Esszé

Christ's_Entry_into_Brussels_in_1889 (Large)

április 28th, 2026 |

Péntek Róbert: Ízfokozós jogok és keserű kötelességek. Az európai jólét agóniája a III. világháború küszöbén

Egy ma népszerű, fiatal előadó, Mehringer Marci slágerének refrénjében a következőket hallhatjuk:

„Szar az élet
nincsen pénzed
Tönkrebasznak ezek a húszas évek”

Mindezt drága koncerteken tomboló fiatalok, drága italaikkal a kezükben, szüleik fiatalkorában ismeretlen anyagi jóllétet tükröző divatos öltözékekben, önkívületben tombolva éneklik. Drága telefonokon kattannak a közösségi médián az élményről készített történetek. Édesapám a húszas éveiben munka után is dolgozott, s nem koncerteken háborgott, így lett pénze. Ennek a jólléti hisztériának a képmutatását világítanám meg a nyugati civilizáció és benne Európa szempontjából, nem foglalkozva Magyarország egyedi helyzetével most külön. Az Európa szó itt mint keresztény és antik gyökereit, ethoszát, illetve nemzeti kultúráit felszámoló állampolgárok és elitek nevezékeként szerepel, s szinonimaként a nyugati civilizáció kontinensünkön működő romboló erejével. Használom továbbá az antanti, illetve az EU kifejezéseket, melyek egymás szellemi örökösei ennek az attitűdnek az elitekben. Európa negatív, pejoratív fogalmát, bűnbeesése mentén az esszé végén feloldom eredetmítosza és az esszé kifejtett gondolatainak segítségével.

A nyugati, évszázados, nyílt, majd burkolt gyarmatosításból fakadó jólétben egyre általánosabban és kevesebb erőfeszítéssel fürdőző társadalmak egyre több jogot követelve és egyre kevesebb kötelezettséget vállalva akarnak élni. (Tudniillik a nehéz munkát kiszervezték az európai periféria vagy a Globális Dél országainak olcsó, munkajogot nem ismerő bevándorlóira.) Minden jár, mert minden csak úgy van, „alanyi jogon”. Micsoda civilizációs műszó! A teljesítménynélküliség trónt követel jelen korunk kulturális piedesztálján. (Gondoljunk csak az emléklapokra és a különdíjakra, mint előzményre.) A fősodratú értelmezési keret szerint ma a rend és a keretek az egyén szabadsága ellen vannak: minden inzultus, jogfosztás, offenzíva, kirekesztés, intolerancia, szegregáció, elnyomás és trauma…

Az a fajta jólét, amely csak anyagi jellegű – s ha lelki, akkor is az anyagi körülmények kényelmi adottságain nyugszik –, egyedül olyan evidenciákat nyújthatott, melyek fokozatosan elszakították az urbánus, civil, elszigetelődni, önállósodni, emancipálódni vágyó – tudatfejlődése folytán erre kényszerülő – embert spirituális, természeti, közösségi valóságától. Ez a kiűzetés a Paradicsomból, az ember szabadságra ítéltetése. Ahogy az emberi tudat mindentől elszigetelődik, a környezetével való együttműködés mellérendelő viszonyát is egyre inkább az izoláció váltja fel, és az alárendeltség jellemzi, úgy új viszonyok alakulnak ki az emberek között.

A jog egy erő, amely lehetővé tesz cselekvéseket a közösségben. Ezt a Krisztus adta önmegváltó erő és a szeretet előtti egyenlőség tette általánossá. Ezt szekularizálta a belső forrásaitól elszigetelődő egoizmus, a kultúrától eloldódó puszta civilizáció. A kötelesség pedig (’köt’ gyökünk képződményei eligazítóak) egy megkötő erő, melyet a tetteink isteni ítélet előtti rejtetlensége, a lelkiismeret adta bűntudat morális lángjainak égetése Krisztus által tett általánossá, majd ezt szintén a szekularizációval profán módon a jó és rossz morális relációból hasznos és ártalmas viszonnyá redukáltuk. Ez a kettősség a légzés ritmusával áll analógiában.

Solve et coagule, ahogy a latin nyelvű alkímiai bölcsesség példázza. Oldás és kötés, kilégzés és belégzés, kiáradó és összehúzó, exkarnáció és inkarnáció, halál és születés, szellem és anyag. A kötelesség a földi világ törvényeihez, a valóság adottságához köt, a jog pedig a szellem végtelen lehetőségeibe, a Jóba hagy menni.

