július 3rd, 2026 |

… a Miatyánk mellett a magyar Himnusz az életünket jelenti! (Kovács katáng Ferenc beszélgetése Demeter Józseffel)

„Demeter József 1947-ben született Magyardellőn. Ismert személyiség a romániai, magyarországi művészeti körökben. Családjával 1990-ben költözött Ballószögre. Suszteráj című novelláskötete 2001-ben jelent meg Kecskeméten. Hiteles falutörténet. A Magyardellői napdalok I-III című verseskötetei azokhoz szólnak, akik hisznek a nyelv megtartó erejében, elfogadják a hagyományból táplálkozó modernséget: egyszerre kell figyelnünk a gyökerekre és a fényre, mert az egyik megtart, a másik fölnevel.” [1]

„DeJó /a/ ballószögi székely ’polihisztor’, szakmunkás, tervezőtechnikus, író (ny. újságíró), költő, festő, grafikus, nótafa, népzenész, táncmester-tanár, szülőedző.” [2]

Kovács katáng Ferenc: „Sokszor neveztek már polihisztornak. Hírességek. Is. DeJó ballószögi székelynek, polihisztornak”– írod 2017-ben a Napkút Kiadó Nyolcvankilenc jeles hetvenes kiadványában.[3] Büszkeséggel tölt el ez, vagy inkább nyomaszt?

Demeter József: A „büszkeség” helyett az elégtételre szavaznék. Nem szeretem az előbbi szót. Fennhéjázó… Egy székelykesergő népballada sorai jutnak róla eszembe, amiben úgy szól a szöveg, hogy a gazdag legényt nem a pénze miatt, hanem a büszkeségéért gyűlölik: „Aztat se a pénzéért, aztat se a pénzéért, csak a büszkeségéért, csak a büszkeségéért.”

Egy másik verzióban: „Mi nem bántjuk a szegényt, / Csak a nagygazda legényt. / Azkot sem a pénzéért, / Csak a büszkeségéért.” (A dánfalvi csárdában, Albert Ernő gyűjtése. KkF megj.)

Az emberi viszonyulás – jellembeli különbséget jelenít meg.

A polihisztor szót én „prolihisztornak” szoktam nevezni. Nem büszkeséggel, inkább jóérzéssel tölt el.

„DeJó ballószögi székelynek” a kecskeméti Petőfi Népe lap akkori főszerkesztője nevezett el.

KkF: Sokrétű művészi tevékenységed bemutatására nem túl eredeti ötlettel rukkolok elő. Pontról pontra követem majd a bevezetőben felsorolt „működéseidet”. 1. író (ny. újságíró), költő, 2. festő, grafikus, 3. nótafa, népzenész, 4. táncmester-tanár, 5. szülőedző.

Elöljáróban arra kérlek, hogy mutasd be az őseidet, gyerekkorodat, ifjúkori élettereidet!

DJ: Dr. Turai G. Kamil professzor- barátom tízpróbásnak nevezett. Az általad felsorolt megnevezéseket kiegészítve: a táncmester/koreográfus/tánctanárrá – az egyetem elvégzése után – módosult.

Akkor nézzük elébb a családomat: Szülőfalumban, Magyardellőn, (Maros tartomány, megye, vármegye), mint minden faluban, melléknévvel, „csúfnévvel” is „megkeresztelték” a lakosokat. Az apai ágú ragadványnevünk, dédapámtól visszafelé az időben, a Mihók volt. Nem vagyok nyelvész, az én érdeklődésem, kutatásom eredménye – vagyis a Mihók, orosztípusú, füles télisapkát jelent. A Demeter vezetéknév, az egyetemi nyelvész professzorom szerint, a román „Dumitru”-ból ered. Nem a bőség istennőjétől, a Déméter-ből?! kérdeztem vissza. „Lehet, hogy igazad van”, mondta. Az apai nagyapám ragadvány- neve: Gyárfás volt. Ezt örököltük. „Olyan nagy hasa van ennek a gyermeknek, mint Gyárfásnak. A molnár Gyárfásnak, te!” Így maradt el a Mihók név.

Felmenőim között, apai ükapám jegyző volt. A fia „nagy lábon élt”. „Minden jó családban egy rossznak kell lenni”, mondja a nóta. Egyetlen éjszaka, a több holdas birtok java részét elkártyázta. Nagyapám vásárolt vissza belőle jó néhány holdat. Édesapám az V-VII. osztály után, gazdasági iskolát végzett. Grófi (haller) tiszttartó lett volna belőle, ha közbe nem szól a rendszerváltás.
Később tudtam meg – a hazaköltöző Szabó Géza vegyészmérnöktől, aki rokonságban állt az érmindszenti Ady családdal –, hogy a mi nemzetségünkből, a Demeter-„szépleány” az ő Kutyabőrös elődjéhez ment férjhez. Így kerültem én is oldalági rokonságba Ady Endrével.

Felmenőim iskolázott középparasztok voltak. Tízen-huszonvalahány holdasok. Igazságszeretők. A szájhagyomány szerint, ma is több történet él e tulajdonságukról. A legszegényebb embernek, még a koldusnak is a pártjára álltak, ha neki volt igaza. Nem kivételeztek. Egyik ősöm a papot is kitessékelte a házából, ha eltért az íratlan, de erős gyökérzetű faluhagyománytól, erről ma is van elevenen élő példa.

A szentpáli vásártéren

Apai „Gyárfás” nagyapám „egyenes, szigorú, következetes ember volt.” „A gazda szemétől is nő a termés”, mondogatta. Templomozás előtt, ünneplő gúnyában sétált ki a legközelebbi parcellánkhoz, mustra ügyben. Egyszer egy idegennel szóba állva, azt kérdezte tőle, hogy mondja már kegyelmed, melyik az én földem? Nem ismerem, nem vagyok idevalósi. Akkor is kell, hogy tudja, mondta rátartian, mert az én földem a legszebb. Az, ott? Na, ugye-ugye, hogy tudja. Visszafele menet, a kicsi kapu belső sasfája mellett, mindig ott volt a csizmatisztító rongy. Tükörfényes csizmával illett Istenházába menni.

Mindent csak egyszer mondott el. Sose ismételt. Egyik hajnalban, mezőre menet előtt csepergett az eső; nagyanyám elkezdett meszelni, közben hamar elállt. Mindent a szekérre, Rózi! mondta Mámi-nagyanyámnak. A fal fehér, de a „törőbúza” sárga, fűzte hozzá. Nagyanyám be szerette volna fejezni, amit elkezdett. Táti nem ismételt. Fogta a mésszel teli vedret és kidobta az udvarra. Egy szó se volt. Irány a mező!

Halála előtt azt hagyta hátra, az ő sírját ne gondozzák, nőjön rajta a fű, hogy kaszálhassák, mert ő még halálában is hasznos akart lenni. Ma is így van.

Az anyai Doxa-nagyapám (svájci órája miatt kapta ezt a nevet) négy évig volt orosz fogságban. Őt egy szibériai földbirtokoshoz osztották be. Kulimunkásnak a „nagy boltba”. Munka közben, az üres ládák alatt sok pénzt talált. Odaadta a tulajnak, aki azonnal üzletvezetővé avanzsálta. A muszka segédeknek is ő parancsolt.

Édesapámat, a kollektíva megalakulása után, könyvelőiskolába küldték. Nyugdíjaztatásáig irodában dolgozott. Ő is, akárcsak Doxa-nagyapám, kiváló számtanos hírében állt.

Lévén, hogy a családban mindenkinek jó hangja volt, sok dalt tanultam tőlük. Főleg Mámi-nagyanyámtól. A cigányprímás feleségétől úgyszintén.

Mindig vonzott a kultúra. Elsős elemista koromban, a két méteres, Szántó tanító bácsi a térdére ültetett, és azt mondta, kicsi Gyárfás, nézz a szemembe! Nagyon közel hajolt hozzám. majdhogynem átfúrt a tekintetével. Most csukd be. Szorítsad, erősen! Még, még. Gondold azt, hogy egyedül vagy az „elsőházban” (szépszobában) a tükör előtt. Most nyisd ki! Még mindig egyedül vagy. Egyes-egyedül. Na, most mondd a verset! És nekem azóta soha nincs lámpalázam. És szerintem nem is lesz, mert mindig eszembe jut Szántó tanító bácsi. Akarva-akaratlanul. Mindétig.

1. író (ny. újságíró), költő

KkF: Az Országos Széchényi Könyvtárban három kötetedet olvastam, jegyzeteltem az utóbbi napokban. Nem ismertetőt vagy kritikát akarok írni, hanem kérdéseket megfogalmazni a benyomásaim hatására.

Hazatévedtem, versek, (Hungarovox, 2011. „A hónap könyve” 2012)

Az első fülszövegen ez áll: „Alcíme, Magyardellői-Ballószögi Napdalok, melyet légihatárokat átívelően Dsida Jenő Psalmus Hungaricus öt sorával indít: Epévé változzék a víz, mit lenyelek, / ha téged elfelejtelek! / Nyelvemen izzó vasszeget / üssenek át, / mikor nem téged emleget!”

Bertha Zoltán pedig a kötetindító tanulmányában a következőkkel összegez: „Három kötetet szentelt eddig magyardellői énekeinek Demeter József, s most ez a legújabb – a negyedik – jelenlegi ballószögi otthonára-otthonosságára is rávilágít. A látóhatárát bővülő – és kultúrélmény-övezetekkel távlatosítva. S egy újabb trilógia nyitányaként, amelynek várható folytatása lesz a ’Magyardellői-Kecskeméti’, meg a ’Magyardellői-Magyarországi-Oroszországi Napdalok’ gyűjteménye. …Az örökségfelmutató felelősségvállalás járja át e művek fájdalmak és remények redőzte tarka szövetét: s a tisztahit, hogy ami bennünket köt és emel, annak részei lehetnek a jövendő értelmes nemzedékei is.

E kötet közepén olvasható négy sor akár indíthatná is a következő kötetedet: „Magyardellő, Ballószög, / Szívem csücske – kettős rög. / Egyik ott, a másik itt. / Egük kékje mily! Meghitt.” (Magyardellő, Ballószög, 84. o.)

Tizenhat év telt el. Készülnek a Bertha által vizionált kötetek?

DJ: Hogy készülnek-e a Bertha Zoltán által vizionált kötetek? Erre azt tudom mondani, hogy 13 könyvem jelent meg. Két prózakötet, a többi verseskönyv. Balzac jut eszembe, ugyanis, azt mondta, hogy a tolla sosem oda kanyarodik, ahová tervezte. Öntörvényű az útja.

A Suszteráj, és a Csingeráj prózakötetek után, egy újabbat tervezek: Zurgaláj (Csengettyű) lesz a címe.

Addig is: Óriási hír! – legalábbis nekem. Most szereztem tudomást, hogy nagy meglepetésemre, a Csingeráj című regényemet angolra fordítják, Stockholmban.

