Mondd meg nékem, merre találom…

Lelettár

március 3rd, 2017 |

0

Emőd Tamás lappangó versei

 

Franyó Zoltán „magyar Rimbaud”-nak nevezte, aki „hazárd vakmerőséggel vállalta a művészi diszharmóniát, megrészegült egy-egy új szó illatától” – ugyanakkor „Pázmány nyelvezetének feltámasztója” volt.(A Jövő 1911. ápr.15.) Tóth Árpád mérsékeltebb elragadtatással, de szintén elismeri zseniális formakészségét: „Ízes és színes magyar nyelve, mely főleg régi irodalmunk szókincsének birtokbavételével sokszor adja kölcsön egy-egy verssorához azt az erőt, amely a háborús témákhoz igen illik…” (Nyugat 1916.jan.1.).
Ady Endre legbensőbb baráti köréhez tartozott, s az egyetlen volt, aki ebből a körből egyetemi (jogászi) végzettséget szerzett. S az egyetlen, aki választott bíróság által lefolytatott eljárásban teljes vagyonát elvesztette egy szerzői jogi perben. Dél-Amerikába készült kivándorolni, végül halála előtt hat héttel hazaköltözött imádott Nagyváradára, ott érte a halál alig 50 éves korában.
Móricz nekrológjában így írt róla: „Emőd Tamás a piruló ember volt. Némán néző, nagy ártatlan szemek, gyermeki csodálkozás és a legkisebb jó dolgon áhítatos meglepetés és öröm, hogy ilyen jók az emberek?! Neki érdemes lehetett honoráriumot fizetni, mert ember még úgy nem álmélkodott azon, hogy neki írásáért pénzt adnak, hogy a pénzt megadják és azon a pénzen – írással szerzett pénzen –valóságos cipőt, igazi bőrből való cipőt, kalapot és valódi műselyemből készült nyakkendőt lehet vásárolni. Hogy egyáltalán ő élhet, ezt az életet megtűrik, sőt mit mondjak, megjutalmazzák!
Drága Tamás, nekem egy színképfénnyel szürkébb lett a természet. Ártatlanságok báránya voltál, s kívánok neked odafenn még szebb, még gazdagabb és még irigylésre méltóbb életet, mint amilyet itthagytál.”
360 kötetben kiadott gyönyörű versét 164 lappangóval egészítettem ki , melyek időszaki kiadványokban jelentek meg: hamarosan önálló kötetben is olvashatja a versszerető nagyközönség.
Dr. Urbán László

 

Bertalan éj álma

Szomorú párom simulj ide lágyan
Hogy ver a szíved, hogy lüktet a véred!
Ne sírj, ne remegj, ne félj a sötéttől,
Száz fáklya vakít: oltsd hát el a mécset.
Hallod-e nyögni a lusta harangot?
Vad táncra lobognak a céda csuhák –
Madrid piacán máglyák tüze füstöl,
Kísérteni jönnek az ős babonák.
Fekete lárvák éles szeme villog,
A véred, a könnyed már hullani kezd:
Templomos árnyak riadva suhognak
A dóm alatt izzik egy asszonyi test…
Bomlott koronád – sűrű aranyerdő –
Csitt! zengve-zenélve borul ma le rám,
Ne sírj, ne remegj, ne félj a sötéttől
Én láttalak égni hét bűn piacán.
Hallod-e nyögni a régi zsolozsmát?
Száz fáklya lobog, fújd hát el a mécset!
Nagy lánghajad oldd meg: vérbölcs lovagok,
A Tűz, a vörös Tűz hej még agyonéget!
Nagyváradi Napló 1907. okt. 20.

 

Szerenád

Lila szirmokat gyöngyöz a reggel,
Mint szürke selyem, úgy suhog a köd:
Valaki járt itt a régi tanyámon –
Sugaras csöndben, pitymallat előtt…
Ágyamhoz ült, csipkés takarómra,
Énekes hangon, suttogva dalolt;
Halott arcomra tűzött a verőfény,
Halk-szomorún csak egy zongora szólt.
Álmodtam részeg, mámoros álmot:
Szent, idegen lányról céda mesét,
Szívtam az ajkát édes, puha csókkal
És sírt a zene és fájt a beszéd.
Aranyhaj omlott csipkés takarómra,
A köd suhogott, mint szürke selyem,
Száz ezüst orgona hallelujázott –
Valaki járt itt. – És én keresem.
Nagyváradi Napló 1907. dec. 1.