A társadalmi hármas tagozódásban, mely szemléletet Rudolf Steiner nevéhez kapcsolhatunk, a szellemi-kulturális élet éltető eszméje a szabadság, ez a szervezet feje, érzékelés és gondolkodás ősképi tere. E felé visz, lélegzik az állami-közösségi élet jogi szférája. Míg az állami-közösségi életben a kötelességek a földhöz kötve, a körülmények, az adottságok mentén a gazdasági élet felé lélegeznek. Az állami-közösségi szerv, afféle tüdő, ritmikus rendszer, melynek éltető eszméje nem a szabadság, hanem az egyenlőség, melynek szellemi alapja a Krisztus szeretete és az ítélete előtti egyenlőség. Mindenkinek van lehetősége az önmegváltásra, mindenki szembesül a bűnei következményeivel és részesül a kényszerek adta kötelességekből, mindenki megszolgálja tettei következményeit. A gazdasági élet az emésztés-kiválasztás és szaporodás kettősével áll mellérendelő viszonyban, ahol a testvériség az éltető eszme. Méltóság, szolgálat és kölcsönösség a másik emberrel, a természettel. Míg a szellem szárnyal, a kéz és a test a körülmények kényszerében kell boldoguljon, s ha érti a beszédét, képes is erre. Az európai ember ezt mókásan értelmezte: kötelességnek fogta fel az uralmat mások felett – az önmaga feletti uralkodás helyett; jogának tekintett minden földet és javat Krisztus nevében –, és köteles volt ezt elzárni az arra méltatlanoktól, azoktól, akiket csak neki, a Dosztojevszkij által mintázott sevillai inkvizítornak és szellemi örököseinek volt joga korlátozni…

Nézzük meg kicsit a mai kort, amelyet nem lehet elválasztani a jóléti kapitalizmustól, melyet a gazdasági élet szerveződésében toxikusan működő szabadság eszme (szabadrablás) működtet. A Földanya már csak nyersanyag és erőforrás, semmi szentség, tisztelet, csak funkció és hasznosulás. Szellemi élete a szellemet tagadó posztmodern, ateista, materialista mainstream, ahol az egyenlőség – a kötelező narratíva – még nem börtönnel, csak hangerő-lecsavarással és megbélyegzéssel jár. Ez esetben az egyenlőség a szellemi élet uniformizálása afféle falanszteri, orwelli attitűd előképeként. Ezt csak a miheztartás, a kontextus kedvéért. De nézzük az európai állami-közösségi élet uralkodó eszméjét, a liberális demokráciát!

A liberális demokrácia a szabadság eszméjét a kulturális-szellemi élet helyett az állami-közösségi élet területére szervezi. Ez vezetett ahhoz a szabadságértelmezéshez, amely a lélek autonóm erőitől idegen ösztönerők, késztetések határoktól, korlátoktól egyre jobban mentes kiélésének ad jogi környezetet. Ez a szabadság és a jog frigyéből született találmány a „szabadságjogok” nevet kapta. Könnyű a kizsákmányolóknak, az isteni ítélet átérzésétől mentes nihilistáknak ezt megélni, nyilván a tudat tékozló-fiúi vándorútján kiűzve a paradicsomból most kitombolja magát a „hülyegyerek”, de majd nagyot koppan.

A kereszténységben a szabadság pont ezen autonóm lelki működésünktől idegen erők (bűn, kísértés), ösztönök feletti spirituális uralmat jelentette, mely a liberalizmusban ellentétes előjelű (korlátozó, nem kibontakozó) lett. Ez a páli „nem én, hanem a bennem lakó bűn” (ego) vagy a „nem én […], hanem a Krisztus […] énbennem” (önvaló) tudatalatti és tudatfeletti dimenziói, a solve et coagule, nirvána és karma, menny és pokol.

„Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, elismerem a törvényről, hogy jó, s így már nem én cselekszem, hanem a bennem lakó bűn.” (Pál apostol levele a rómaiakhoz, 7,16)

“Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem.” (A Galatáknak írt levél, 2,20)

Ha nem az adott közösség kulturális, történeti, geológiai, regionális kapcsolati stb., azaz organikus fejlődéséből adódik a demokrácia és vele a közösség jogalkotó szándéka (hívjuk ezt demokrácia-exportnak), akkor a jog absztrakttá és a közösségből kibontakozó világképtől idegenné, azaz közösségrombolóvá, szerveződésellenessé válik – erre láttunk példákat. Ez a wilsoni, első világháború utáni imperializmus báránybőre Közép-Európán, a bűnbaknak adott irgalom a „felszabadítóktól”.

