Mondd meg nékem, merre találom…

Vers amelia johannsen

március 10th, 2021 |

0

Bánfai Zsolt: “Kagylóhéjban pihent meg”… (négy vers)

 
Jelenségek hálójában

 

A tengerpart tárgyai holdfény idején átbillennek
egy vonzáskör közepén. Árnyaik az időtengely körül,
akár gyermekarcú szellemek keringenek egy óceánnyi
körhintán. Az idő képlékenyen idomul a formához –
középkori szobrok, antik kőedények, barokkos díszek
öntik el dagálykor a homokot. Vannak órák, mikor az idő
meghatározhatatlan, közelebbről megvizsgálva
azt mondhatnánk, halmazállapota folyó –
tenger, ha áll. A tapasztalt állatok házba bújnak,
vagy inkább házat növesztenek magukra és a spirális
tanok igazságát hirdetik. Életüket szakrális geometria
mentén rendezték el, a telihold alatt ezüstöt öntenek
a homok kristályaira, aranyat metszenek nappal.
Szilárd oldattá ötvözik az üvegalkotó homokban mélyen
alvó fémet. Csillogó tengerszemekkel álmodnak
a sziklafalak hátán felcseperedett síkságok. Valóságra
ébredve összezsugorodnak aztán, tudva, hogy a tenger is
visszahúzódik majd, és az idő illúziójában megrekedt
szellemek dagály után eldobálják ruháikat és új
testet keresnek maguknak.

 

 

Gyöngy

 

Parton ülve apadó szemeim szoktatom
a látványhoz. A víztömeg kékje észrevétlen
tapad a szemgolyóban lerakódott törmelékek,
homokszemcsék, szétszórt ételmaradékok közé.
Hallgatva a sirályokat, foghatnám a jelenlét
impulzusait, mint hullámot az érzékeny antenna –
tapasztalatokat raktározhatnék, akár bibliotéka
könyveket, a kagyló ajkai puha állatot, benne
a gyöngyöt, formás köveit a tengerfenék.
A retinára festett hajnal áterjed a felszín lemezein,
majd lecsorog az érzékelés alsó bugyraiba.
Oldódás indul ilyenkor, a repedt kőzetlemezek
roppanva omlanak a vesék vérbő telepeire, felszakít-
va az emlékekben lerakódott savanyú üledéket.
A felejtés csónakjai küzdenek az árral, polipkarként
szorít a hólyag, benne nyálkás patagóniai tintahal –
apámra emlékeztet, a férfira, aki merüléskor jámbor
tekintettel alvadt meg az egyszerűvé gyűrött
vizek biztonságában. Kagylóhéjban pihent meg –
fehér gyönggyé változott.

 

 

amelia johannsen Island VibesIsland Vibes (Amelia Johannsen)

 

 

Melankólia

 

Mint akasztott ember, fogason a kabát.
A mozdulatlan térben hálót sző az idő, benne
szellemed lengedez, egykedvűen evez a testben.
Szemben fényévekre világít egy tükör, mögötte
dimenziókapu tágul, meszelt falon fekete lyuk.
Mohón nyeli árnyékodat.
Ébredés után már nem testben élsz, csak magadra
veszed a biológiát, olyan vagy, mint egy holdraszállás.
Határozatlan időre űrhajóba csomagoltak, az érzékek
ruháját felöltve navigálsz a zuhanások peremén.
Debussyt hallgatod, de tengert sosem láttál.
Szabadságra vágysz, hát újra inkarnálódsz –
csúszómászók között születsz újra és emészt a láz.
Parti sziklán laksz majd. Ahogy költő mondja, kőben.
Mint megkövesült csigaház.

 

 

Tanúságtétel

 

A szivárvány ott születik, hol álmainkat
kötegbe fonja a Nap, hálóba a remény.
Fényt gyűjtünk és vetítünk, mint tejfehér vászonra
életünk megörökített jeleneteit.
Ha parti házakra vetül a kép, vízüveggel kötött
falak tükrözik ablakokra sápadt tekintetünk.
A holnap földjében arcunk újravetve;
Árok partján, konkoly között –
a kopott kövezetbe.

 

 

Bánfai Zsolt a 2021-es Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott alkotója

 

 

Illusztráció: Hullámtörés (Amelia Johannsen kerámiája – https://ameliajcreations.com)


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

hacklink satın al grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet güncel giriş grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet giriş güncel betcio betcio giriş betcio güncel giriş alobet alobet giriş alobet güncel giriş Holiganbet Meritking pashagaming pashagaming giriş pashagaming güncel giriş atlasbet atlasbet giriş atlasbet güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel giriş grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet güncel giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş jojobet grandpashabet jojobet grandpashabet matbet ikimisli meritking meritking giriş meritking güncel giriş grandpashabet holiganbet

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás