a világ úgy, mint teremtetett.” (33.)
„Orvos, ügyvéd mindig szegények testén s birtokán próbálják mesterségöket. “ (35.)
„Valami hatása a hízelgésnek mindenikünkre van.” (38.)
„Minden jobb ember életének legfájdalmasabb időszaka az, melyben meggyőződve magas terveinek kérlelhetetlenségéről, egoizmusra kényszeríttetik.” (42.)
„Felsőbbjeink… minket alsóbbakat csak annyiban becsülnek, amennyiben hasznunkat vehetik, mi őket, csak amennyiben tőlük félünk.” (45.)
„Ezer ember közt alig van egy, ki nem éppen azon tulajdonokról szólna legtöbbet, s legszívesebben, melyeket nem bír.” (47.)
„Az ember oly csodálatos vegyüléke a jó és rossz tulajdonságoknak, hogy alig van, aki sokáig alávaló cél után fáradhatna anélkül, hogy valami jobb érzemény ne támadjon kebelében.” (50.)
„A jó tettet Isten nem bünteti… Isten nem, de az emberek néha szokták.” (61.)
„Nagy férfiak nőinek szinte megvan néha nagyravágyásuk, [de hogy] az sokszor épp ellenkező irányban működik, mint férjeiknél – itt fekszik a baj.” (86.)
Nézzük a regény szövegéből (2) adódó megjegyzéseket!
„Az Írás azon szavai is, »de jaj a botrány okozójának« be fog teljesedni.” (15.)
„Nyúzó bosszúsága teljes dagályban emelkedett, neki kelle valaki, kin mérgét kiadhassa” (17.)
„Minden embernek megvan a maga hiúsága, melynek megsértését más károknál nehezebben tűri, maga a jobb ember is neheztel, ha ítéletében csalódott.” (21.)
„Soha iromány nagyobb változást nem tett meg ember sorsában, mint amely e levelek átadása után szegény Petire nézve történt.” (22.)
„…a szolgabíró azon kellemetes lények közé tartozott, kik sohasem gorombábbak, mint midőn engedelmet kellene kérniök.” (23.)
„…a gyermek idegen nyelven kapván oktatást, mindazon esztelenségek által, melyeket tanul, kevésbé zavartatik meg, mintha azokat anyai nyelvén tanulná.” (27.)
„…hisz mi készíthetné fiát jobban a vallás oktatásainak befogadására, mint azon férfiak története, ki először sejdíték a morált, mellyel a keresztyénség általánossá lett?” (29.)
„A gyermek … nem tudja, hogy mi egynek könnyű, másnak lehetetlen” (30.)
„Jónás tizenhárom éves korában minden jó és rossz tulajdonai kifejlődve voltak… határtalan lelkesülés minden jó, s nemesért, mely egyszersmind azon elvbeli szigor, mely néha maga igaztalansághoz vezet.” (30.)
„Ne vegye rossznéven senki, hogy többesben szólok, mint az más nem tudom, hamarjában melyik magyar írónak rossz néven vétetett, – én mindig legalább tízezer olvasót képzelek hátam mögött.” (33.)
„Ő [Tengelyi] mártírja, vagy mint Porváron nemsokára mondják, egész bolondja volt az igazságnak.” (35.)
„Jónás azon korban volt, hol könnyebben semmire nem határozzuk magunkat, mint áldozatra, s természetes, hogy a beszédeknek vége azon határozott nyilatkozata vala, hogy minden követeléseiről szívesen lemond, ha azáltal a közjót mozdíthatja elő.” (40.)
„Midőn magát gazdatisztségre szánta, Virgil Georgikonja tölté el képzetét, később csak az ablaka előtt a magas szemétdomb s azon még sokkal mocskosabb érintkezések maradtak meg ábrándjaiból, melyekbe hivatala által jött.” (42–43.)
[Tengelyi] „…egyike volt azoknak, kik Caesarnak vagy falusi jegyzőknek születtek” (46.)
„A színhely nagyságával nőnek a csalódások, kis színpadon csak azon hibák nem vétetnek észre, melyek nem léteznek.” (46.)
