Mondd meg nékem, merre találom…

Körkérdés dns

május 11th, 2020 |

0

Csáji Attila: A magyar kultúra vezérlő mezői

 

Mit jelent Önnek itt és most a magyar identitás tudata? Létezik-e tiszta formája?
Feltör-e még valahonnan a maga tiszta forrása?
„Modernnek kell lenni mindenestül” – alapelvként idéztem egykor az ötvenes évek végén, alig tizenkilenc-húsz éves ifjúként ezt a Rimbaud-idézetet az „összeÁLLÍTás”, ennek a kis underground újságnak a mottójául. A küzdelem, a megújulás, egy lágerszerűen behatárolt világból való kitörés permanens vállalása zsúfolódott össze ebben a pár szóban – a létünknek egy olyan elzárt periódusában, melyben a szabadság csak belső vágy volt, s a szabad világ felé csak önmagunkon belül törekedhettünk. Ez a rimbaud-i modernség a művészet, a gondolkodás szabadságáért való végletesen elszánt küzdelem vágyát testesítette meg, s korántsem a modern világgal való feltétel nélküli azonosulást. Egy dogmatizáltan elszürkült világból a színes világok transzparenciájában létező valóságot. Lassan nyílt rá a szemem, hogy a modernség is lehet csapda. És ha már transzparencia, akkor a ma és az időtlen transzparenciája az, ami számomra a legtermékenyítőbb.
 
Azt a szemléletet, mely a tradíciók eleven láncolataként mutatja be a képzőművészeteket, kisebb egységek, akár egy-egy nemzet művészetének a bemutatásánál is elfogadhatjuk. Még ma is.
A kultúra egy-egy nemzet életvitelében olyan, mint a DNS a sejteknél, mely az örökletes tulajdonságokat viszi át sejtről sejtre, illetve a kultúra nemzedékről nemzedékre. Nem véletlen, hogy az okos, távlatokban gondolkozó gyarmatosítók nem elégszenek meg az anyagi javak kifosztásával, hanem a kultúrát is megszállják, s próbálják megfosztani identitásától. Ezt itthon is tapasztalhattuk. Egy közösség szétzúzása a leghatásosabban így történhet. Egy mozaikokra hullott világ könnyebben manipulálható. Ebben nincs szükség nemzeti művészetekre. A kánonok kisajátítása, megzavarása a posztkoloniális gondolkodás egyik meghatározó tényezője.
 
Az egyes nemzetek művészetének emblematikus megfogalmazása rendkívül sikamlós feladat. Nehezen lehet vállalkozni rá. Mégis megkerülhetetlen. Érdemes egy jellegzetesen XX. századi részecskefizikai fogalmat kölcsönvenni a téma megközelítésére: a vezérlő mezők fogalmát. Eszerint az anyagnak van egy potenciális állapota, ez számos lehetőséget magába foglal, de az anyagnak – elemi részecskéknek – van egy vezérlő mezeje, mely materializációjukat meghatározza. Ilyen a történelmi-kulturális közeg is, amelyben élünk. A nemzeti kultúra esetében valójában a vezérlő mezők hálózatáról beszélhetünk. A magyar művészet viszonylatában ilyen vezérlő mező
1. az eltérő alaptendenciákra való egyidejű nyitottság. Egyszerre csaknem ugyanolyan intenzitással fordul a nyugat, az euroatlanti kultúra megújuló eredményei, és kelet, az organikus kultúrák, az őskultúrák szemléletének létstabilizáló továbbélése felé. Ebből fakad rendkívül széles spektruma.
2. Ilyen vezérlő mező a mába érő, élő tradíciók katalizáló ereje Bartóktól Kós Károlyon, Vajda Lajoson keresztül Makovecz Imréig. Újítás és hagyomány összefonódása. Magyarság és közép-európaiság transzparenciája, termékenyítő ereje. A Kárpát-medence sajátos méhe volt ennek a transzparenciának. A hajdani Magyar Királyságban a megvalósult autonómiahálózat által is segített kulturális transzparencia, európai viszonylatban is ritka példája a kisebb közösségek karakterisztikus megmaradásának, az elviselhető, sőt évszázadokon át élhető együttélésnek. Nem volt tökéletes, de ennek ellenére, majdnem egyedülálló. Minden híreszteléssel ellentétben, ezen a területen nemhogy szégyellnivalónk lenne az euroatlanti civilizációban, (különösen, ha mondjuk Franciaország, Anglia stb. brutális nemzetiségi politikájára gondolunk), hanem kiemelkedő értékeink közé tartozik. Gyakran azok akarnak kioktatni bennünket, akik a legvétkesebbek.
3. Hasonló vezérlő mezőnek tekinthetjük kultúránknak történelmünkből fakadó stroboszkópszerűségét, szaggatottságát. Ebből fakad, hogy nálunk sokszor idegenszerűbb a korszerű, mivel hiányzik a rávezető szakasz.
4. Ilyen vezérlő mező az individuális elszántság és sokrétűség – amely természetesen áttételesen, de összefügg szabadságküzdelmeinkkel is. Ez is nagymértékben hozzájárul a magyar művészet szivárványszerű sokszínűségéhez. Ideje lenne rádöbbennünk, hogy ez nem „lemaradás”, hanem érték.
 
A magyar művészetben természetszerűen és sűrítetten érvényesülnek azok a tényezők, melyek a lét intenzív átéléséből és a tradíciók tudatos vállalásából fakadnak. A kulturális nyitottság nem szabad, hogy a trendek fetisizálásává zülljön, mert ez értékválsághoz, a hazai teremtő erő elsorvasztásához vezethet.

 

 

 

Illusztráció: Sejtről sejtre, nemzedékről nemzedékre

 


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás

hacklink satın al casibom jojobet jojobet giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler betsat betsat giriş betsat güncel giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler milanbahis milanbahis giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş casibom giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş egebet Egebet güncel giriş jojobet 2026 jojobet giriş nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş Nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş jojobet jojobet güncel giriş perabet perabet giriş bahsegel casibom betcio betcio giriş betcio güncel giriş padişahbet padişahbet giriş casibom casibom casibom jojobet jojobet jojobet betasus betasus giriş nakitbahis nakitbahis giriş perabet perabet giriş