KkF: Olvastam egy helyt, hogy amikor átjöttél Magyarországra, lerománoztak. Sok időbe telt, sok munkába, mire elfogadtak. S ha hazalátogatsz szülőfaludba: „Itthon vagyok – / Mégis idegen. A fél / Falut már / Alig ismerem.” (Itthon vagyok, 30. o.) Beszélnél ezekről a benyomásokról kicsit részletesebben?

DJ: A lerománozó magyarországi „kollégát” a falra feszítettem. Az anyaországiak nem azt szokták mondani, hogy romániai, hanem hogy: román. Ennél nagyobb sértés nem is létezik.

„Fogy a falu, nő a temető”, írtam egyik versemben. Kicserélődött Magyardellő – a „száz füstöt se számláló falu”. Mint azt a neve is mutatja… a hatvanas években még színtiszta magyar volt.

Magyardellői csárdás

A változás után, a kilencvenes években több román- és cigány család is ideköltözött. „A fél / Falut már / Alig ismerem.” Ez tételesen is így igaz. Nem vers-túlzás, sajnos. Erről részletesebben, mit mondjak? Nem akarok patetikus lenni, de! Felgyorsul a pulzusom. Sajog, fáj a szívem. Annak ellenére is, hogy köztudomás szerint a szív nem fájhat, nincs idegvégződése… A mtsz megalakulásakor, szállóigévé vált: „Meneküljetek a faluból, meneküljetek!” Előtte csak a jó eszű tovább tanulók hagyták el a falut. A hatvanas évek végétől ez teljesen megváltozott. A gyorstalpalású, mániákusan erőszakos iparosítás, a bukdácsoló tanulókat is beszippantotta. A legbutábból is szakmunkás lett, „géplakatas”… (Akárcsak jómagam – a hároméves szakiskolával. Ezért mentem egyetemre. A „Stefan Gheorghiu” Akadémián az újságírói szakra. Magyar szerkesztőknek képeztek ki, románul. Nem tudtam jól az ország nyelvét. Száz Ceaușescu idézetet magoltam be. Százat! A vizsgáztató tanárok, professzorok nem hitték el. Azt beszélték, puskáztam. Vizsga után – szakbizottság előtt ellenőrizték. Úgy fújtam minden tételt, mint gyermek a szappanbuborékot…)

A „Kárpátok Géniuszának mániákussága miatt volt a turbósított iparosítás, hogy elmondhassák Romániáról: „ipari ország”, és nem mezőgazdasági. Kölcsönből épült minden. Kombinátok, nehézipari központok. Jó néhány évvel ezelőtt látogattunk el Lehel-fiammal az egykori, moldvai kombináthoz, nagyüzemhez, ahol szakmunkás koromban, annyi idősen, mint most ő – dolgoztam. Nem hittem a szememnek. A hajdani csillogó-villogó, krómozott-nikkelezett bevonatú nagy üzem romhalmazzá fejlődött… A végzet-szájú rozsda némán acsarkodva marja – falja azóta is. A keleti piac összeomlásának fémforgácsos szemétdombján, ahol a „Kárpátok Géniuszának” szelleme kukorékolva kapirgál.

KkF: „Két pont között / Legrövidebb út a / Vers, írtam ’85-ben – / Első könyvem borítóján. / Magyarországon – / Két vers között / legrövidebb út a / Semmi…” (Között, 34. oldal)

Én pedig kedvenc költőmtől, Simonyi Imrétől (1920-1994) hozok lehangoló sorokat: „Valaha úgy tanultátok / hogy két pont között / a legrövidebb út / egy egyenes. / Én pedig most azt tanítom néktek / hogy két pont között / a legrövidebb út / ha egy helyben maradtok.” [4] (Új geometria, 71. o.)

Te azért optimistább vagy a saját versed végén „…Két / pont között még / Lesz – némi hely. Nekem. / Is, ha! Én-magamba szállva – / Önmagam meglelem…” (Között, 34. o.)

Azt gyanítom, hogy köteted 2011-es megjelenése óta, (de talán korábban is) sikerült a két pont között helyt találnod magadnak!

DJ: A „meneküljetek a faluból” lózung nem a helyben maradást fémjelezte… Szülőfalum szőlős hegyoldala déli fekvésű, reggeltől késő délutánig süti a nap, a bornak való áldást. Napjainkban? A méteres gyomokat melengeti. Egyetlen tőke sincs. A szőlészetnek is befellegzett. „De lesz még Magyardellő ezen a világon” írtam egyik versemben, lévén, hogy örök optimista vagyok, még akkor is, amikor nem… A remény hal meg utoljára, mondják. Én azt vallom, hogy a remény sosem hal meg. Az ember, a „küzdő ember”, mindig is a legjobbik énjét keresi. Emlékezzünk! Mi is az élet? A küzdés maga. Az önkeresés. Ismerd meg önmagad! Az alkotót. Csoóri Sándort idézve: „A gondolat lehet akkora, mint a világ, de a fájdalom még nagyobb is lehet.” Erről Li Táj Pó, A fájdalom dala című verse jut eszembe. mondhatnám: csodálatos fájdalom! Hát ilyen is van? tevődik fel a kérdés. A válasz erre: a versben mindent lehet, és mindennek az ellenkezőjét is. Emlékezzünk a versben bujdosó Nagy Lászlóra. A neki dedikált versemben én a verssorok közt bujdosva ütöm bele a fejem a líra plafonjába. A „két pont között” „a legrövidebb úton”. Önmagam, a jobbik énem keresése közben… Míg meg nem lelem – ebben az életben…

KkF: Napdaloskönyv, válogatott versek (Rím Könyvkiadó, 2016).

