Berecz Ágnes Gabriella karácsonyi összeállítása (I. rész)

„Lángot a fázó homlokok mögé”
(József Attila)

Tartalom

Bálint György: Karácsony előtti vers (részlet)
József Attila: Karácsony
Reményik Sándor: József, az ács, az Istennel beszél
Ignotus: Mater Dolorosa
Mollináry Gizella: Karácsony 1955.
Mikszáth Kálmán: Karácsonyi legendák (részlet)

Bálint György
Karácsony előtti vers (részlet)

Most karácsony lesz, karácsony lesz,
Halk és selymes színek és fűtő ragyogások között
Az öröm és szeretet boldog ünnepet ül majd itt is, ott is,
Dicsőülten ölelnek majd egymás felé
Meleg és tiszta boldogságok és két napra
Kitárul majd a puha csend és béke:
És nem fognak közberikoltani
Azok, akiknek nincs karácsonyuk,
És nem fognak közbezokogni sem
Azok, akiknek nincs karácsonyuk
És nem fognak közbeöklözni sem
Azok, akiknek nincs karácsonyuk:
Csak hangtalanul és szégyenkezve fognak ülni
A föléjük roskadó fagyos és kemény sötétség alatt.

József Attila
Karácsony

Legalább húsz fok hideg van,
szelek és emberek énekelnek,
a lombok meghaltak, de született egy ember,
meleg magvető hitünkről
komolyan gondolkodnak a földek,
az uccák biztos szerelemmel
siető szíveket vezetnek,
csak a szomorú szeretet latolgatja,
hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot,
fa nélkül is befűl az emberektől;
de hová teszik majd a muskátlikat?
Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég
s az újszülött rügyező ágakkal
lángot rak a fázó homlokok mögé.

Reményik Sándor
József, az ács, az Istennel beszél

Magasságos,
Te tudod: nehéz ez az apaság,
Amit az én szegény vállamra tettél.
Apja volnék – és mégsem az vagyok.
Ez a gyermek… ha szemébe tekintek,
Benne ragyognak nap, hold, csillagok.
Anyja szemei s a Te szemeid,
Istenem, a Te szemeid azok.
Gyönyörűséges és szörnyű szemek,
Oly ismerősek, s oly idegenek…
Ez az ács-műhely… ezek a forgácsok…
Mit tehettem érte?… Mit tehetek?
Én tanítottam fogni a szerszámot,
Mégis rá fogják majd a kalapácsot.
Úgy félek: mi lesz?
Most is ki tudja, merre kóborog,
Tekintetétől tüzet fog a műhely,
Tüzet a világ, s egyszer ellobog.
Ó, jó volt véle Egyiptomba futni,
S azután is óvni lépteit,
Fel a templomig, Jeruzsálemig,
Míg egyszer elmaradt…
Ó, jó volt, míg parányi rózsaujja
Borzolta szürkülő szakállamat.
Ezüst nyomot hagyott már akkor is,
Komoly nyomot parányi rózsaujja.
S most olyan más az útja…
Vezetném és Ő vezet engemet.
Csak azt tudom, a Te utadon jár,
Magasságos,
De ki tudja a Te ösvényedet?
Te vagy az atyja – én senki vagyok,
Az Evangéliumban hallgatok,
S hallgat rólam az Evangélium.

Ignotus
Mater Dolorosa

Csillag beragyogta világ megváltóját.
Pásztorok elhozták a magok adóját,
Jöttek azonközben a három királyok:
Szomorúan nézett Mária reájok.
Szomorú sejtéssel teljes vala lelke.
Kicsi Jézuskáját karjára emelte,
Kis feje pihéjét simogatta félve,
Úgy zokogott, sírván, a csillagos éjbe.

„De hamar is jönnek eljegyezni téged,
Alig hogy hallgattam első gügyögésed,
Édes anyád keblén alig tapad ajkad,
Máris a világnak féltő szeme rajtad.
Nem hagynak örülni, nem hagynak pihenni,
Sietsz a latornak megváltója lenni,
Várnak a vámosok, a halászok lesnek —
Alig hogy megjöttél, máris tovavisznek.

Ím, alom a párnád, bölcsőd ez a jászol:
Sohse mosolyogsz majd és sohase játszol;
Hajladoz a pálma, nyilnak a virágok:
Te csak a koponyák köves útját járod;
Másnak erős borral habzik teli serleg:
A te poharad majd csak ürömmel tel meg,
S amikor más forró szerelemtől reszket:
Teneked ácsolják a hideg keresztet!