„Ha hosszabb voltam, s valakit olvasóim közül untattam, gondolja meg, hogy nem éltem azon írói jogommal, mely szerint őt hosszú előszóval vendégelhettem volna meg, s ne tegyék azért félre könyvemet. Regényem az élet képe akar lenni, s az nem lehet mindig mulatságos.” (47.)
[Rétynét] „Királynőnek gondolnád, ha a megyei hajdú, ki mellette áll, nem intene, hogy alispánnéval szólsz.” (49.)
„Vándory nem véteté űzőbe, mint másnap mondá, félt, statárium alá kerülne, s így látni, hogy a filantrópiának is vannak hasznai.” (52.)
„Mint tisztviselőnek esküdt kötelességem elfogni őt, mint ember borzadok a gondolattól” (Tengelyi) (61.)
„[Peti] miután látá, hogy Icik házában már gyertya nem ég, s hogy a zsidó kígyó, mint mondá belső barlangjába, tallérzacskóihoz vonult…” (69.)
„A kormány ez egyszer Sáskay nézete szerint mind a haza, mind a természet törvényeit megsértve az adószedőt hivatalából felfüggesztette… Azt hinné talán valaki, hogy Sáskay a kormánynak ily igaztalan üldözései után az ellenzék soraiba állt? … nem volt senki, ki a sajtószabadságnak, tisztviselők felelősségének nagyobb ellensége volna, mint ő.” (83.)
„Réty, mióta személye zászlóként tűzetett ki, mely körül pártok csoportoztak, kötelességének tartá már zászlóként jól ügyelni, mint ellenei mondták, forogni a szél után.” (85.)
„…a taksonyi alispán egy idő óta bizonyos elvekhez kezde ragaszkodni.” (85.)
„Réty hívei tévedésből valamely oly koponyát ne törjenek be, mely alatt kedvező eszmények uralkodnak.” (89.)
„…de mi vagyok én, hogy e roppant föladat előtted feltárni annyi forró szentvilmosi kebel érzetét, nekem juthatott?” (89.)
„…s ha visszatekintünk, nincs közöttünk senki, ki ne érezné, hogy sajátságainak nagy részét azon nevelésnek köszönheti, melyet nem egyes embertől, hanem a társaságtól, nem bizonyos terv szerint, hanem a körülmények által kapott.” (92.)
„…a megye volt alispánját egyszersmind legbecsületesebb emberét tisztelé nejével együtt a magyar nemesség azon részéhez tartozott, mely fájdalom! napjainkban mindinkább kihal.” (93.)
Milyen a magyar? (3)
Kétéltű.
„A fertálymágnás Magyarországban egy egészen kivételes, hogy úgy mondjam, amfibiális lény. Helyzete által nemesi, vágyai s hajlandóságai által a mágnási renddel összekötve, hely nincs, melyet elemének tartana.” (94.)
„…azonban nem törvénykezésünk, hanem egy falujegyző történetének leírása lévén feladatom, térjünk vissza a társasághoz…” (15.)
„Nyúzó Pál nem arra való, hogy vele tréfát űzzenek.” (17.)
„…a pandúrok úgy bántak vele, hogy még azt is elfeledé kínjában, honnan jő?” (Peti cigány) (22.)
„A cigány … ellentmondás nélkül fejet hajtva főbírája teljesíthetetlen parancsára.” (23.)
„Az ifjú csak a hullámzó, s nem a csöndes tengernek érzi nagyságát, …tehát a politikára szánta magát… miután e pályán nálunk jogtudomány nélkül haladni nem lehet, a jusra veté magát.” (32.)
„Nálunk magyaroknál a politikai, mint a házas élet mindig esküvéssel kezdődik.” (33.)
[Tengelyi] „jurátus létére másfél év alatt csak kétszer volt kávéházban, senkit meg nem vert, s ki nem fütyült… a cenzurán fáradozásainak dacára csak dicséretet kapott… egy pár úrfi, kiket ő készített vizsgálatra, kitűnővel bocsátatott el.” (34.)
„Megyei ügyvédeink nagy részint úgy hasonlítanak egymáshoz, mint pereik.” (36.)