Nagyon szereted az idézeteket. Ezt a kötetet Kodály Zoltánnal indítod: „…értéktelen az a magyarság, amely nem európai, és számunkra értéktelen az európaiság, ha nem magyar is egyszersmind”. Ehhez feltétlen ide kell csatolnom saját kommentárodat is: „A szülőföld nem ’szűnőföld’. Ámen.”

A szülőföld és az anyaország számodra mindig is egy volt?

DJ: A szülőföld nem szűnhet meg soha. Mert ez a FÖLD, egy az anyaországgal, még akkor is, ha nem. Emlékezzünk az elárasztott Bözödújfalura. A vízből égbe meredő felkiáltójel-toronyra. Valahol azt írtam, hogy a Haza szíve kívül dobogó érzéki látvány… „Ne rejtsük véka alá!” … Ne szégyelljük! Nagy baj, hogy a hazáról manapság verset írni – közhely. A legszentebb közös helyről.

A nagy elődökről emlékezni, tisztelet. Kötelesség. Nem véletlenül: az ismétlés a tudás atyja. Merjünk tehát mindegyre emlékezni!

KkF: Négy, római számmal jegyzett fejezete van a kötetednek. Akár címük is lehetne. Az elsőhöz mindenképpen a Szerelem illene. „A lány csupa / Mosoly volt. / Kékbe öltözött / Kikelet. Mennyei / Ikon – blúzát / Szellősre kötötte” (Égi gomolyagból, 49. o.)

A szerelmi költészet jó néhány évtizeddel ezelőtt sokkal természetesebb/népszerűbb volt. Van-e helye/hatása a mai költészetben?

DJ: A szerelem érzéki világunkban, főleg a külsőségeket tekintve – változik. Ma nem szerelmemről beszélünk, hanem a csajról. Nem azt mondjuk: a szeretőm, hanem hogy vele járok. Viszont a szerelem, még ha intenzitásában, külsőségekben, a viszonyulásokban változik is, soha meg nem szűnik. Az állat ösztöneivel „szeret”. Mi a szívünkkel. A dal szerint: „Fáj a szívem, majd meghalok utána…” Holott, a szív nem fájhat, nincs ideg benne… És mégis! Petőfi azt írja, szerettelek lánykorodban, szeretlek most százszor jobban. Ady? Hogy megtartsa Lédát, a megszépítő messzeséget választja. Másutt a nagy szerelem még ön/gyilkolni is képes. Élet – szerelem – halál. Az örök-nagy hármas. Kettesre csökkentve: a kezdet és a vég. A Minden, mert!

A szerelemnek mindig is lesz helye a költészetben, még ha ironikusan is… Adynál, hogy náluk maradjunk, az irónia más, többlet töltetű. Az irodalomtörténész Kenyeres Zoltán ezt nyomatékosan érzékelteti. Nagyszerű tanulmányt szentelve neki.

KkF: A II. fejezetnek a Székely keserves címet adnám (hiszen van is ilyen című versed). „Zsongó húr a csönd peremén. / Gyere haza, székely legény. / Eurázsiai sztyeppén / Bolyong két dal – múltad mentén. / Eurázsiai sztyeppén / Bolyong két dal – múltad mentén. (Székely keserves, 60. o.)

Amikor ilyen ritmusú, ütemű verseket írsz, egyben ezekre lépéskombinációkat is érzel a lábadban?

DJ: Elég sokat táncoltam, különféle együttesekben. A Gyergyó-medencei csoporttal – a hatvanas években – országos második díjban részesültünk. Hivatásos is lehettem volna, ha a motorbalesetem keresztbe nem tesz.

Zeneszóra a lábam – ugyebár – sokszor még a paplan alatt is lépéskombinációkban gondolkodott… Nem egyszer felkeltem, hogy gyakorlattá változzon. Ma már én is csak ülve táncolok, mint Markó Iván – annak idején. Hajlott korában.

Ami a versritmust illeti, eleinte – magyardellői magyarsággal – a kötött lírát műveltem, ám a divat engem is a szabadversek honába táncoltatott. Akárcsak a legényesnél – „ki-ki magára” cifrázta, ahogy tudta. A csizmaverő-csattogtató egyedi, magyar unikum, a maga nemében, olyannyira, hogy világhírré vált. Látványos. Sziporkázó. Gyerekkoromban négykézláb mászva furakodtam a bámészkodók lábai közt, hogy láthassam a verbunkosokat. Napszentületkor a csűr résein besütő sugarak varázslatos fényhatást eredményeztek az egy ütemre mozgó csizmákról visszaverődve. Felejthetetlen élmény, életre szóló… Szólótánc. Sziporkázóan látványos. Akárcsak a színpompás madarak násztánca. A tojót ámulatba ejtő-hódító káprázat tüneménye – párzás előtt.

KkF: Csingeráj – Szeretem a cigányokat (Dokumentumjellegű novellaregény), (Hungarovox, 2015). A szerző Előszava után tíz nagy lélegzetű írás található benne. Hét oldalastól a hetvennégy oldalasig. Ceruzarajzok, fényképek, naplórészletek, dokumentumok és egy rövidke kotta is gazdagítja.

Ha igaz az, hogy az első mondat a jó történet titka, akkor itt néhány novellára igazán jellemző: Szerelemszagú nap volt… (Bároforó, 53. o.), Vacsoracsillaglás. Teleholdasuló idő. (Puliszkabúza, 92. o.), Játszadozási hím-felségterületem… (Kóberes /ponyvás/ ősz, 114. o.), Korcsosodik a világ. (282. o.)