Fukuyama a liberális demokráciában két elem egyensúlyát látta: a demokráciában a közösség (populus) a liberalizmusban az egyén (individuum) közti kiegyenlítő dinamikát. Fontos, hogy a fentebbi liberális értelemben megfogalmazott szabadság fogalom mentén nála az individuum nem más, mint az ego. Fukuyama nem vette figyelembe azt, hogy a szabadság a társadalmi életben egészségesen a szellemi-kulturális szférában tud kibontakozni (s nem a liberális, tudati autonómiánk ösztöneink előtti feladása mentén), s az állami-közösségi életben, ahol a kényszerek, érdekek, határok terepén járunk, ott az egyenlőség (a közös emberi szellemi forrásban, a kereszténységből fakadóan ez Krisztus) eszméje tud gyógyító erő lenni. Ez leginkább a már vázolt Krisztusban való egyenlőség, mely a jogokban és kötelezettségekben tükröződik, s jogalkotásában egy közösség közösen lefektetheti saját életének megtartó kereteit.

Az állam (közösség) önrendelkezése, autonómiája akkora lehet, amekkora a benne élő individuumok belső, saját tudati autonómiájuk felé való törekvése. Amíg bennünk nincs meg az igény önmagunk lelki szerveződése fölötti uralom visszaszerzésére (tudati államunk kormányzására), addig a megválasztott képviselőknek is arra tudunk csak legitimáló erőt, ideáikhoz visszacsatolást, impulzust adni, amire a többség tudatában lévő hatalom (az Én vagy az ego) uralomra tör. Az Én uralma a lélek erői felett a szellem által az állampolgárban a legitimáló erő egy szuverén, erős, de nem erőszakos állam szerveződéséhez az állami életben, ez a valódi hatalom, kormányzó erő forrása a közösségi életben.

Ha ezt megspóroljuk, a politikai elit ereje a szuverenitásra törekvésben elnyomásként, kontrollként hat a liberális értelemben szabadságot élni kívánó és ennek a jogi életben érvényt szerezni akaró állampolgárok számára. Ekkor szabadságuk az állam kereteit szétbontó erőkbe belealvó, az államhatalomtól való mentesség jellegét ölti magára (nyelvileg innen a free). Jellemző ilyenkor, hogy a gazdasági és/vagy az állami szerveződésnél átfogóbb politikai (globalista, föderalista) szereplőkben látják megmentőiket (pl. Európai Ügyészség, NATO) az elnyomó államhatalomtól. Egyszerű hétköznapi példával megvilágítva: régen az iskolában elkérték a szabályok mentén a diáktól a telefont, ha óra közben elővette, s ő attól félt, hogy a szüleit felhívják emiatt, és az intézmény és a szülei is következményekkel szembesítik, ma gyakran előfordul ilyen esetben, hogy a szüleit hívja rá óra közben a diák a ’jogfosztó’ tanárra, s lehet, hogy az intézmény is a diák ’jogainak’ oldalára áll a tanárral szemben. A szabadság így nem önuralom és felelősség, hanem mentesség, s mentességet mindig egy nagyobb, külső hatalom adhat csak, nyilván sohasem ingyen.

Az egyént és a közösséget a kereszténységben a Szent Szellem pünkösdi, szívtől szívig tartó lángnyelvei tudták csak az Egy-etértéstben összekötni, mert a szakrális igazság, a saját és a másik emberek igazságának értő látását teremtette meg közös spirituális alapjuk felismerése által. Az egyén a jogok, a közösség pedig a kötelességek forrása. Az egyénben elmélyedve jutunk a szellem univerzális végtelenje felé (feltéve, ha nem az ego mocsarának fekete lyukában kötünk ki), a közösséget kitágítva pedig az egyre táguló társadalmi kapcsolódások és földi, kozmikus körülmények adottságaiba. A mikrokozmikus és a makrokozmikus végtelen pedig Istenben összeér. A minden egyes ember lelkének mélyén létező rejtetlenség a mindenség központjának fényéből ragyog. A szellem végtelenjében egymásba oldódunk az Igazság megismerő fényében, a logika forrásában, a Logoszban. Ez a kozmikus identitás adta szeretve értés, az együvé tartozás élménye, a közös létalap tudatossága és a valóság illúziómentes befogadása vezethet csak egy közösséget az egészséges létezéshez.

