Babics Imre: Tollvégek avagy spirituális ornitológia
•
Sose ad hálát a fácán,
ha rókától menekül meg,
Annak, Ki időt még rászán,
Kiben sorsok elmerülnek.
*
Nevet mond ki vén papagáj,
majmok figyelmét felkeltvén,
holt szerető nevét, ragály
kipusztította törzs nyelvén.
*
Kanári néz a tükörbe
és az elnyeli a füttyét:
a külvilág, mi széttörte,
elhalkul ‒ s már színezüst lét.
*
Megnyilvánul kondor szárnyán
a Nap, hője már súly, éget,
lenn sejtmagot nő be zárvány:
Fenn nincsenek egyezségek.
*
A gólya nem sejti: várják
falun magukra maradtak,
mind megerősíti zárját,
siratja az ellopottat.
*
Útját feladja a fecske,
zuhanása: szakadt selyem,
szülőhazát még keres, de
iránytűje a végtelen.
*
A varjú tudja: ágyúval
nem rá céloz az Idegen,
s az, kire majd koszorú vall,
nem gázolt át életeken.
*
Kazuár a kannibálok
lakomáját szemléli meg,
törzsét, melyről Menny lemállott,
mely behódolt a Semminek.
*
Ölyv kering egy tetem fölött,
s ha kisdedé, neki mindegy
‒ a lét lelkesen hömpölyög,
s holt, ki túllépte e szintet.
*
Embert követ a zöldike,
s mert az búsul, eszközzé lett:
Odaátról küldött ige,
szárnyas, nyughatatlan: Élek.
*
Illusztráció: Mennyezeti trompe l’oeil madarakkal (A. Bisschop)
Ezek is érdekelhetik!
A válasz – Marton Árpád versei →
Kárpáti László: Kirakat (haiku-ciklus) →
Varga-Göcz Nikolett: Sebezhetőség, Magnólia →