Megkérlek, hogy az előszóból kiragadott alábbi néhány mondatodat egészítsd ki: „Az irodalom berkeiben a cigányokról fehérek is írtak. Kívülállóként! Nem keveredtek össze velük. Szégyellték? E könyv napozni szerető szerzője egy-két fejezettől eltekintve – kilóg a sorból. Színes bőrűek közt egy magyardellői. Aki a legdúsabb, legbusásabb – egyaránt jó és rossz – gyermekkori élményeit cigányoknak köszönheti. „Zenéigleg” felejthetetlenül. Holtodiglan… testközelből, holott ő is elmenekült hazulról, s mintha! Vele együtt az átalakuló, összetételében teljesen megváltozott, kicserélődött szülőföld is. Az emlékek viszont… A szomszédjukba költözött muzsikus cigányokkal való őszinte lelki-testi kapcsolat jelentette, jelenti életének sava-borsát.”

A Csingeráj borítója, Jani-Anti, Nagyapám tábori naplója

DJ: A Csingeráj regényem alcíme: Szeretem a cigányokat. A legjobb barátom is cigány volt. Úgy, mint ő senki sem cselezett (ciglizett). A második osztályban megbukott. Sehogy sem tudta összerakni a betűket, amiket ugyan megtanult, de írni már nem. Analfabétaként halt meg szegény, nagyon fiatalon.

Szóval igenis összekeveredtem velük. Az első igazi szexuális élményem is egy ilyen lánnyal volt. Tőlem 4-5 évvel is nagyobb.

A zenei képzésem annyiból állt, hogy a falu prímása, „Cigány Minya bácsi” megmutatta, hogy a hangjegyet, miként kell lefogni, kitapogatni. A többit magamtól tanultam meg. A bejárati ajtó melletti falon függött a szárazfa. Nem vihettem ki, de ott bent, a „muzsikás széken” cincoghattam. Sokszor estig ott feledkezve.

KkF: „DeJó dokumentumregénye nemcsak jelentős kordokumentum, hanem szívmelengető (olykor szívdermesztő) szépirodalmi remeklés. Gyöngyözik az ember lelke olvastán. Végre

nem érdektelen és száraz textúrák külföldi ízlés szerinti tákolmánya! Minden ízében magyar, hazai, bővérű, igazán igéző! Jobb emberré s magyarabbá válik, ki elolvassa! S pláne: csingerájosabb, magyarabb cigánnyá!” Az idézet Turai Kamil igen hosszú, 23 oldalas ízes, zamatos könyvismertetőjének utolsó mondatai a Csingeráj-ról. A Napút folyóirat 2020 szeptemberi számában jelent meg. Elolvasván meglepetten látom, hogy egy, a napokban a Napútonline felületén emlegetett grafikám szerepel közvetlenül az írás alatt. [5]

De vissza a Csingerájhoz. Döbbenetes hatásúak a novelláid. Szókincsük, belső világuk megengedi-e, hogy lefordítsák, hogy szélesebb körben, külhoniak is olvashassák?

DJ: „Döbbenetes hatásúak a novelláid” írod. Ennek én nagyon örvendek, és annak, hogy most három helyről is érkezett a kimondottan nagyszerű hír: a Csingerájt – Stockholmban – tényleg angolra fordítják. Nincs könnyű dolguk, olyannyira „sajátos a nyelvezete”. Kívánom, hogy jól sikerüljön.

KkF: Külhonban, Stockholmban, Torontóban már sokan olvashatták a Csingerájt folytatásban (magyarul) a káfé főnix online lap felületén. Hogy történt a találkozásod a svédországi szerkesztőkkel?
DJ: Svédországi szerkesztőkkel egyáltalán nem találkoztam. Sose jártam ott, bár egy harmadfokú unokatestvérem oda ment férjhez, elmehettem volna, de hát annakidején, ki gondolt volna ilyen fordulatos következményre.

A káfé főnix portállal Cseke Gábor halála óta megszakadt a kapcsolat. Azóta nem küldtem írást. Cs. G. kérésére kezdtem el nekik írogatni. Az őt követő ilyen kéréssel nem fordult hozzám. Ezért szakadt meg a kapcsolat.

KkF: Emlékezetes, összefoglalónak szánt köteted a 75 év – 75 vers (Hungarovox, 2022). Turai Kamil szavaival: „Lírai juss! Az erdélyi székely-magyar mágikus örökség istápolása, generációs továbbgondolása, művelése – versvarázsa – ez a három részből álló unikális kötet. Az ISTEN, HAZA, CSALÁD merész fölvállalása pedig önmagáért beszél. DeJó ’p/r/olihisztor’ így háromnegyed évszázadosan is ’hozza magát.’ No, nemcsak magát, hanem kicsiny és nagy Hazáját, megtérő Istenünket, ’nem hagyván a templomot s az iskolát’.
…Az archaikus folklór által – az olvasmányos avantgárd stílus létfilozófiai modalitásban – korszerű üzeneteket közvetít. Hatványozva. Ómódi értékes szavakat ment ki a feledésből, sőt, még stiláris képversre is futja. Szinte halljuk e verseket a költő szikrázva szárnyaló szavalatában, hisz előadóművészként is mestere a szónak!”

