Az idő és tér szerepe a barokk kori lelkiség alakulásában
(szerkesztette Szelestei N. László, Bp., MTA–PPKE Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport, 2020 [Pázmány Irodalmi Műhely, Lelkiségtörténeti tanulmányok, 28.])
A Lelkiségtörténeti Tanulmányok sorozat 28. darabjának egyedi a története. A Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport ugyanis 2020. április 17–18-án rendezte volna meg a 13. Lelkiségtörténeti Konferenciát Az idő és tér szerepe a barokk kori lelkiség alakulásában címmel. A vírushelyzet miatt ez a konferencia elmaradt, mégis a kiírt témában született 10 tanulmányt most kezünkbe vehetjük. A szerkesztő Szelestei N. László kitartóan levelezett a tervezett előadókkal, biztatta őket a kutatások megírására. A lektorálási feladatokban a kutatócsoport mind a négy tagja (Bajáki Rita, Báthory Orsolya, Maczák Ibolya, Szádoczki Vera) kivette a részét. Így 2020-ban meg is jelenhetett a kötet.
Röviden a szerkezetről: a tartalomjegyzéket követően a tanulmányok a szerzők ábécé szerinti sorrendjében következnek. Az olvasó segítségére szolgál a kötet végi személynévmutató. Alábbiakban a publikációkat tematikus szempontok alapján csoportosítva mutatom be röviden.
A könyvet a téma kínálta lehetőségekből következően sokszínűség jellemzi: az irodalom- és lelkiségtörténeti tanulmányok mellett művészettörténeti vizsgálódásokat is felölel. Utóbbira rögtön három példát is találunk, kezdjük hát ezekkel. Elsőként Prokopp Mária publikációját említeném, amelyben a mai Lengyelországhoz tartozó Kisárva/Orawka község fatemplomának falfestményeit vizsgálja.[1] A tanulmány első része a keletkezési körülményekkel ismertet meg. A Nagyszombatban és Pozsonyban élő Lippay György esztergomi érsek Keresztelő Szent János tiszteletére építtette a templomot a környék katolikusai számára. A hely a bibliai jellegű ábrázolások mellett különösen érdekes lehet számunkra az 52 magyar szent 1650 körül készült képmása miatt. A magyar prímás megbízásából Scsehovics János tudós plébános ugyanis az év minden hetére 1-1 magyar szentet állított a templom falára a híveknek követendő példaként. Prokopp Mária utóbbi ábrázolásokat vizsgálja részletesebben. Többek között összeveti ezeket a Hevenesi Gábor Régi magyar szentség kötetében lévő, azonos szenteket ábrázoló metszetekkel, és elsőként hívja fel a figyelmet a lényeges különbségekre. Több bizonyítékkal cáfolja az eddigi elgondolást, miszerint Hevenesi munkája szolgált volna a falfestmények mintájaként.
Az ikonográfia témájához kapcsolódik Veress Ferenc tanulmánya, aki a bécsi, gráci és soproni domonkos-templomokat vizsgálja. Elsőként a 17. században épült bécsi templom homlokzatának és belső terének kialakításáról, díszítéséről (festményeiről, oltárképeiről) olvashatunk részletesen. A szerző kiemeli a Rózsafüzér Királynéja témájának hangsúlyos voltát a rend életében, és ennek térbeli megjelenítését: fotómellékletet láthatunk a bécsi templom bejárata feletti Mária-szoborról, valamint az orgonakarzat alatti nagyméretű olajfestményről (Allegória a Rózsafüzér tiszteletére, 1642); ahogyan a gráci templom Rózsafüzér Királynéja oltáráról is. A tanulmány második felében a domonkos szószékek ikonográfiájáról olvashatunk, a bécsi mellett itt válnak vizsgálat tárgyává a soproni és gráci domonkos templomok is.
