Mondd meg nékem, merre találom…

Kritika h1

november 29th, 2024 |

0

Ádám Tamás: „Isten öleléséből font széken” (Hajnal Éva „az a nap” című új könyvéről*)


*(Litera-Túra Kiadó, Pécs, 2024)

 

Nem gondolnám, hogy Hajnal Évát komolyabban be kellene mutatni az olvasóknak, hiszen sok folyóiratban publikál, jól halad a saját kötetei megjelenésével, antológiákban bukkannak fel munkái, és hát irodalomszervezőként is letette névjegyét. Díjakból sincs hiány. Nem mellesleg főszerkesztője, tulajdonosa a színvonalas Litera-Túra Művészeti Magazinnak. Tehetség és kitartás nélkül aligha jutott volna eddig.
Hajnal új verseskötete „az a nap” címmel jelent meg az idén. Vajon, melyik lehet az a nap. Sokan ismerik Pilinszky zseniális versét, a „Mielőtt” címűt. Benne: „Az a nap, az az óra mezítelenségünk / fölmagasztalása lesz.” A költőóriás feszes, pontos sorai bizonyára nem véletlenül fedi szerzőnk könyvének címét. Vagy ki tudja. Kapcsolódási pontokat mindenesetre találhatunk, hogy mást ne említsünk: a „Két négysoros” című versét Pilinszkynek ajánlja. Szolláth Mihály azt írja a fülön: „Ez egy daloskönyv, még akkor is, ha nincs benne se kotta, se ötvonalas lapok, se egyetlen hangjegy. Igen, ez igaz, de bármelyik versét elolvassa a könyvből a lelkében meg fog szólalni Hajnal Éva dallama.”
Mindezek tudatában hajlok arra, hogy gondolatiságban érinti egymást a két szerző. Mint például az Úr jelenléte. Bár még most sem tudjuk pontosan, melyik napra gondol a szerző.
A hátsó borító fülszövegének megkomponálását Petőcz András vállalta, akinek Hajnal több versét ajánlotta. Mindez persze nem lenne elég, hogy adja a nevét a könyvhöz, minőségnek kell itt lennie. Petőcz pontosan fogalmaz: „A tudás ereje. A szakmai tudás ereje jellemzi verseit. Nyilván zenei műveltségének, képzettségének köszönhető, hogy rendkívül érzékenyen viszonyul a formához. Számára a szabadvers éppen olyan természetes közeg, mint a kötött forma, ha kell, ír szonettet, ha kell, ír hexametert, számára ez nem probléma. És elképesztő könnyedséggel ír pastiche-okat, bárkinek a hangját, stílusát képes megidézni, miközben zavarbaejtően mindig önmaga marad. Valamiféle naivitás, ártatlanság és kíváncsiság szólal meg ezekben a munkákban, ezért is szerethetőek a versei.”
Egy előverssel indul a kötet, amely meghatározza a kötet hangulatát. „ Kíváncsi vagyok, mivel töltenéd meg az üres sorokat, / hiszen minden rólad szól a könyvben.” Az első fejezet címe: „Itt vagy, Uram?” És fölötte egy kifejező illusztráció, melyet Kiss Andrea fotóművész készített. Egyéni látásmódot tükröz az „Angyalok” című költemény. Itt az angyalok nem a felhők fölött lebegnek szárnyaikkal, hanem emberközeliek, kedves földi lények, akik maradékot vacsoráznak, elmosogatnak, bekapcsolják a mosógépet, felmosnak. „Most a második emelet nyolcból hallatszik szárnysuhogásuk. / Ismerek néhány angyalt.” Később találkozhatunk szemüveges Istennel, s elmélkedhetünk azon, hogy lehet ilyen, ha nincs létező arca. Van még itt zsoltár és ima.
A második ciklus megint egy kérdéssel indul: „Hogy lehetnék meg nélküled?” Például apa nélkül. „A temetés reggelén felszaladt egy szem a harisnyámon / ez az egyetlen fekete harisnyám”. Finom utalás a szeretett ember elvesztésére. A „Most csak úgy” című prózaversben is az emlékek buknak elő. A „sohasem” kedves számonkérés, amelyen átsüt a szeretet. „sohasem hazudtál nekem / csak nem mondtad el / hogy ilyen gyorsan elszalad a gyerekkorunk / hogy nem is lesz gyerekkorunk / hogy elemészti a bánat a fákat”. Képek a múltból: az olajos padló, Panni, a költő, a pályaudvar, a madárbolt. És, hogy melyik nap valójában Hajnal Éva napja? A kötetcímet lefedő? „az a nap olyan volt / ült a sarokban egy repedezett falnak dőlve / felismerhetetlenül koszos ruhában / igen / azt a napot csak ugyanígy tudnám leírni / mintha / szakadt koszos zoknit babráló / mormoló kislány volna az a szerda / amikor megloptál”.
„Ketten állunk a fülkefényben”, egy újabb fejezet. Itt jön, amire Petőcz András utalt: a pastiche-ok. Akiknek a hangján szól, illetve verset ajánl szerzőnk: Balassi, Petőfi, Ady, Kassák, Lőwy, Füst Milán, József Attila, Dzsida Jenő, Weöres Sándor, Pilinszky, Nagy László, Petri, Fenyvesi Ottó, Tolnai Ottó, Parti Nagy, Takács Zsuzsa, Petőcz András. Elképesztő névsor. Nyilván azért ragadták meg Hajnal Évát a költőóriások, mert közel állnak hozzá. Ám így sem lehetett könnyű kikerülni a végzetes csapdát, mely szerint vékony pallón mozgunk, epigonná válhatunk. Itt szó nincs erről, Hajnalnak e nehéz vállalásban is sikerült megtartani egyéni hangját.
Az utolsó ciklus címe: „Ahol így szeretnek”. Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy megérezzük, a szerelem következik. Nem csalódunk, hiszen az első vers mindjárt a „Szerelem”. Puha, lágy, selymes szöveg, olyan hajnalévás. Mégis, a Pygmalion rész, első ránézésre mintha idegennek tűnne. Egy szobor életre kel, lázad, megbánja keménységét, enyhül. Csakhogy, ha a helyén kezeljük a dolgokat, a szerelemnél kötünk ki. Pügmalión az Ovidius Átváltozások című művében, mint szobrász híressé vált legendás ciprusi személy neve. A Ovidius költeményében Pygmalion beleszeret az általa készített elefántcsont szoborba, és Aphrodité ünnepén azt kéri az istennőtől, hogy keltse életre szerelmét, amit az istennő teljesít is. Az egyik vers címe: „Pygmalion szerelme viszonzásra talál”. Tömör, kifejező költemény. „Így, / igen, így szólj, / szólj még! / Szavaid szigetein lágyul a kő. / Ereimben élet zsibog. / Szólj, / szólj még és megéledek! / Létezést zuhogó beszéded ömöljön zsigereimbe! / Szabadító ajakiddal vess véget kőbörtönömnek.”  És a szerelem beteljesedik. A ciklus aztán visszazökken a selymes szövegbe. Íme, egy rövid, gyönyörű vers „esti” címmel. „lenge kabátban jött az este / aranyló gombja csillogott / arcom arcodban megkereste / s szétszórta mind a csillagot”. A kedves érkezése ünnepi pillanat, a várakozás percei tele vannak feszültséggel. A késések fokozzák a feszültséget. De nem Hajnal Évánál. A türelem, a nyugalom valami egészen érthetetlen módon megmarad mindvégig, ezekben a helyzetekben is. Olyan mérhetetlen türelemmel vár, mintha már nem is valóság lenne. pedig az, Hajnal Éva csendesen megértő,megbocsátó, és csak vár és remél. Az „Ajtó” című versben például így: „Már takarítottam, mostam, megfürödtem. / Vasaltam is. Ünneplőben ülök kényelmes székemmel szemben. / A kedvencedet főztem.” Ilyenkor a hétköznapi sorok igazi verssé emelkednek. A  „Ha versben” valami hasonló játszódik: „Ha reggel jönnél hozzám, / Isten öleléséből font széken , kínálnék helyet, / hajnali napfényt töltenék poharadba. / Amint kortyolgatnád,/ elúsznának melletted a felhők, / válladon pihennének a madarak.” A kötet végéig az érzelmek húrjain játszik Hajnal Éva. Nem könnyű talaj, elbukható a vállalkozás, hiszen újat mondani, egyéni hangon megszólalni  ezen a területen felettébb nehéz. Szerzőnknek azért sikerülhetett, mert mélyről szakadnak ki belőle a szavak, az érzelmek.
Azért is megéri olvasni ezt a könyvet, mert durva, zaklatott világunkban talán újra rádöbbenünk, hogy sérülékeny, romantikus emberek vagyunk.

