Szabó Benedek: Felettem vadszőlő nő (versek)
•
A két meg nem született testvér
Úgy tudni, álmaikban olajos fákra akartak
mászni, de apró tenyerük
lecsúszott a síkos kérgeken.
Máskor hosszú sétákat tettek,
és a sikamlós törzseket kerülgették.
Felettük
a fekete olajba mártott lombok
hangtalan rezegtek.
A két testvér egymás tenyerébe markolt,
de ujjaik elcsúsztak egymáson.
Hajnal előtt kihajóztunk, az úti cél Vorstadt volt
Magunk alá gyűrtük a vizet, a ráncok mögöttünk szétfutottak,
és mi hajókorláton csüngve figyeltük,
hogyan simul el lassan a felfodrozott folyó.
Aztán a hajóorrot néztük, tompa vonala éket hasított a tájba,
lent a fedélközben a dízelmotor kapkodva fulladozott,
a kapitány szerint vízpára került az égéstérbe.
A tat felől fehér szagfelhő emelkedett,
egy matróz sértődött bazdmeg-et üvöltött,
és a néma lendület a hajót egészen a tengerig vitte.
Új hajnal kelt, mire a hajó csörömpölve útnak indult a forrásvidék felé.
Felettem vadszőlő nő
Az esti szél hidegében egyszerre
megrázzák magukat a gangról
lecsüngő vadszőlő-levelek.
Megszabadítják magukat
a reggeli esőcseppektől,
az utcaportól,
ki tudja, mitől,
mert nem hull alá semmi,
csak a levelek lesznek egyre tisztábbak,
ahogy a szélben rezegnek.
Alattuk ülök. Csendben,
hátha meghallom, mit ráznak le,
ha látni már nem lehet,
és gondolhatok valamit
az indákról, magamról,
bármiről,
de nem,
mert nem hull le semmi,
csak a levelek lesznek
egyre tisztábbak.
Szabó Benedek a 2023-as Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője
Illusztráció: vadszőlőhajó
Ezek is érdekelhetik!
Bánfai Zsolt: Távolodás, Összekoccan →
Összetett tenyérrel – Ispány Marietta versei →
A válasz – Marton Árpád versei →