A Szent Szellem szabadsága a szellemi-kulturális életben, Krisztus szeretete és az ítélete előtti egyenlőség az állami-közösségi életben és az Atya gyermekeiként egymással és a világgal átérzett és megélt testvériség a gazdaságban. Krisztus egy olyan szellemi impulzus volt az emberiség tudatfejlődésében, ami az Ént a Logoszhoz kötve a megismerést az ember számára lehetővé tette. Így minden későbbi szekuláris fogalmat a társadalomban a Krisztus által adódott megismerő erővel feltárt fogalmak deszakralizálódásával hoztak létre. Így e fogalmak és eszmék vizsgálata is csak szellemi eredetük fényében lehetséges. A kereszténységet Krisztus nevében elárulóknak is tenger bűnük van, ezt kár is lenne tagadni, de ezek meglátására is csak Ő adhat bátorságot és lelkiismeretes következetességet.

Mivel a liberalizmus szabadságjogai nem az ember egyetemes lényének forrásából, azaz a minden megismerést lehetővé tevő Logoszból származnak, hanem az egyes ember szubjektív, egoista, önkényes vágyéletéből, mely elszigetel a másik embertől a magam mulandó világának javára, folyamatos konfliktust eredményez a pillanatnyi identitásképző vágyéletem és a valóság körülményei között. És itt ne feledkezzünk meg arról a kizsákmányoló, Istent tagadó és értelmet önkénnyel manipuláló táptalajról, amely ezt lehetővé teszi.

Bányában, süllyedő hajón, háborúban, válságban hiábavalósággá válik a szabadságjog. S mivel az így létrejött valóságban jogaim forrása változó ösztönerőim komplexuma, vagyis önnön egoizmusom, melyre jogaim talapzata épül, így közös forrás híján az egyetértés és együttműködés lehetősége csak változó, véletlenszerű, ideiglenes lehet. S ha egy társadalomban a szélsőséges kisebbségek efféle identitásképző vágyai az ezekből levezetett szabadságeszmével jogképző erőt kapnak, akkor létrejöhet a hangos kisebbség uralma az adott közösségen belül. Ez minden privilégium, elitizmus forrása, csak ezt ma már képmutató módon szabadságnak nevezik. S e lelkes kisebbség megvédi a (saját) szabadságát a szabadság ellenségeitől (nyilván ők döntik el kik ezek). A morális fölényt hangsúlyozva teremtenek jogot olyan cselekvésre, melyet ha ellenük követnek el, akkor kötelességük megvédeni a morál szigetét, melyet a barbarizmus és a múlt rémei fenyegetnek. Kissé leegyszerűsítő megvilágításban: régen legalább az elnyomók tudták, hogy ők az uralkodók és a nép az alattvalók gyülekezete.

Mivel képmutatásunk – ismerve a Nyugat groteszk, aberrált történetét is – ma Európában határtalan: azt hisszük, jogunk van bármire (egoista szabadságunk, nem pedig krisztusi egyenlőségünk folytán). A társadalom elitje, ugyanazt a parazita-működést gyakorolja a népen, akár a nyugati társadalmak hajdani gyarmataikon. A valóság az, hogy a pénz, az energia, az (emberi és földi) erőforrások, a (szellemi megismerést nélkülöző) tudás, a félelem- és gyűlöletkeltés, a víz, az élelem, a fegyverek stb. teremtenek jogot – a jog ma újból erő lesz, cukormáz nélkül. A világháborúk békediktátumaiban a nagyhatalmak felszabadítók, békefenntartók, béketervet garantálók, a népek önrendelkezésének biztosítói.

Ma ennek vége. Európa kezdhet visszavenni az arcából, mert ebben a ligában gyenge, sok van a rovásán, sokan szájba vernék. Európa valójában gyenge erőpozícióval rendelkezik, mert atlantista illúziójában régóta már csak az USA-ra támaszkodva tud fellépni. Ezer szálon függünk az USA-tól, nincs saját telekommunikációs, digitális fizetési, operációs rendszerünk, AI-nk, közösségi médiafejlesztésünk, egy rendelettel lebéníthatnak minket, ha akarnak.