 

 

 

Illusztráció: címlap fh.


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás

hacklink satın al meritking meritking giriş meritking güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş betcio betcio giriş Enbet enbet giriş enbet güncel giriş perabet perabet perabet giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler meritking meritking giriş meritking güncel giriş bahissenin bahissenin güncel giriş bahissenin giriş superbetin giriş superbetin giriş süperbetin betsat betsat betsat giriş betsat güncel giriş alobet alobet giriş meritking güncel giriş Vdcasino vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş matbet matbet giriş matbet güncel giriş yakabet yakabet giriş yakabet güncel giriş betsmove betsmove giriş betsmove güncel giriş betsat betsat giriş betsat güncel giriş safirbet safirbet giriş safirbet güncel giriş dumanbet giriş dumanbet dumanbet güncel giriş vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş marsbahis marsbahis giriş marsbahis güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş meritbet meritbet giriş meritbet güncel giriş nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş dumanbet dumanbet giriş dumanbet güncel giriş Holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş bahissenin bahissenin giriş bahissenin güncel giriş bayconticasino bayconticasino giriş bayconticasino güncel giriş imajbet imajbet giriş imajbet güncel giriş prizmabet prizmabet giriş pashagaming pashagaming giriş pashagaming güncel giriş interbahis interbahis giriş interbahis güncel giriş jojobet superbetin matbet jojobet marsbahis marsbahis güncel marsbahis güncel giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler bahsegel vaycasino vaycasino giriş perabet perabet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş jojobet jojobet giriş