Az említett két publikációhoz fűzhető Horváth Sándor Szakrális terek jellemzői a trienti zsinat után a Győri Egyházmegyében című írása. A szerző kutatása forrásaként a Vanyó Tihamér és Buzás József feldolgozta egyház-látogatási jegyzőkönyveket nevezi meg. A török-dúlta, viszontagságos idők romos templomokat hagytak a 17. századra. Ezek felújítása a vizsgált területen alapvetően a 18. század első felében kezdődött. A tanulmányban időrendben és grafikonra vetítve is végigkövethetjük a restaurálási, templombővítési munkálatokat. A folytatásban megismerhetjük a Tridentinum hatására lassan átalakult szakrális tér 17–18. századi jellemzőit: oltárba épített tabernákulum, öröklámpa, szószékek állapota, keresztelőkút, Mária szobrok elterjedése, és így tovább.
Következő műfaji szempontú csoportosításként az énekeskönyveket emelném ki: Farmati Anna a zsolozsmahimnuszokat vizsgálja a protestáns graduálokban; Kovács Eszter pedig a Cantus catholici szlovák változatának cseh huszita eredetű énekeit ismerteti. Farmati Anna arra keresi a választ, hogy a középkori graduálok évközi időhöz kapcsolódó napszaki himnuszaiból mennyit és hogyan őriznek meg a legelső magyar nyelvű protestáns énekeskönyvek. „A hogyan egyaránt vonatkozik az úzusra és a fordításra.” Vizsgált nyomtatványok: Kálmáncsehi Márton éneksorozata 1560-ból, és Huszár Gál gradulája 1574-ből. A kutatónak segítségére volt a RPHA- adatbázis, ahonnan könnyen kikereshető, hogy melyek himnuszoknak készült magyar fordítása a reformáció kezdeti évtizedeiben, illetve hogy ezek miként hagyományozódnak a későbbi gyűjteményekben. Farmati Anna végigköveti a zsolozsmák egyes imaidejéhez kapcsolódó szövegeket, ahogyan beágyazódnak az egyszerűbb időszerkezetű református graduálokba (melyek reggeli és (dél)esti énekekkel számolnak). Részletesen láttatja az olvasóval a szövegek szintjén is nyomon követhető egyszerűsödést és átértelmezést ott, ahol a latin mintát ismerjük.
Kovács Eszter tanulmányának tárgya az első szlovák nyelvű katolikus énekeskönyv, az 1655-ben Lőcsén megjelent Cantus Catholici, melynek összeállítója Szöllősi Benedek. Szőllősi nagyrészt cseh katolikus énekeskönyvek anyagát használta fel, kiegészítve a magyarországi hagyománnyal. A tanulmány aprólékos munkával végigköveti a cseh huszita eredetű énekek bekerülésének valószínűsíthető útját a vizsgált műbe.
A tanulmánykötet további öt tanulmánya témájában eltérő. Elsőként ezek közül a könyv címlapján is megjelenő Keresztény Oktatás Társaságának kiadványának első magyar nyelvű kiadására (Győr, 1758) térek ki. Szelestei N. László publikációjában részletesen ismerteti a jezsuiták kateketikai missziójának hatására Győrben is megalakult Keresztény Oktatás Társasága célkitűzéseit, 1758-ban megjelent kiadványát, ennek német nyelvű forrásait. A kézikönyv számos kiadást megért a 18. század második felében: állandó része volt a Petrus Canisius kiskatekizmusának Ignaz Parhamer-féle átdolgozása, emellett tartalmazta a társaság reguláját és alapvető tudnivalóit, valamint A gyermekek órái címmel napszaki tennivalókat, verseket.
A katekizmushoz talán a polémia műfaja áll legközelebb az itt olvasható kutatások közül. Báthory Orsolya tanulmánya nyitja a kötetet Pázmány Péter Az nagy Calvinus Jánosnak Hiszekegy Istene című vitairatának előképe címmel. Részletesen végigkövethetjük, hogyan jutott el a kutató a forrásműhöz a Kalauzon át, Bernardus Dörhoff jezsuita Apodixes című munkáján keresztül a münsteri középiskola tézisfüzetéig: a Credo Calvinisequarum-ig (1607). Báthory Orsolya aprólékos munkájának eredményeképp egymás mellett olvashatjuk a vizsgált latin és magyar nyelvű szövegrészeket.
Pázmány után egy másik püspök és a 18. századi pécsi püspökség életébe enged betekintést Gőzsy Zoltán publikációja. A tanulmány elsődleges forrásaként a pásztorlevelek, körlevelek szolgálnak. A püspöki tisztségét 1740-ben elfoglaló Berényi Zsigmond fontosnak tartotta az egyházmegyéjéhez tartozó papság instruálását, bátorítását a súlyos megpróbáltatást okozó pestisjárvány után. Az ugyanebben az évben megválasztott XIV. Benedek pápa hasonlóan jelentős energiákat fektetett a klérus megszólításába: ekkor adta közre első körlevelét Ubi primum címmel. Gőzsy Zoltán párhuzamba állítva illusztrálja a pápai és püspöki levelek üzeneteit, hasonlóságait.
Maczák Ibolya e kötetbeli vállalkozása Padányi Bíró Márton Firmamentum regnorum című beszédének forrásfeltárása. Bevezetőjében jelzi, hogy Padányi „diétai hitszónoki tevékenységével, az 1741-es országgyűléshez kapcsolódó beszédeivel számos szempontból foglalkozott már a szakirodalom”, de ezek forrásainak teljeskörű feltárása mindmáig várat magára. Maczák Ibolya ide kapcsolódó, folyamatban lévő kutatása néhány részeredményét olvashatjuk a kötetben, Cornelius a Lapide egyik történelmi időre alkalmazott allegóriájának tükrében.
A kötet műfaji diverzitásához járul hozzá Hernády Judit tanulmánya A liturgikus év ciklusformáló szerepe Koháry István költészetében címmel. Koháry több évig raboskodott Thököly Imre fogságában, így nem meglepő, hogy líráját főként börtönköltészetként volt szokás említeni. Hernády Judit kutatásai viszont a meditációs irodalomhoz való kapcsolódására hívja fel a figyelmet. Koháry tanulmányait jezsuita oktatási intézményekben végezte, feltételezhetően ennek hatására jelenik meg hangsúlyosan költészetében az elmélkedő, meditatív hangoltság. Az itt olvasható tanulmányban azt vizsgálja Hernády, hogy A Rabságban heverve, bánat műhelyében fáradva, henyélés távoztatására koholt versek…. című versfüzérben a liturgikus évkör ünnepeire való reflektálás miként válik fő ciklusszervező elvvé. Végigköveti az újévtől, a farsangi, böjti időn keresztül húsvét, majd pünkösd ünnepéig a költeményeket. A nyitó és záró vers közös haláltematikája, az üdvözüléshez szükséges halandóság-tudatosítás, a meditatív szakaszt keretes szerkezetűvé formálja.
Összegzésképp megállapíthatjuk, hogy az idő és tér témájának tágassága hálásnak bizonyult. Ennek kézzel fogható eredménye ez a sokszínű, mégis tartalmilag egységet képező tanulmánykötet. Személy szerint úgy vélem, hogy nem csupán tudományos érdeklődés céljából érdemes kézbe venni, változatosságának köszönhetően szórakoztató olvasmány lehet bárki számára. Ezt lehetővé teszi a teljes terjedelmében való, szabad internetes hozzáférhetőség is a kutatócsoport oldalán.
Kónya Franciska
[1] Felhívom az olvasó figyelmét az online elérhető kiadvány előnyére: a képzőművészeti alkotások, terek színes fotókon való megtekintésének lehetőségére. →https://btk.ppke.hu/uploads/articles/2469227/file/Tan28szineshonlapra_log%C3%B3s_vjel.pdf
Illusztráció: A kiadvány borítójával
Ezek is érdekelhetik!
Druzsin Ferenc: „Piszkálgatom a hunyó parazsat” (13.) →
Druzsin Ferenc: „Piszkálgatom a hunyó parazsat” (12.) →
Kiss Zsuzsánna: A Karthausi Névtelentől Tinódi Lantos Sebestyénig →