Szóval kezdhetünk hozzászokni, hogy hiába a hiszti, hiába a követelés, a sztrájk, a „tünti”, a demonstrálás, a petíció és a profilkép matrica, mert sosem volt, de most már bizonyára semmi ereje sincs. Ez a hajó elment, a vizsgán megbuktunk, kétezer-huszonhat év alatt nem tanultunk semmit az Ige adta lehetőségekből. A csőstül járó jogok ideje helyett jön a könyékig kötelességek és kényszerek kora a posztmodern (utáni) időkben, ahol az egymásra utaltság, a körülmények és – ha az egymás kizsákmányolását meguntuk – a méltóság adta elosztás kora jöhet. A hatalmasok mindig el akarnak venni, mindig erősek és egoisták, mindig követelnek és mindig érdemtelenül; mindig leuralnak, és sosem uralkodnak önmaguk sötétsége felett. Európa, mint a Nyugat gyengébbik fele, rosszul, túl nagy pofával és túl sok teherrel jutott ide.

A fiatalabb olvasók számára tán érthetőbbé válhat egy szabadabb stílusú példán keresztül a fentebbi fejtegetés. Olyan, mint mikor ovitól felsőig szétszívatod a kisebbeket, s mindig az erősebb haveroddal fenyegetőzöl, majd mikor a kisgyerekek kigyúrják magukat, és tiszteletet vívnak ki a haverodnál a kondiban, miközben te photoshoppolsz és továbbra is bullyingolsz az online-térben, lefagysz, és rá kell jönnöd, hogy egy nagyképű, tahó voltál, akit most jól becsicskítanak, hiába mondod, hogy te vagy itt a legtöbb követővel és lájkkal rendelkező celeb.

A Nyugat (cseppet sem alaptalan) kollektív bűntudatában szabadjára engedte virtuális kisebbségeibe csatornázott indulatait, afféle lassú sivatagosodást okozó folyószabályozásként, nem rendezve valódi bűneinek lajstromát. (Nyilván e virtuális kisebbségekből a piac identitásképző erői nagyon jól keresnek. Egy cég sosem áll ki egy ügyért óriási haszon reménye nélkül. Ez a progresszív, neoliberális politikai és gazdasági elitek paktuma: csatornázzátok el a társadalmak valós alapokon álló indulatait virtuális terekbe előlünk, s ti ebből annyit nyerészkedhettek cserébe, amennyit nem szégyelltek.) A nagyhatalmaknak sosem volt joguk más közösségek életébe avatkozni, csak erejük. A liberális szabadságjogok egy közösségen belül az egyén önkényének imperializmusát hozták létre a közösség kényszeralapú rendje felett, melyhez erejét nem valódi erő, hanem virtuális erőáttételek virágillatú cukorszirupba mártogatása adja. A nyugati liberális demokrácia is ugyanolyan imperializmus, mint a többi; az elit semlegesnek és abszolút végsőnek tartott ideológiájának hallgatólagos és megkérdőjelezhetetlen kiterjesztése mindenkire, csak éppen nem közvetlen fegyverrel, hanem jogalkotással. Ez addig működött, amíg volt mögötte erő, s ezért nem kellett mindig fitogtatni. (Elég volt hozzá két világháború, de ez is csak az USA segítségével sikerülhetett.)

Az antant mind a mai napig, az EU bürokráciájának és a brit mélyállamnak – a City of London, mint egyik eredő és erőközpont a bankárok és okkult páholyok számára – ezer wattos mosolyai és koalíciók, bizottságok, stratégiai partnerségek, vizsgálóbiztosok, hatástanulmányok, kvóták, eljárásrendek lufifogalmai mögött megbúvó birodalmi törekvésként él, de már csak lélegeztetőgépen. A BRICS, mint volt gyarmatok és kirekesztett ellenfelek (Oroszország, Kína) szövetsége ma meghaladja a G7 szövetség (melyből Oroszországot kirakták) gazdasági növekedését. Kondiban a volt ovis bántalmazottak nyomják a bulkingot, nekünk meg nincs pénzünk kajára mert photoshop előfizetésre meg fizetett insta-hirdetésre ment el, amire senki nem kíváncsi. Szóval ideje lenne a liberális jogállam illúziója helyett a jogok és kötelezettségek közösségi keretrendszerét új, immár tudatos szakrális és valós körülményekhez igazodó alapokra helyezni.