„Alispán, főjegyző, főügyész, a fő-fő táblabírák egész serege fölzúdult a szerencsétlen ellen, ki nemes céhök körében kontárkodni merészelt.” (37.)
„Minden alispánnak, főügyésznek van mindig legalább egy ellensége, az, t.i. ki utána alispán, főügyész, vagy jegyző akar lenni” (37.)
„…ki e viszonyokat mindenkinél jobban ismeri s tudta, hogy jó bor… szép kastély, húszezer forint jövedelem, s hozzá még a kamaráskulcs a legszebb tulajdonok arra, hogy valakiből tökéletes alispán váljék” (37.)
„Hisz Magyarország alkotmányos ország, hol csak a többség határoz.” (38.)
„…alkotmányos országban az előrehaladás legjobb módja nem az, ha minél több barátokat, hanem az, ha oly elleneket szerzünk magunknak, kik a gyöngébb párthoz tartoznak.” (82.)
„…mi a világ minden részében igaz, kétszer az nálunk, hol ötvenkét megye mindegyike kis hazaként áll egymás mellett, ha Réty Taksony egy részétől bálványoztatott, a másiktól minden alávalóság mintájának hirdetett” (84.)
„…soha szónok inkább nem éljeneztetett meg, mint ő. A nemes hadnagy példája után minden tizedik szavánál háromszoros éljen szakítá félbe a beszédét, úgy, hogy – mi nálunk ritkaság – szinte sokallá is a tetszést.” (90.)
„…ki honn legtöbbet lop, verekedik s gyilkol, az háborúban s restaurációnál mindig első ember.” (88.)
„…magam is ösmertem több becsületes embert, ki húsz éves korában, ha kívántatnék egy nap alatt a lehető legtökéletesebb alkotmányt szerkesztette volna honunk számára, s később egy két törvény egyes szavai fölött napokig elgondolkozott.” (85.)
„De vannak dolgok az égben, s a föld felett, főképp tisztújítások alkalmával, melyekről bölcseink nem álmodoznak.” (40.)
„…aki olvasóim között tisztújításon átesett, tudni fogja saját tapasztalásából, hogy azon kisebbség is, mely őt hivatalára megválasztani akará, mint homokos földön a víz eső után ily körülmények között mindig eltűnik.” (41.)
[Kislaky Bálint] „…minden hibái s gyöngeségei mellett legalább azért érdemli meg tiszteletünket, mert elődeink szokásait, s nemzetiségét tisztán fenntartá, az ősök miveletlenségét de egyszersmind a hajdankor jószívű sok, napjainkban szinte nevetségesnek látszó előítéletét, de velök azon hitet, mely nélkül nemzetiségünk nehéz harcai között soha föl nem tarthatta volna magát; hogy a magyar soha eltűnni nem fog e világról.” (93.)
„A régi magyar ház egyetlen fiától ki kívánna mást, mint hogy magyar úrfi váljék.” (93.)
„A ház, melyben nevelősködött katolikus volt, ő reformált… mint midőn míg kántor volt, s katolikus nőt választott magának, az egész közösség, úgy most az apa barátai s anya rokonai felzúdultak e vallási botrány ellen, s jeléül, hogy e honban minden vallásfelekezet legalább a keresztyén türelemre nézve egyenlő.” (42.)
„Az uraság minden épületeire a vörös kakas leszállása ígértetett… A gonosztevők egyike tetten kapatott… nyíltan kimondá, hogy mindazon kegyetlen igazságtalanságok, melyek rajta az uraság által elkövettek, bírták őt gonosztettére.” (43.)
„… mi rossz van abban, amit teszünk? Egy kis iromány sikkasztás – oly dolog, mely naponként történik, s mely Magyarországon oly közönséges, hogy legfeljebb az által, ki magát sértve érzi, tartatik különösnek.” (53.)
„…csak lesz egy kis törvény, melyben az áll, hogy a szegényt, ki önvétke nélkül tartozásának eleget nem tehet, mindenétől megfosztani nem szabad. … nyolcszáz év alatt ennek alkotására még nem ért rá nemzetünk.” (58.)