 

Ancsa

Felvidéki városkában
Pesztra volt az Ancsa,
Téglavörös színű volt a
Munkától a mancsa:
Reggel-este csak danászott,
Pattogott a szája,
Furcsa szerszám volt az Ancsa
Szájharmónikája.
Sétikálni ment hazulról
Egy vasárnap Ancsa,
Hát azonnal mellétoppant
Egy baka bakancsa;
Városkertbe mentek együtt,
Ez volt Ancsa veszte, –
Mert Ancsát a közvitéz ott
Ügön megszerette.
Már azontul Ancsa többé
Nem danázott reggel,
Bensőbb összeköttetésbe
Jött a hadsereggel;
Ámde közbeszólt a császár
Hadseregparancsa:
Frontra ment a közvitéz és
Ottmaradt az Ancsa.
Majdhogy egyszer muszka foglyok
Jöttek egyre-másra,
Ancsa egy pólyásbabával
Ment az állomásra:
Odatoppant egy kozákhoz
Felmosolygott rája:
-„Bozse pán, egy pillanatig
Vigyázz a babára…!”
Bozse pán a kis porontyot
Az ölébe vette,
De bizony csak nem jött vissza, aki odatette;
Mert az Ancsa egy levélkét
Benn’ hagyott a pakkban:
-„Neked adom pán kozák, mert
Pán bakától kaptam!…”
Az Érdekes Ujság 1917. szept. 30.

 

Masamód-dal

a Beregi színész úrról
December hó valamellik legutóbb múlt hetibe,
Megnéztem a Zárva László királt a Nemzetibe,
Erkélyszéki balközépen egymagambam ültem én,
Úgy tapsoltam, hogy a rácson majdnem átaldültem én;
A Beregi színművész úr teccett nekem legkivált,
Sajátmaga – ő játcotta Zárva Lászlót a királt, –
Nem is tudtam én felőle mondani sem egyebet:
– „Beregi úr, Beregi úr,
Tiszteltetem kegyedet!
Tiszteltetem kegyedet!”
Úgy adta a Zárva Lászlót, a szívem majd megrepedett,
Nem volt neki egyetlenegy hangja-szála se rekedt,
Azt mondotta Hunyadinak: „Tiszti szavamat adom,
Amíg engem királynak lácc, jöhecc hozzám szabadon!”
Jaj, ha nekem mondaná ezt, nem haboznék sokat én,
Odaülnék az ölébe, a királyi kanapén. –
Nem is tudnék örömömben mondani sem egyebet:
– „Beregi úr, Beregi úr,
Tiszteltetem kegyedet!
Tiszteltetem kegyedet!”
Be se vártam, hogy az utolsó szavát elrebegi,
Leszaladtam az utcára: „Éljen, éljen Beregi!”
Megálltam a kijáratnál ezerötszáz nő között,
Ott szokott ő hazamenni, amikor felöltözött;
Addig vártam, míg a lépcsőn személlesen megjelent,
Megjelent és… a nejével karonfogva hazament!
Bánatomban nem is tudtam rárebegni egyebet:
– „Beregi úr, Beregi úr,
Tiszteltetem kegyedet!
Hogy a fene egye meg…!”
A Szamár 1918. jan. 9.

 

Kimaradási engedély

A nagy vasútépítést abbahagyta
Szibériában négyezer fogoly
És napnyugatnak mendegélt, amerre
Magyar tanyák felhője vándorol:
Ott bandukolt a négyezer fogoly közt
Koldus batyuval közvitéz Balogh,
Koldus batyuval és kigyúlt szemekkel,
Éhezve, fázva, rongyosan, gyalog.
Már látta szint’, Pesten, hogy fogadják,
Hogy hömpölyög nyomába majd a nép,
Kendők lobognak és virágeső hull,
Boldog harangszó zeng amerre lép, –
Fülébe csengett szinte már az ének
Szebben dalolják, mint az angyalok:
– „Hozsánna Néked! Alleluja! Megjött
Szibériából közvitéz Balogh…!”
És három év után, Pest városába
Balogh közember megjött csendesen,
De késő este volt, záróra elmúlt
És őrá nem várt senki, – senkisem!
Tűnődvement a házfalak homályán,
Csukott kapuk közt csendesen haladt,
S a transzbajkáli városokra gondolt
A messzi muszka hómezők alatt.
Egyszerre csak bakancsok lépte koppant
És jött kilenc-tíz fegyveres személy,
Megállt a sarkon és elébe toppant:
– „Van-e kimaradási engedély…?”
Balogh közember halkan felsóhajtott
És érzett, hogy a hangján bánat ül:
„… Szibériában voltam három évig,
Kimaradási engedély nekül.”
Uj Nagyvárad 1918. júl. 3.

 

Illusztráció: Emőd Tamás (Major Henrik karikatúrája)

 

Cimkék: ,


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás

hacklink satın al casibom jojobet jojobet giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler betsat betsat giriş betsat güncel giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler casibom giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş jojobet giriş jojobet giriş nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş Nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş jojobet jojobet perabet perabet giriş betcio betcio giriş betcio güncel giriş padişahbet padişahbet giriş betasus betasus giriş nakitbahis nakitbahis giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş atlasbet atlasbet giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş marsbahis marsbahis giriş marsbahis güncel giriş superbetin superbetin giriş superbetin güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel giriş perabet nakitbahis nakitbahis giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş