Lackó Pál: Felfordított tenyérrel
Mondták, hogy egy senki lesz belőlem.
Igazuk lett.
Növény lelkem partot érve pompázik.
*
A kutyáját sétáltatja, vagy fordítva.
Felváltva beszélnek egymáshoz a maguk nyelvén.
Póráz van, de nem tudni, ki fogja – boltban kapható műbőr köldökzsinór.
Ha az egyik meghal, elpusztul a másik is.
Nem szabadon választott.
Minden megtett lépésükben ott lakik a szeretet.
*
Legalább tisztában vagyok vele, hogy meghalok.
Vajon a szigetköröket róva, posztokba ordítva, orrok alá dörgölve is eszembe jutna?
Ha te félsz, én is félek. Nincs különbség.
Mindannyian felfordított tenyérrel lépünk ki az utcára.
*
Én csak egy solymári unoka voltam a diófa alatt.
Virágokat tépkedő, birsalmaszedő, lehorzsolt térdű,
malomkövön katicákat gyűjtő, hallgatag valaki.
A tányér széléről kanalazó,
szétfolyt fagylaltot hozó,
tisztaszobában, dunyha alatt álmodó
kis ember.
És végre ott, Hűvösvölgy után, Vörösvár előtt nem féltem.
Meggyújtott pergamen gyűlölet.
Ágyában jobbra fordul, engem balra rángat.
Táskámat lassan leengedem.
Ma sem érkezünk meg sehová.
Illusztráció: Felfordított tenyérrel
Ezek is érdekelhetik!
Összetett tenyérrel – Ispány Marietta versei →
A válasz – Marton Árpád versei →
Kárpáti László: Kirakat (haiku-ciklus) →
