Simai Mihály: Végtelenkezdet

160 oldal
Cédrus Művészeti Alapítvány, 2025
ISBN:  978-615-6801-35-7

eredeti ár: 3490 Ft
webshop ár:
2 790 Ft + 820 Ft postaköltség
Megrendelés

Ajánlás

Simai Mihály költészete régóta nem költészet, hanem metafizikai misszió. E mostani kötete is: krisztológiai belátások és ráérzések lelkesült gyűjteménye; keresztény létköltészet, mely nemcsak egyes darabjainak változatos alaktanával hat (és térít), hanem a kompozíciós ívet mintegy az emberiségért énekelt-sóhajtott, szakadatlan imaként teszi hozzáférhetővé.
Fények és színek, hangok és csöndek szenvedélyes tisztasága kavarog ebben az elmúlással érintkező eufóriában;

Dsida és Áprily ártatlan életöröme fakad föl a sorok közül; a himnuszköltészeti tónus Vasadi Pétert, a hitből forrásozó derű Czigány Györgyöt idézi – de Simai Mihály vershangja téveszthetetlenül egyedi. És ez a dalos-dallamos szólamrend és formavilág egy tudományról is tudó misztika lírai tapasztalatait adja közre.

Ki – és mi – várja az embert „a Létezés Nagytemplomában” (Utóhang a Rejtelem Rózsájához)? Milyen lehet Istennel együtt dolgozni „a kegyelem egyenletén” (Széljegyzet a J. A. Univerzumhoz)? S miképp adódhat mód „már csak föltámadásban élni” (Mars! poétika!)? Miközben e kérdésekre sorjáznak válaszai, a költő végső soron az istenes versek újabban
gyanakodva kezelt kategóriájáról bizonyítja be, hogy érvénye csorbítatlan, legföljebb optikánk szorul újraszentelésre.

Itt elhisszük, hogy „titkon / minden titok / titkolhatatlan” (Breviárium), ott ráeszmélünk, hogy „semmi / sincs / a Csodánál igazabb!” (Mindennapi misztérium).

A föltámadás poétikája ez: öröklétekre igazgatott tekintet néz szembe a mulandósággal; s egy érzéki szenvedéllyel birtokba vett tudati fényesség vall az önátadás öröméről.

Az ilyen költészet – még és már – nincs kiűzetve a rózsából.

Halmai Tamás

Két vers a kötetből

ILYEN TAVASZ LESZ

Éteri térben olajfa lobog
rebben a jázminok ága
remény-bibéken izzik a titok
mérik a világidőt virágporok

s fölzeng a semmi angyaltrombitája

a pillanatban egy szeráf zokog
tavasz
tavasz lesz mikor meghalok
fájó lelkem a Nap-Lélekbe tárva

ilyen tavasz lesz vagy tán még csodább
de rángó fák és vonító kutyák
borzongják létem halálillatát
– ahogy most én is beleborzadok
csak addig jaj ne lennék tetszhalott!

HATTYÚDAL

Holdsarló-nyakú hattyú mellé
a hattyú-nyakú Hold leszáll
mintha a Hold is belehalna
ebbe a szívet-tépő dalba
olyan fényesen olyan mélyen
olyan fájón olyan fehéren
zokogja vesztét a madár
hogy soha-soha soha már – – –

annyi fájdalom ez az ének
s mintha sohase érne véget
– – – rejtelmesen helyet cserélnek

hattyúszárnyon suhan a Hold
a hattyú föl a Hold helyére száll

kering a Föld körül az Ének
kering mert élni-akaró Élet
körülötte a légkör mind fehérebb
– – – eltéved benne a halál

Hallgasd dúdold és vele együtt
Te is mintha magasba szállnál
mert fölemelni csak az a dal tud
ami hatalmasabb a halálnál