A fiam mért lettél, én anya mért lettem,
Hogyha, amit nyertem, máris elvesztettem?
Az enyim mért lettél, közibünk mért jöttél,
Hogyha nem embernek, istennek születtél?
Siető mentőre, rád a világ számol,
Csak édes anyádnak nem léssz soha gyámol,
Te adod, én adom világ bűne árát —
Ebből az életből csak a halál vár rád!

Fulladna bár inkább egész világ bűnbe,
Csak értted anyádnak remegése tűnne,
Éhezzen a koldus, vesszen el az árva,
Csak az én fiamat ne vigyék halálra…”
Csillag beragyogta világ megváltóját,
Pásztorok letették a magok adóját,
Halkan könyörögtek a három királyok,
Szomorúan nézett Mária reájok…

Mollináry Gizella
Karácsony 1955.

Szürke égből szürke földre
szürke köd szitál
Még a szívnek is fáj a sár!
Törékeny álom, hogy áll a jászol;
alig hiszi, aki fiat gyászol.

Lázmérőmön higanyszálon
végzetemet elcsodálom:
veréb-testtel mennyit birtam!
rossz morzsákon hogy daloltam…

Mi volt, ami eddig őrzött?
Ki volt, Aki értem győzött?
Ki az, Aki bennem gyászol?
Lesz-e, Aki megmutatja,
hol a Kisded?… hol a jászol?

Mikszáth Kálmán
Karácsonyi legendák (részlet)

Bármilyen nehezen, lassan is, de végre fölvirrad a nagy nap. Van sürgés-forgás a házban: baromfikopasztás, máktörés, mindenki lót-fut, csak az óramutató jár a szokottnál is lassabban. Alig mozdul a kutya! A favágó béres valamit behoz a szűre alatt s beviszi a szalonba. Pali bekukucskál a kulcslyukon s látja, hogy egy zöld fenyőfagally. A mama is ott van a szalonban, s egész délután becsukakozik. A gyerekeknek nem szabad a szalon tájékára menni. Persze duzzognak, haragusznak a megszorító parancs miatt, de éppen rossz az időpont, nagy dilemma előtt állanak, mert szót fogadni kellemetlen, szót nem fogadni pedig veszedelmes, minthogy Jézuska csak a szófogadó gyerekeket szereti.

– Mikor mehetünk be, apa?

– Majd ha csengetünk. Akkor kinyitjuk az ajtókat, ti pedig berohantok.

– És ki lesz még ott?

– Én, a mama, a nagymama, a nagyapa meg a keresztapa.

– Hát a Jézuska is ott lesz?

– Az már akkor elmegy másuvá, csak az ajándékokat hagyja ott, hiszen sok végzendője van neki ma este, képzelhetitek.

Palika nagyon elszomorodik és szép kis szája, mely körül amorettek játszanak egyébkor, sírásra kezd ferdülni.

– Hát neked megint mi bajod, Pál úr?

– Ott akarok lenni – nyöszörgi, s könnyek potyognak az arcán végig.

– Iszen ott lész, ha majd csengetek.

– Az már késő! Én akkor akarok ott lenni, mikor a Jézuska jön – és a kis zsarnok toppant egyet a lábával.

– Ugyan eredj! Mért volna késő?

Palika habozik egy percig, aztán durcás arccal kiszalad az udvarra.

– Azért se mondom meg, pedig tudom, miért… – kiáltja be az ajtóból titokzatosan.

Most már a Marit faggatja az apja: – Mit vett megint a fejébe az a rossz kölyök?

– Gyanakszik, atyus.

– Kire?

– Tirátok. Hogy azt mondja, mikor a Jézuska elmegy, megdézsmáljátok a hozott ajándékokat.

Íme a földi alak, melyből már némi por az ő fehér lelkére is fölszállt. Palika már gyanakszik. Lelke még az eget keresi, de már az eszét megpörzsölte a föld dögletes párája. Még jó, még hisz, de már kételkedik is. Leszáll az est. Kigyúlnak a csillagok fent is az égbolton, lent is a gyermekek szobáiban. Pszt! A betlehemes pásztorok szólalnak meg odakünn az ablak alatt. Hamar az ablakhoz! Szinte egyszerre történik minden. A szalonból kihangzik élesen a csengettyűszó, kling-klang, kling-klang. Szabad a bemenet!

Illusztráció: Ágoston-Papp Mónika keramikusművész munkája