„…ki tehet róla, ha az ember nem gróf, hanem cigány, nem igen bízik a tisztviselőiben.” (64.)
„…néhány a közjóért buzgó táblabíró, ki gulyáját félti, s néhány lelkes hölgy száz pengő forintot adtak össze, annak díjául, ki a rablót élve vagy halva – mi reá nézve úgyis csak huszonnégy órai különbséget tenne, – az igazság kezébe szolgáltatja. “(66.)
„…az utca másik oldalán Icik zsidó boltja, az egyetlen, mely Tiszaréten található, de épp ezért kétszerte kitűnőbb, nemcsak mint Európa, s a két India kelméinek raktára…” (67.)
„Keleti nép vagyunk, s nem azért jöttünk nyugotra, hogy itt újból fáradjunk.” (68.)
„…oly hazában él, hol az, hogy valami törvényben áll, arra, hogy megtartassék, még éppen nem elegendő ok.” (71.)
„…vallásossága, mint más magyar úri családoknál, inkább közgyűléseken, mint templomban volt észrevehető.” (75.)
„E társaság, melyhez Magyarországban, főképp tisztújítások előtt, majdnem mindenütt, külföldön semmi hasonlót nem találhatnánk, számra kevés, de oly egyedekből áll, kik Taksony megyében kétségen kívül a legkitűnőbbek” (80.)
„…az úgynevezett »originális« emberek faja, mely, fájdalom mindenütt feltalálható, egymáshoz más közönséges embereknél még inkább hasonlít.” (8o.)
„… erkölcsi filozófiájukat a konyhán kezdik.” (91.)
„…a közmondássá vált hét szilvafa már apjára sem illett…” (81.)
Mit mondanak a szereplők egymásnak? (4)
„…hallgass átkozott barna kutya – kiáltá a szolgabíró, – mert úgy megrakatlak, hogy fél esztendeig ki nem hevered!” (19.)
„… mondja meg a nagyságos úrfi az édesatyjának, hogy az öreg Petit elfogták és nem én vagyok oka, ha a leveleket át nem adtam.” (22.)
„… ha tisztújításnál kimaradsz, legalább azzal vígasztalhatod magad, hogy az ellenfélt győzelemre segítéd.” (Réty Ákos Nyúzónak) (22.)
„… Atyám használta az alkalmat s e zárt levélben mindent megígér, mit a falusi penna kíván” (Réty Ákos Nyúzónak) (22.)
„A világ mindig ferdén ítélt, az úgynevezett erényes embereknek egyik mesterségök az, hogy legszebb oldalukat fordítják kifelé.” (Macskaházy Rétynének) (54.)
Hogy a stílusegység kárt ne szenvedjen, deákul: quod erat demonstrandum! Ezt akartam bizonyítani.
Eötvös József a legmagasabb csúcsok egyikéről figyelhette meg a napot. Minden okoskodásának megvolt a maga következménye: az általa kiharcolt egyenjogúságnak örvendő első zsidó kongresszus három részre szakadt, az új idők korányakor, a naplementét követő hajnal beálltával is mindig akadnak szaktudósok, akik az ásványok vagy a növények csodáival homályosították el a látóhatárt.
A tizenkilencedik századot mégis követte a huszadik, sőt a huszonegyedik is, amely nem tudni, mennyiben különb a megelőzőknél.
Esszémmel (ezzel az idézetgyűjteménnyel) azonban olyan írói attitűdöt akartam felmutatni, amely a mellékes és közbevetett eltévelyedések eredményeként modern Magyarországot igyekezett megvalósítani; a vallási türelemtől kezdve a törvény előtti egyenlőségig, és a meghozott törvények betartásáig.
Mindent, ami talán még a mai életünkből is hiányzik.
Illusztráció: ~Báró Eötvös József okoskodásai
Ezek is érdekelhetik!
Fodor Miklós: Mágikus kozmoteológia* →
Fábián Tibor: Amikor hazaérsz →
Tamási Orosz János: Diptychon mellékdallal (Mt. 4.11.) →
