»Bent« (Demeter Mária verseiből, haikuiból)
*
Bent
… a derengésben
kavicsot vesz fel,
a kőben, haláléjben
rejtőző csendjét –
Miként a függöny lebben,
indul sejtelmem:
leszek aranybíbor falevélben
céltalan útrakelő,
a széllel gyönyörűn keringőző,
nevem és időm nélkül
sodródok hosszan
földsötét éjjelekbe,
hol parányi ragyogás
szóródik még rám,
és szüntelen őrlődve
örökös tisztulásban
és képződésben
felsejlik erezete
az elszállt keringőnek ,
mikor felemelt ,
vitt magával a holdfény ,
holt költészet ez –
Tenyérnyi érintésén
kéklik át az ég,
és bent megmoccan akkor
a feltámadó –
*
Havazás
Utunk áradt havazásban,
magányunk súlya hullt
hóingbe, szűzfehér tisztaságba –
A fák alatt
ösvény kanyarog puhán,
emlékezés csillogtatja nyomainkat,
valahol fenn csilingel a kacagás –
Angyalok voltunk?
Évek mennek körbe-körbe,
csillagpehelysűrűben
árnyunk bandukol –
*
Levegő
A fa hatalmas
szelídsége oltalom.
Árnyában árnyam –
*
Megfoghatatlan
Vén kert sarkában
íriszek rebbenése,
ott bújt a gyermek –
*
Lemondás
Alkonyi fénnyel
telt poharam emelem.
Napáldozatom –
*
Ezek is érdekelhetik!
A 2026-os Cédrus-pályázat verseiből (Gréczi Imola, Nemes Máté, Sz. Kárpáthy Kata) →
Vitéz Ferenc: Szavak és Kavicsok →
Németh Erzsébet: Ö T S Z Ö R Ö K →