Mi szerint, és hogyan jött létre ez a válogatás? [6]

DJ: Sose törekedtem az achaikus-és avantgárd stílusra, akaratlanul is önmagukat adják – együtt. „Így kanyarodik a tollam” …

Az ISTEN, HAZA, CSALÁD hármas egység a keresztény nemzeti gondolkodásunk, ténykedésünk alapja. Megkerülhetetlen. Ezért élünk, ezért dolgozunk. Én nem világpolgár vagyok, hanem elsősorban is: magyar! Nem a liberális, hanem a nemzeti identitást vallom. Nyíltan. Őszintén. Egyenesen. Erőltetés nélkül. Mert mit tanul meg hamarabb a gyermek?!…

Festményeimben is a sorozatokat kedvelem, melyeket inkább a tematika köt össze, mintsem a színviláguk. A „mi” és a „hogyan” nálam egyforma súllyal jelentkezik. Az elvont munkáimban úgyszintén. Folyamatoságukban. Ettől függetlenül mindegyik megáll a saját lábán – külön-külön is. A versekkel, novellákkal – hasonló a helyzet. Sőt még a regény-műfajban is.

Közlekedési eszközeink rohamos fejlődésében nagyon felgyorsult az idő. Ezért a rövidebb műfajok kedveltebbek – szerintem. Akárcsak a novellafüzérből álló regény. A novellaregény! Esetemben a helység, Magyardellő többnyire közös. A főhős szinte ugyanaz: Magyardellő. Magyardellői. A múló idő helyváltozataiban.

Ami a szerkezeti egységet illeti, ihleti, mondhatni a tárgyi, tárgyias versek válogatják egységbe önmagukat. Tájjal – a tájból indulva kapnak tartalmi „identitást”. És nem utólag. Mert ez utóbbi esetben „kilógna a lóláb”. Vagyis: az erőltetés. Egy „poéta doctus” megteheti – hatalmas tudása birtokában. Észrevétlenül. Én nem. Goethe szerint a versbe nem utólag kell díszítő elemet, tartalmat vinni, hanem ebbe építjük. A műviség elkerüléséért.

Kritikusaim – Ircsik Vilmos, Bágyonyi Szabó István (nyugodjék békében!), Dr. Ködöböcz Gábor, Dr. Bertha Zoltán – és mások szerint verseimben az alapélmény: Magyardellő, Erdély, az erdélyi táj, a természet, és az emberi természet – egysége. Ebbe tonnásul a társadalmi mondandója. Egyedisége révén.

A társításod tetszik, pontosabban ideillő. Vagy: illőbb. Csak annyi, hogy a sajátom, holott! Nem szeretem megjátszani a szerényt, mint annyian… Én vállalom az igazat. Munkáimról a jó kritikát igenis többször elolvasom. Újra és újra – előveszem, és! Gyönyörködöm bene, hogy nahát!…

Az ember, a „küzdő ember” mindig többre, jobbra törekszik. Az embernek kettős énje van. Sőt: több is. A jobbik énje nógatja, biztatja, fontosabb munkára serkenti. Ő fújja tarkómra a leheletét, hogy gyerünk, gyerünk, ne lustálkodj! Mire vársz?!

2. festő, grafikus

KkF: A Napdalos kötetedben felbukkan néhány sor a festészetről. Majd beszélgetésekben, önéletrajzodban is.

A Napútonline szerzői oldaladon olvashatjuk: „Festményei, portrégrafikái külföldi (román, francia, osztrák, olasz nyelvű) kiadványokban is napvilágot láttak. Franciaországban kisalbum készült külön róla – 2008-ban.” Ezek kb. 2015-ös adatok. Kiegészítenéd? És beszélnél egyéni vagy önálló kiállítási lehetőségekről?
DJ: A kiállítások többnyire az előadásaim (felolvasás, szavalat, hegedülés, ének, tánc) részei. Háttér-festmények, rajzok. Többnyire a falnak támasztva. Ezeket sokkal jobban kedvelem, mint a hosszú kiállításokat. Mivel tudják, hogy előadás után összeszedem, jobban megnézik. Rövidebb idő alatt – tüzetesebben. Furcsán hangzik, de igaz.

Kecskeméti könyvbemutató

Búzásbesenyői könyvbemutató

Mások kiállításain is szóba állok a látogatókkal. Fülelek. Megkérdem, melyik tetszik a legjobban, és miért. Melyik festményt fogadná el ajándékba? A kevésbé drága, és a legdrágábbak közül. Külön-külön is, holott! Tudom, hogy az igazi művész elsősorban is önmagának alkot. Istent magasztalja.

KkF: Egy sor irodalmárról készítettél portrét: pl. Kányádi Sándorról, Eszterházi Péterről.

Bekerült a Napútonline adattárába, bárki, bármikor hozzáférhet, megtekintheti. [7] Elképzelhető, hogy sokkal több is van a birtokodban? Személyes találkozásokon készíted, vagy emlékezetből? Milyen technikával? Vezetsz-e portré-katalógust?

DJ: Rengeteg portrét készítettem. Ezernél is többet. Néhányukat le is közölték a lapok, folyóiratok. Még a Bécsi Napló is.

Sokukkal alá is írattam – kordokumentum. Közülük már többen meghaltak, főleg a hírességek. Volt egy-két ilyen kiállításom, azért kevés, mert ezeket nehéz kiállítani. A-4-es lapra rajzoltam. Sokat a Tokaji Írótáborban, Zetelakán, az Erdélyi Írótáborban és különféle alkalomkor. Emlékezetből is.

Egy portré

Vegyes technikával dolgozom. Az olaj-és vízalapút – sőt még a tustintával is összekeverve. Saját recept szerint.

Portrékatalógust nem vezetek.

KkF: A Művelődés című közművelődési folyóiratban (Kolozsvár, 2008) Szabó Géza kérdezett az alkotói folyamataidról. Kiemelten a képzőművészetről, golyóstoll-, ceruza- és szénrajzaidról. Néhány portrét is mellékelt cikkéhez (pl. Király Lászlóról, Mózes Attiláról, Pomogáts Béláról).