A világ nem lesz kedves, elnéző, morális, baráti, olyasmi, mint a „boldog békeidők” sosem volt álomvilágában (Jugoszlávia, Koszovó, Irak, Vietnám, Katalónia…). Európának saját lábára kellene állnia, amíg még van alatta talpalatnyi föld. Az európai ember csak akkor tudja lábra állítani makroközösségét, ha keresztény, európai, nemzeti, regionális, lokális, családi és egyéni szellemi identitását is újra megtalálja.

A politika világa az erő és a hatalom, az érdekek és kényszerek terepe, ahol a kölcsönös bizalmatlanság és a függőség adta kapcsolódási kényszer mozgatja a játékosokat. A geopolitikában hatástalan a morál, mert az emberek tudatszintje nem képes morális impulzusokból működtetni közösségeit és azok egymással való kapcsolódását. Ragadozók, prédák, élősködők terepe ez. A szimbiózis szerveződését legkisebb szinten a másik, legközelebbi embertárssal is csak akkor tudjuk létrehozni, ha önvalónk uralma megváltja egónkat. Nehéz idők jönnek a kényelem és a megszokott jólét rabjainak ma Európában.

Ami eddig járt, alap volt, nem lesz, hiába minden hiszti. Hiába a másik étel követelése a finnyás gyerekeknek, hiába az új lehetőség követelése az élet vizsgáin, hiába a reklamáció, a panaszkönyv, a vevőszolgálat, a hiszti a felettessel szemben, a férőhely, hiába a pótfelvételi, a rendszerhiba, az új élet a számítógépes játékban. Hiába minden, meg kell szoktunk az új létállapotot: ami eddig járt, természetes volt, most elég valószínű, hogy nem lesz, vagy ha lesz is, kevés lesz – többet, mást, máshogy kell majd érte dolgozni. De nem baj, megérte a petpalack-kupakokat üveg nyakán hagyni jó pénzért. De már nem lesz lehetőség látványpékségesdit játszani, amikor majd a Maslow-piramis alsóbb szintjeire jutunk.

Hogy képesek leszünk-e nem felszámolni magunkat evidenciáink elhamvadását látva – ez jó kérdés. Kevés esélyt látok rá, de ez a hideg zuhany éltető fejmosás is lehet vagy özönvíz a gőgös hiszti-gépek beteg agy-szennyvizének kitakarításához.

Európa legnagyobb értéke és hátránya is egyben a sokszínű nemzeti, nyelvi, földrajzi, kulturális adottságában rejlik, már amit még öngyarmatosításában meghagyott belőle. Föderatív működés emiatt lehetetlen. Milyen nyelven vezényelnének (nyilván öngyarmatosítva angolul) egy közös hadsereget? A valódi, egészséges identitások (nyelvi, lokális, etnikai, kulturális) sokszínűsége a gondolkodás és a világlátás árnyalt és sokoldalú képességét is magába rejtik. Európa feltámadása létkérdés, és minden eddigi hamis, mesterséges, káprázatokkal és nem szervesen születő érdekekkel fel kell venni a harcot, s ennek első terepe az ember egyéni tudata.

Európa eredetmítoszának szálait a teljesség igénye nélkül, csak a bevezetőben említett Európa fogalom megértését segítő szándékkal vizsgáljuk. Európa hercegnő, Phoenix király lánya vagy felesége. Zeusz, aranyszőrű (másutt hófehér vagy három színű) bika képében, sáfrányillatú leheletével megbűvölve elrabolja Európa hercegnőt virágszedés közben a tengerpartról. Átkel vele a tengeren, Európa varázserőtől megbűvölve a hátán lovagol. Majd Kréta szigetén elhálja vele nászát. Európa három gyermeket hoz világra Zeusztól, Aszterión, krétai király sajátjaivá fogadja őket, miután elvette Európát. Az egyik gyermeke Minósz, aki később Kréta királya lesz. Felesége, Pasziphaé Zeusz vagy Poszeidón átka okán (nem áldozta fel a kapott bikát) beleszeret a bikába. Minósz az Athénból odamenekült Daidalosz mesterrel építtetett egy ál-tehenet, ebbe belebújva a királyné közösülni tudott a bikával, melyből a Minótaurosz született. Torz gyermekét a király a mesterrel felépíttetett labirintusba zárta. Ariadné fonalának segítségével az athéni Thészeusz herceg ölte meg.

