Vers

december 12th, 2024 |

0

Füleki Gábor: Éjjelég (versek)

•

Éjjelég

Mutatók közt tágul szemem,
szemcsés téridőbe néz:
végtelenben ül a jelen,
időtű fut térlemezen,
hajtja ismeretlen kéz.

Szobám hideg sötétjéből
bámulom a magas eget,
tömörödő, sűrű éjből
szikrás csillagrengeteget.

Lent lények, s fent fényes terek:
teremtésed milyen remek!
milliárd lenn: emberszemek,
s fenn milliárd csillag remeg.

Emberidő, csillagidő;
tátonganak fényév-terek –,
Isten-ujjmutatók közül
néznek ránk tárt csillagszemek.

Tűz és parázs

Légy lobogó deli tűz, izzó fény, létteli élet,
élj, míg ifju erőd tart, s röptet a lelkesedésed;
légy boldog szerelemben, s lángban a mennyet elérjed,
s forró gondolatod márvány-erezetbe bevéssed.

Én sínylő parazsam, kicsi láng, levegőt epedezve,
két szerelemben elégtél, számkivetett, letiporva;
későn vésem a márványt, gyengül, reszket a kéz is,
nézek az égre, az alkonyi fénybe – s mi biztat: a mégis.

Mozart, Schubert, Mendelssohn, Radnóti, Petőfi:
mind temetőbe kerültek, jóval negyven előtt már,
s írtak, – tudták, szűk az idő; s te pazarlod idődet –,
sejtették: rövidéletűeknek jöttek e földre.

Haydn, Arany, Bruckner, Wagner, Csontváry pedig, nézd:
élemedettként ért fel a csúcsra, az éveken érve;
építgették lassan a tornyuk, az égig elérve –,
ők legyenek példáid, s kússzál tiszta nyomukban.

Esteperc

Sétálok a langymelegben,
nyárvég-alkonyatban,
szívem mélyén két szerelem
eltemetve dobban.

Kinőttem az életemet,
pedig alig hordtam –
Áhítoztam a Mennyeket,
s éltem a Pokolban.

Aki sírva vetett, nevet
vidám aratáskor,
mit az élet kétszer elvett,
visszaadja máskor.

Te csak írj az alkonyatban,
tedd, mit sorsod rendelt,
s nézd csillámló tajtékhabban
az elnyugvó tengert.

Illusztráció: este

Feltöltötte:

Napút Online

Ezek is érdekelhetik!

Lajtos Nóra: Jelentés →

Török Ági: Decemberi gyöngy →

Domokos Johanna: Az én világom tört valóság →

Kelemen Lajos: Év-határ – üdv. a szerkesztő úrnak →