Simai Mihály: »ÉVSZÁM-MISZTIKA«, »TITOK, ÉJFÉL, KALAP stb.« (versek)
•
ÉVSZÁM-MISZTIKA
/ avagy: a 4X21-es ballada /
Az ember 84 felett
legtöbbször önmagán nevet.
Az Időt már múlatni nem kell :
múlatja az Idő az embert …
Nem lehet semmi baj a Térrel —
ha nem tudsz hajolni, letérdelsz …
Mifelénk, Sorsiróniában,
ha búsulunk, — azt is vidáman !
Végtére olyan humoros,
ahogy minden jóból kifoszt,
és mindeközben furcsa, torz,
ősöreg vicceket mesél
komor bürokratánk, a Sors…
és mindegyik poénja rossz !
Mit — rossz ?! Pocsék ! Rémes ! Gonosz !!
Azt mondja, nem vagy még soros,
de ő előbb-utóbb besoroz —
és az lesz még csak humoros !
Fellebbezésnek helye nincs !
— Csak egy jó válaszod lehet :
hogyha a szemébe nevetsz,
mikor a szemedbe nevet …!
Az ember 84 felett
még véli, erre-arra képes.
Ha nem is táncol már legényest,
oda tud ülni még a géphez….
és lép … és lesz lépése téves!
És újra lép, és újra téveszt …
s már szinte hallja, mint nevet
egyszerre mind a négy 21 éves
harsány, vidám, pimasz gyerek,
aki mind ő — de egyik sem lehet
soha többé — bárhogy szeretné
ilyentájt, 84 felett .
Ilyentájt, 84 felett
a szív ez a kis műremek,
néhanap ritmus-zavarog.
S bekukkant Memó-Árt apó is,
„Ugye, nem zavarok ?”
„Ugyan már ! részemről öröm!
Legfeljebb … egy kicsit …. MEGÖLÖM !
Megrögzött kleptomániás !!
ha üstöllést nem mondja meg
hová a jófrancba dugja el
a tőlem ellopott neveket,
ilyentájt, 84 felett ?!”
Az ember 84 felett
legtöbbször önmagán nevet.
Azon, hogy szinte már kiitta
az Élet nevű csodaszert, de,
/ bármennyi a keserű benne , /
az íze mintha most is édesedne…
S úgy vágyik még erre a nedvre,
ezt nem lehet kibírni, csak nevetve ..!
/ akkor is hogyha ordítani, sírni,
vagy törni, zúzni, ölni volna kedve ..! /
Ajánlás :
Ősz Hercegem ! Ennyi a korrajz.
Költőd most nemes bosszút forral:
koccint Tokaj-termette borral,
s feltölt néhány vers-léggömböt humorral.
Úgy föllebbez, hogy föllebeg,
és repül néhány önfeledt
kört Sorsiróniánk felett …
Jól tudja már, hogy áll a bál —
de mindig valami jobbra vár.
A Soha többé bárban is
nevet, hisz ez jogában áll …
Ámbár e jog furcsán sajog —
eldöntheti, jobban mi fáj :
amit nem élt meg SOHA MÉG ?
vagy az, amit nem ér meg SOHA MÁR ?!
TITOK, ÉJFÉL, KALAP stb.
Újszegeden, a Laposon
éjfélkor egy kalap oson .
Nem tudja a főkapitány,
nem tudja a főnyomozó,
nem tudja a kalaposom,
— vajon miért s hová oson
pont éjfélkor Újszegeden
az a kalap a Laposon . . ?!
Így helyettük téged kérlek
szólj annak a Mindent-Látó,
Mindentudó Naaagy Testvérnek !
Ha már oly nagy és túlképzett,
mint valami hiper-szuper
technikai kényszerképzet,
/ s bankszámlánkon a nagy semmit,
fogunk közt a fogpiszkálót,
szép szeretőnk szép fenekét,
rejtett pici anyajegyét
úgyis lesi, úgyis látja
az a pimasz kukucskája . . . /
ugyan nézzen már utána,
vizsgálja ki valahára,
ahogy szokta, alaposan,
keményen, vaskalaposan :
HOGY VAN EZ ÉS MIFENEKÉPP ..??!
mert azért az mégse járja,
ahogy ez a kalap oson
kisértetes éjféltájba
titokzatos képet vágva
Újszegeden, a Laposon . . .
S mordul néha keserveset
elvesztették …
elvesztették…
elvesztették a fejemet …!
Illusztráció: fd. SzegedMa felvétele
Ezek is érdekelhetik!
Összetett tenyérrel – Ispány Marietta versei →
A válasz – Marton Árpád versei →
Kárpáti László: Kirakat (haiku-ciklus) →
