Koosán Ildikó: Marionett
Mentél-e át hajnalban az erdőn egyedül, zöldfényű lombtetők alatt?
Bíztál-e benne, néked sikerül, tudod az utat, elkerül a vad?
Arcod láttad-e felderengeni útközben a tomboló viharban?
Elég erőd volt-e hősként küzdeni, fáradtan, az egyenlőtlen harcban?
Ha meg kellett állnod ingó talajon, szétfoszlott hitedből emelni hidat,
Választható tét volt a nyugalom, de halált hozó bármely pillanat.
Tudtad-e akkor, merre a tovább, iránytűd, mert a falson fennakad?
Nem leltél élőt, oázist, kutat, hitted, a világ homoksivatag,
Kedvenc vidéked festett akvarell, reménykedésed fabatkát sem ér,
E valónak hitt lét, amit élni kell, csupán képzelet, nincs mögötte tér?
Nincs jelen, múlt, sem biztató jövő, pusztán kóborlás, veszély, küzdelem,
Csupán akarat, ősi nyers erő, előre törni, s győzni szüntelen?
Sok téves cél és győzelem között, lehettél vesztes, győztes hadvezér,
Ha a Való Hamissal ütközött, te voltál-e, aki álruhát cserél?
Ha, mire átérsz, érted-e ki vagy? Szerencsés vadász, vétlen áldozat?
Marionett bábu a Sors keze alatt, hajnaltól estig, s újra, napra nap…
Koosán Ildikó a 2021-es Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője
Illusztráció: Nataliya Syuzeva-festményrészlet
Ezek is érdekelhetik!
Németh Erzsébet: Ö T S Z Ö R Ö K →
Egy darabka belőlem (Óczy versei) →
Hogyan kérj bocsánatot a macskádtól (Balizs Dániel versei) →
