Virágh László: A dallam (versek)
A dallam
A dallam senkié.
Ha felidézed,
elszáll, ahogy a pillanat,
zsongó emléke csupán
mi megmarad belőle.
Ha kiválasztott,
hiába futsz előle:
benned zúg, kínoz,
vidít, ha úgy akarja,
elhagy amikor kedve tartja,
mert a dallam szabad;
megfoghatatlan,
átível téren és időn,
semminek nincs hatalma rajta,
bilincsbe verni nem tudod.
Nélküle semmi nincsen,
mert minden,
minden csupa dallam:
a színek, a fény a homály is,
csillagtalan, vak éjszakák is,
és nincs olyan, aki életében
legalább egyszer meg ne hallja
a dallamot saját szívében.
A láng
Gyullad, elalszik a láng,
A pillanatnyi idő
Mindent betöltő végtelenség,
Végtelen része maga is.
Gyullad, elalszik a láng,
Mégis ottmarad mindörökre,
pillanatának végtelenjét élve,
mindig meggyúlva, kihunyva, égve.
A vándor
A láb siet, nem tér ki senkinek,
A kézben a bot göcsörtös és csomós,
A szem előre néz,
Nem lát, csak sejt az ész,
Mert a lélek tudja, hogy mit tükre mutat,
A kép, nem jelöl biztos, járt utat,
A cél még messze-messze
A távolság ködébe vész.
A zene az ablak, melyen át
az életből a létbe visszalát
lelkünk oda, hol a világ,
ember és Isten egységben áll.
Dionüszoszhoz
Ó szent Dionüszosz,
feledés fejedelme,
nagy a te hatalmad!
A valóság, e gonosz álom
félve rohan teelőled.
vedd tenyeredre szívemet
s fürdesd a mámor
mézízű borában!
Tat twam aszi
Aki előtt titkom nincsen,
Akinek nincs titka előttem,
Aki lelkemnek része s én az övének,
Aki bennem él s én benne élek,
Aki velem lélegzik s én véle,
Aki engem lát a tükörben,
S őt látom én is ha tükörbe nézek,
Akivel egy vagyok s ő vélem egy,
Vajon ki az?
Mikor ismerhetem meg végre?
Illusztráció: …
Ezek is érdekelhetik!
Bánfai Zsolt: Távolodás, Összekoccan →
Összetett tenyérrel – Ispány Marietta versei →
A válasz – Marton Árpád versei →