A bika, mint a toxikus férfiuralom, az érzéki világ bűvöletének, a nyers erőnek, indulatnak és a bőségnek a jelképe is. Ez az erő erőszakolja meg a bűvkörébe vont Európát és gyermekének feleségét. Emberi minőséget haloványan hordozó unokájának spirituális uralmat a technikai eszesség atyjának, a technokraták szellemi ősének börtönben a világos gondolkodás fonalának női, odaadó erejével tudják csak felszámolni. A technokrata civilizáció ősképe elmenekül, felelősséget nem vállal művéért. A bika ősképének erényeiből és sötétségeiből az európai civilizáció az utóbbit domborította ki, afféle aranyborjú imádóként. Daidalosz és a krétai mítoszvilág bikájának sötét árnyalata szüli az Európai civilizáció pusztulásának útját: a felelőtlen technokrácia és funkcionalizmus és az érzéki világ bűvöletének erőszakos maszkulinitása.

Jézus, az Új Ember, a Krisztust magába fogadni képes ember egy jászolban születik. Ez már nem az állati ösztönerőket táplálja (hisz állatetető eszköz), és a bika is leheletével melegíti a kisdedet. Európa csak keresztény méhében tud feltámadni, Krisztus szolgálatába kell vezetni az aranyborjút, Zeuszt bika képében, s mindazt, amivé mostanra a női minőség – a mítoszban Európa, majd a kereszténységben Szűz Mária – szentségét elkótyavetyélő kontinens vált. Európa a fizikai térben nem talál erőforrást, csak a szellemi térben. Minden nemzet saját múltjával elszámolva, saját szakrális és szellemileg legitim küldetését, erényeit a világ szolgálatába állítva lehet csak harmóniateremtő, s ez Európa sok nemzetének és soknemzetiségű országainak különös kihívás és spirituális önismereti kiindulópont.

Amíg ezt nem látja be, és önvizsgálat és jóvátétel után nem nyer ide bebocsájtást, saját sírját ássa tovább. Ideje, hogy Európa, mint a sevillai inkvizítor örököse boszorkánykonyháját afféle máglyaként magára gyújtsa, hogy önön purgatóriumában megbánja bűneit, és a szellem és a szív valódi tüze lángoljon benne. Ha ezt nem teszi meg, megteszik mások helyette a fizikai térben. Utolsó szellemi és regionális bástyája ma Közép-Európa, kontinensünk szívtere és lelke, higgyünk magunkban és a Jóisten kegyelmében!

Könyvészet a témában elmélyedni kívánóknak

Báder, L. (Szerk.). (2009). Élő és éltető táj. Budapest: Ekvilibrium Kiadó.

Bergyajev, N. (2020). Az orosz eszme. Budapest: Osiris Kiadó.

Bíró, B. (1997). Legenda a kerek Egészről. Liget Műhely Alapítvány.

Bock, E. (2021). A három év. Budapest: Genius Kiadó.

Byung-Chul, H. (2020). Pszichopilitika, A neoliberalizmus és az új hatalomtechnikák. Budapest: Typotex Kiadó.

Byung-Chul, H. (2024). Infokrácia, A digitalizáció és a demokrácia válsága. Budapest: Typotex Kiadó.

Byung-Chul, H. (2025). A narráció válsága. Budapest: Typotex Kiadó.

Czakó, G. (1996). Világfasírt. Budapest: IGEN Egyesület.

Desmet, M. (2022). A totalitarizmus pszichológiája. Budapest: Kárpátia Stúdió.

Dr. Plenter, J. (2007). A bizonytalanság hatalma. Budapest: Éghajlat Könyvikadó.

Drábik, J. (2014). Uzsoracivilizáció I-III. Budapest: Gold Book.

Eisenstein, C. (2023). Megszentelt gazdaságtan, Pénz, ajándék és közösség az átalakulás korában. Budapest: Katalizátor Kiadó.

Földényi F., L. (2023). A guillotine hosszú árnyéka – Párizsi életkép a 19. századból. Pécs: Jelenkor Kiadó.

Ganser, D. (2024). USA – A gátlástalan birodalom. Budapest: Kárpátia Stúdió.

Goldberg, J. (2012). Liberálfasizmus. Budapest: XX. Század Intézet.

Grandpierre, A. (2012). Az élő világegyetem könyve. Debrecen: Titokfejtő Lap- és Könyvkiadó Kft.

Guenon, R. (2024). A világ királya. Budapest: Attraktor Könyvkiadó Kft.

Guenon, R. (2025). Spirituális tekintély és világi hatalom – A barlang szimbolikája. Budapest: Attraktor Könyvkiadó Kft.

Gurevics, A. (2003). Az individuum a középkorban. Budapest: Atlantisz Könyvkiadó.

Hamvas, B. (2019). Krízis és katarzis. Medio Kiadó: Debrecen.

Hamvas, B. (2022). A világválság. Budapest: Medio Kiadó.

Hoffer, E. (1999). A változások kínjai. Budapest: Bagolyvár Kiadó.

Houghton Budd, C. (2010). A kapitalizmus metamorfózisa. Szombathely: Savaria University Press.

Kerényi, K. (1977). A görög mitológia. Budapest: Gondolat Kiadó.

Kocsis, I. (1999). A szakrális fejedelem. Budapest: Püski Kiadó.

Konrad, L. (2004). Az agresszió. Budapest: Carthapilus Kiadó.

Kühlewind, G. (2003). A normálistól az egészségesig, A megbetegedett tudat felszabadításának útja. Budapest: Kláris Kiadó és Művészeti Műhely.

Kühlewind, G. (2004). A hetedik nap vége, Az intuitív gondolkodás tapasztalatai és konzekveciái. Budapest: Kláris Kiadó.

Laloux, F. (2016). A jövő szervezetei, Hogyan hozzunk létre az emberi tudatosság következő szintje által inspirált szervezeteket. Budapest: Aquilone.

Le Bon, G. (2022). A tömegek lélektana. Budapest: Kárpátia Stúdió.

Magyar, L. A. (1992). A műember története. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Máté, I. (2016). Yotengrit, A rábaközi tudók (sámánok) szellemi hagyatéka 1. Budapest: Püski Kiadó – Yotengrit Alapítvány.

Mayer, E. (2010). Zeusz, az alfahím. Budapest: Erdélyi Műhely Könyvek.

Mayer, E. (2015). A törvényes véletlen, bevezetés a 4D-s műértésbe, József Attila 110. születésnapjára. Pilisvörösvár: Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület.

Mayer, T. (2017). Hídépítők legyenek az emberek. Budapest: ABG Kiadó.

Pelevin, V. (2018). iPhuck10. Budapest: Helikon Kiadó.

Pieper, J. (2022). Szabadidő és kultusz. Budapest: MMA Kiadó.

Pokol, B. (2011). Európa végnapjai: a demográfiai összeroppanás következményei. Budapest: Kairosz Kiadó.

Scott, J. (Szerk.). (2018). Európa szellemtörténete, Közép-Európa feladata a világfejlődésben. Ispánk: Arkánum Szellemi Iskola.

Spence, M. (2012). A kapitalizmus után, Tovább a szabadság, egyenlőség, testvériség társadalma felé. Budapest: Remedium Kiadó.

Steiner, R. (2013). A filozófia rejtélyei, I. kötet. Budapest: ABG Rent Kft.

Steiner, R. (2014-2015). Kortörténeti szemlélődések 1-6. Budapest: ABG Kiadó.

Steiner, R. (2016). Cikkek és tanulmányok a társadalmi szervezet hármas tagozódásáról és az 1915-1921 közötti korszakról. Budapest: ABG Kiadó.

Steiner, R. (2018). Valóság és tudomány. Budapest: Genius Kiadó.

Stone, O., & Kuznick, P. (2014). Amerika elhallgatott történelme. Budapest: Kossuth Kiadó.

Takáts, P. (2019). Miért kell Közép-Európát elpusztítani? Gondolatok a politikát és a világ eseményeit befolyásoló erőkről és azok működéséről. Budapest: Püski Kiadó.

Tóth, Z. (2019). Az emberiség eszmélése, Az én fizikája: holisztikus pszichofizika. Budapest: Püski Kiadó.

Weöres, S. (2015). A teljesség felé. Budapest: Helikon Kiadó.

Wilber, K. (2019). A Működő Szellem rövid története. Gyomaendrőd: Ursus Libris.

Illusztráció: J. Ensor: Jézus bevonulása Brüsszelbe, 1889