Jól emlékszem, hogy az álmaidról is beszéltél?

DJ: Sok mindent megálmodok. Gyerekkorom óta. Rongylabdával fociztunk. Harisnyába (strinfibe) rongydarabokat dugtunk, összevarrtuk a végét. Az első ajándék gumilabdát átrúgtuk a szilvafák közé, a csalánosba, melyet levágtunk ugyan, de így se találtuk meg. A bokor közepében volt egy lyuk. Hónaljig ért, de ott se leltük. Volt bánat. Alig tudtam elaludni. Hajnalok-hajnalán felkeltem, mert azt álmodtam, hogy a lyuk mélyén van egy oldaljárat: (padmaly). És ott lapult, pont úgy, ahogy álmodtam. Sok ilyen és ehhez hasonló álmot láttam. …Még volt hátra két nap a szabadságomból, amikor álmomban személygépkocsit nyertem. A rossz idő miatt nem járt a busz, és egy napot késtem. A drótkarikára felfűzött zárt sorsjegyárusnak elmondtam az álmom. Erre ő: tegnap egy roznovi férfi ebből a karikából húzott ki egy Renault személygépkocsit… Gutaütés környékezett. Egyetlen napért…

A többszörös bajnok-fiam, Lehel a versenyek miatt elég sokat hiányzott az iskolából. Meg-megálmodtam, hogy miből írnak évharmadi dolgozatot. És sorolhatnám…

A versekkel is sokszor így vagyok. Van, amikor az első sort álmodom meg, máskor az egész verset. A festéssel kapcsolatos álmomat már említettem. A rajzolásról még azt is megálmodtam, hogy fogjam a grafitot, nem úgy, mint a ceruzát, hanem marokra – a hüvelyk- és mutató ujj közé.

3. nótafa, népzenész

KkF: A Montázsmagazin 2016. áprilisi estjén, a Kecskeméti Katona József Könyvtárban feleségeddel, fiaiddal, unokáddal együtt voltál Szeli Sára vendége. Volt/van arra gyakran lehetőség, hogy tehetséges, példamutató családod így együtt mutatkozhasson be? [8]

DJ: A családommal ritkán szoktam szerepelni. Ha hívnak – szívesen. Bármikor. A kisebbik unokám, Tas gitározni tanul. A középső, „Fefu”, /Levente/ dobol.

KkF: Kitől kaptad az első hegedűdet? Rendszeresen tanulsz, gyakorolsz a hangszeren, vagy csak úgy kedvedre játszod, amihez hangulatod van?

DJ: Az első hegedűt a húgomtól örököltem.

Dr. Pávai István nagyon beleszeretett a Gyász-csárdás című festményembe. A kedves neje úgyszintén. Minden áron meg akarták szerezni. Drága pénzért egy híres, jó barátnak? Végül is – egy hegedűt kaptam cserébe.

A drága olasz hegedűmet Budapesten ellopták. Fájdalomdíjként – összetört hegedűvel ajándékozott meg egy dalárdista jó ismerős, barát. Most öt hangszerem is van, de egy sem mesterhegedű. Sorozat… A kedveltebbet az utóbbi időben egyre gyakrabban kézbe veszem. Örömszerző-és nagyon-néha búfelejtőként…

KkF: Olvastam valahol, hogy sok ismert embernek „elhúztad már a nótáját”. Kiknek is? Vannak hozzájuk fűzhető publikus élményeid?

DJ: Egy-két miniszternek is elhúztam a nótáját. Híres írók, költők közül Sütő Andrásnak, Bözödi Györgynek, Czine Mihálynak, Gálfalvi Györgynek, Szilágyi Istvánnak, Király Lászlónak, Lászlóffy Aladárnak, Ircsik Vilmosnak, Dr. Ködöböcz Gábornak, a Tokaji Írótábornak… Román íróknak úgyszintén.

Bözödi Györgynek…

Czine Mihálynak késő délutántól másnap délig, úgy, hogy egy népdalt se ismételhettem. Ha ilyent elkezdtem, Czine Mihály azonnal mennydörgött: ez már volt, Jóska!

KkF: Mindég és mindenütt veled van a nótás kedved és a szárazfád?

DJ: A szárazfa mindig nálam van. Hátizsák-tokjában. Bárhová megyek. Mulatni Magyardellőn a gitározó tiszteletes barátommal, Csorbai Loránddal, a kántor Orbán „Áronkával”. Itthon, Ballószög nagyközségben az ugyancsak volt-kántor Kiss Árpád „bátyámmal” szoktam gyakorolni. Egyedül, az utóbbi időben naponta. Főleg, amikor a nagyobb – országos intézménynél főosztályvezető-helyettes – fiam is hazajön Budapestről, rá-rázendítünk. Grillparti közben mindig. Ők sütnek, én pedig a „szárazfával” kísérem… Drága nagymulató édesapámmal – nyugosztalja a Jóisten békében – egy-két pohár után: na, fiam, fújjunk rá, sejhde! Sokszor a húgom, Ibolya is bekapcsolódott. Énekesnő hangja van. Ahol elakadunk a szöveggel, a feleségem mindig súg, kisegít.

