Arany Lajos: Járási „királynők” meg a veszekedő „álompárok”

Napjaink sajtóját a zsúfolásig népesíti be – mondvacsinált „sztárok” mellett – seregnyi „királynő” és jó nagy kupac „álompár”: a média az ezekhez hasonló fellengzős szavak, öncélúan túlzó kifejezések végeérhetetlen sorát vonultatja fel.

Meghökkentő a jelentős bővülése a királynő szónak: példának okáért a szépségversenyek tudósításaiban – tekintet nélkül arra, hogy e rivalizálás nemzetközi, országos, illetve regionális, járási, avagy éppen csak települési, intézményi rangú, s korlátozódjon az akár néhány merész, önkritikát talán nem mindig gyakorló résztvevőre – szinte „kötelező” ez a megnevezés. A nagy esemény előtt és után egyaránt… Például: „Ki lesz a következő királynő?”; „az új királynő átvette a verseny fődíját”; „búvárok koronázták a királynőt”.

Korona meg trón a kampuszon

„Megkoronázták Magyarország legszebb nőjét” – harsog a nagyotmondó médiás szalagcím az egyik hazai szépségverseny aktuális győztesét hírül adva. Másutt felsorolják, hogy a (vár)megyében kik voltak az előző esztendő ilyen jellegű járási megmérettetéseinek „királynői”. Egy következő sajtótermék „az Egyetem Arcá”-nak megválasztásáról beszámolva írja: X. „lett a királynő”, s „a trón mellett” még Y. és Z. kapott helyet (a második és a harmadik helyezett lány). Azt is hírelték, hogy „a tizenkilenc éves X. Y. lett az idei királynő másik udvarhölgye”. Ez se akármi: „idei királynő”-ről no meg „udvarhölgy”-ről beszélni…

Közelebb állna az igazsághoz, egyszersmind az idézett mértéktévesztő kifejezések helyett pontosabb szófűzést eredményezne, ha pl. azt írták volna a tudósítók: „őt ítélte a legszebb nőnek a zsűri”; ők nyerték az elmúlt években a járási szépségversenyt; X. lett a szépségverseny győztese; az idei vetélkedés nyertese mellett ők értek el második (vagy harmadik) helyezést (ők állhattak a – képzeletbeli – dobogó második vagy harmadik fokára).

Helyesírási hibával társult meghökkentő pontatlanság az efféle, ugyancsak a sajtóban lelt közlés: „Íme az új Királynő”; X. Y. „lett Magyarország új Királynője”. (Így, mindkét helyütt nagy K-val szerepeltetve, noha a királynő még a tényleges uralkodók leírásának módjában is kisbetűs, tekintve, hogy köznév.) Nos, természetesen ez esetben is az egyik (meg másik) szépségverseny győzteséről beszélnek… Az úgynevezett szófukarságnak ezt az esete így korrigálható: íme, az új szépségkirálynő; a folyó évben X. Y. „lett Magyarország új szépségkirálynője”, vagy: ő „lett Magyarország szépe” – az X. helységben rendezett verseny zsűrije szerint. Igen, mert van, aki királynő, s van, aki egy verseny győztese. Micsoda különbség!

Nem stílusos tehát válogatás nélkül, nyakra-főre ismételgetni olyan tartalmas szót, mint például az idézett esetekben a királynő főnevet, ha az a jelentése miatt nem (teljesen) illik a szövegkörnyezetbe.

Ráadásul nemcsak pontatlanság, hanem a régi és mai uralkodókkal szembeni – történelmietlen – tiszteletlenségnek is felfogható a királynő szó efféle alkalmazása. Tudniillik a szabatos szóhasználatban kizárólag azokat a személyeket illeti meg a szóban forgó rang, akik ezt ténylegesen viselték, viselik: az uralkodókat, példának okáért – a múltra emlékezve – a négy évtizeden át uralkodott Mária Teréziát, Magyar- és Csehország királynőjét, vagy a 2022-ben elhunyt II. Erzsébetet, aki több mint hetven esztendeig ült az Egyesült Királyság trónján. Ők – tényleg királynők voltak.

Az igazsághoz tartozik, hogy a Magyar értelmező kéziszótár feltünteti a királynő szónak egy hasonló, a választékos nyelvhasználatban élő jelentését: ’(szórakozó) társaságban szépségével kiemelkedő nő’. Azt is jelzi azonban, hogy ritkán használatos ebben az értelemben.

Romokban heverő álomházasság

Hogy a mai média mennyire szajkózza az öncélúan túlzó, szenzációvadász kifejezéseket, arra újabb példa az álom- előtagú összetétel mértéktelen használata. Mikor azt folyatják a sajtó vízcsapjából is, hogy „újra együtt a tini álompár”, vagy hogy „újra együtt az álompár” (ők már nem tinik…), s „a pletykák szerint az egyiptomi álomutazás kovácsolta újra össze” őket; meg az jön a médiacsapból, hogy „összeházasodott a cseh álompár”, továbbá: „gyereket vár az álompár” – ilyenkor ásítozni kezdünk (vagy stílszerűen: elálmosodunk) az egyhangú szóhasználat olvastán, de inkább nevethetnékünk támad.

Amikor pedig az ömlik a nyakunkba a feneketlen médiagagyi-dézsából, hogy a közös nyaralásán „egy hét alatt összeveszett az álompár”, „közös születésnapi ünneplésükön összeveszett az álompár”, „romokban hever az álomházasság”, illetve hogy „újabb álompár szakított!”, „válófélben van az álompár…, sokat civakodnak”; két hónapnyi (!) házasság után „máris szétment az álompár”, dörzsöljük a szemünket, sőt kacagunk is a jelentéstaszítás efféle esetein…

S kérdjük: hogyan lehet(ett) álompár (tehát ’eszményien összeillő’) az, amelyiknek tagjai akár ünnepi alkalommal, akár a hétköznapokban csúnyán összetűznek, vagy rövid idő után faképnél hagyják egymást? S mitől álomházasság az, amelyik romokban hever, vagy hamar felbomlik? Bizonyára a sajtó élt túlzó kifejezéssel… (Ha már mindenáron az álom- előtagot akarta használni a média, a citátumokban pontosabb lett volna az idézőjelbe tétel: az ironikus értelem sugallása. Ilyen és hasonló esetekre egyébként – a kontextust tekintve – jobban illik a rémálompár, illetve a rémálomházasság kifejezés…)

Félreértés ne legyen: mindezektől függetlenül gyönyörű szavunk az álom, és szép összetételek születtek e főnévvel. Népszerű volt a boldog békeidőkben, s még utána is egy ideig Herczeg Ferenc regénye, a metaforikus című Álomország. (Érdemes ezt az írónkat is újraolvasni. Az oktatásba ugyan újra bekerült, ám kissé elfeledte őt még a könyvmolytábor is.) „A Nap huga, zöld szemü lány, / (Kit imádnak álom-vitézek) / Megszánt egy holdas éjjelen / És megigézett.” – Ady Endre A platánfa álma című verséből citáltunk. „Paff, a bűvös sárkány senkitől se félt, / Álomország tengerpartján játékok közt élt” – dúdolja ma is több generáció a 100 Folk Celsius nevű együttesnek az 1980-as évek elején született, ma is népszerű számát.