DeJó hegedül

4. táncmester-tanár

KkF: A már többször emlegetett Napútonline szerzői oldalán írtad: „Nemcsak ismeri, de tanítja is a néptáncot. Tánccsűrtől a diszkóig c. műsorával járta az országot. …Egyetemista korában négy évig művészeti vezető-koreográfusként magyardellői táncokat és népdalokat tanított a román főváros magyar egyetemistáinak. A bukaresti Petőfi Sándor Művelődési Házban. Gyakran voltak jelen a Román Televízióban. Magyardellőn az egész falut színpadra állította. A bukaresti magyar diák-táncosok, egy román ’testvér-csoporttal’ együtt voltak kiszálláson ’DeJó’ falujában is. Ekkor ismerkedtek meg – a helyszínen – a még élő nagy öregek, matuzsálemek táncaival, népdalaival. Eredetiben. A tiszta forrásnál!”

Figurázol-e még?

Táncosaim

Verbunkosaim

Magyardellői falutalálkozó

DJ: Közel a nyolcvanhoz már nem ropom. A hosszú sugárkezelés miatt nagyon legyengültem. Azóta is lábadozom. A jótáncú nejemmel megpróbáltam ugyan, vitt a szívem, de a lábam rogyadozott. Abba is hagytuk.

Feleségemmel

5. szülőedző

KkF: Nos, ha eddig nem csodálkozta ki magát eléggé az olvasó, akkor most biztosan leesett állal hallgatja végig, hogy miként kísérted végig fiaid asztalitenisz-karrierjét. Hogy kezdődött, hogy történt?

DJ: Családunkban a sport került előtérbe, pontosabban az asztalitenisz. Tiszta véletlenül… Még annyit hozzá fűznék: a nagyobb fiam, „Jozef” a továbbtanulást választotta. Lehel még ma is aktív. Ő az örök legyőzhetetlen… Közel ötvenévesen is. Jómagam velük tanultam meg ezt a sportot. Több mint tíz évig edzettem őket, aztán az illőbb szaktudású edzőkre bíztam. A legnagyobb elégtétel, örömforrás a „pingpang” volt.

Feleségem a buszon, még dolgozni járt, az álmos csendben a gépkocsi vezető rádióján meghallotta: „Világszenzáció! Az erdélyi származású, Demeter Lehel, az Európa-bajnokságon legyőzte az idei friss világbajnokot!” Más anya ilyenkor talán ujjongani kezd. A gyergyóalfalvi székely nejem – rezdületlen. Két könnycseppnyi örömmel a szemében. Anélkül, hogy a helyi járat ablaka – bepárásodna… És döccent tovább a busz, mintha! Mi sem történt volna. A világon.

E sport választása, mint már említettem, a véletlen műve volt. Aztán meg! Sportegyesületet neveztek el Demeter Lehelről. Szarvason.

Erre már tényleg – még szűkebb lett a mellényem (lájbim).

KkF: Az utószóban szabad kezet kapsz. Összegezd a mondandódat! Tiéd a szó!

DJ: Nos!

Nem volt könnyű, de mint tudjuk, a nehézségek azért vannak, hogy csakazért is leküzdjük. Újságírói, kötetlen munkaidőmnek köszönhetően éjjel nappal a fiaimmal lehettem. Romániában a távolságok jóval nagyobbak. De én a világvégére is elmentem volna. Bár gondolatban, a térképeken… Tengerek, óceánok, sivatagok homokjait palackokban őrzőm.

Lehel viszont – a sportnak köszönhetően – a félvilágot tényleg bejárta.

Azért költöztünk Magyarországra, hogy tiszteletére felcsendüljön a magyar Himnusz. És hogy én jól kisírhassam magam. Mondanom sem kell, nekünk erdélyieknek (is) a Miatyánk mellett a magyar Himnusz az életünket jelenti. Még ma is, annyi év után. Amikor a tv-ben, és a rádióban elhangzik, felállok, imára kulcsolom a kezem, és! sírok. Már nem rázkódva, hanem csak úgy simán, de! csorog… Van ahová. Csorogjon hát. VERSengve… Mert! Mi is a vers? „A Föld útja a Nap körül.” Avagy: „Könny, mely a saját örömét és bánatát sírja el.”

Amúgy: Vers nélkül is lehet élni, csakhogy! Költőként: nem érdemes.

A negatívumokat persze nagyon nem szeretem. Emlegetni sem. A pozitív töltetű – hús vér akkumulátor mindig is öntöltetű…

Jegyzetek

[1] https://www.baon.hu/kultura-bacs-kiskun/2011/06/a-kolto-hazatevedt
[2] http://www.naputonline.hu/szerzo/demeter-jozsef/
[3] https://napkut.hu/custom/napkutkiado/image/data/blogok/hetvenesek/1947.pdf
[4] Simonyi Imre: Hatodnapon, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1970, a kérdezőnek dedikálva 1973. XII. 4.

[5] https://epa.oszk.hu/03900/03995/00157/pdf/EPA03995_naput_2020_07_109-132.pdf
[6] https://www.libri.hu/konyv/demeter_jozsef.75-ev-75-vers.html
[7] http://www.naputonline.hu/2018/02/18/demeter-jozsef-portrek/
[8] https://montazsmagazin.hu/montazs-est-dejo-val-a-balloszogi-szekellyel-es-csaladjaval/

Művei listája:
2022                75 év – 75 vers, Hungarovox
2021                Tinitanoda, diákszínmű, Hungarovox
2016                Napdaloskönyv, válogatott versek, Rím Könyvkiadó
2015                Csingeráj, novellaregény Hungarovox („A hónap könyve” 2012)
2009                Magyardellői Napdalok III., versek, Hungarovox
2007                Magyardellői Napdalok II., versek, Hungarovox
2006                Magyardellői Napdalok I., versek, Hungarovox
2003                Sziklaszószék, versek, magánkiadás
2001                Suszteráj, novellák, magánkiadás
2001                Ecetfaméz, versek, magánkiadás