Mondd meg nékem, merre találom…

Hírek featured60

február 12th, 2016 |

0

Marie-Odile Germain: Földerítetlen kontinens

A BNF /Francia Nemzeti Könyvtár/ Michel Foucault milliárdnyi, eddig ismeretlen archív kéziratát szerezte be: harminchétezer oldalt, befejezetlen szövegek kéziratait, előadások, előadássorozatok jegyzeteit, leveleket, egy naplót … Ez az intézmény elsődleges fölmérése.
Michel Foucault halála óta folyamatosan gazdagodik művének egyre teljesebb ismerete. A már létező könyveken túlmenően megjelent a Dits et écrits kiadása, amely minden publikált szövegét csoportosítva adja közre, folyamatban van a College de France –ban tartott előadássorozatának kiadása. E mű befogadása átalakult, hatása ugyancsak megváltozott. A filozófus archívumának föltárása vajon az állandó reaktualizáció új szakaszát jelenti? A meglepetés ereje valószínűleg az archívum imponáló mennyiségének tulajdonítható, amelyről még a „foucaultistáknak” sem volt tudomásuk: több mint kilencven doboz vagy dosszié, kb. harminchétezer oldal kézirattal.
Úgy tudtuk, hogy Foucault nem sokat törődött kéziratai, vázlatai sorsával, miután könyvei megjelentek, sőt el is dobta őket a könyvek közreadása után: nála nem élt a kézirat fétisizmusa, a könyv megírása ugyan komoly lelkiismereti követelmény elé állította, de semmiképp sem emelkedett a szentség rangjára. Foucault nem őrzött meg mindent, amit írt, de amit megőrzött, az mind itt van, említett könyvtárunkban. Több mint negyven év filozófiai munka tárul szemünk elé e hevenyészett kézirat oldalakon, az École Normale Superieure-ön töltött évek (1946 – 1950 – a ford.) jegyzetei és az 1984-es év tavaszának utolsó írási között , de a filozófus elsődleges szándéka sosem az volt, hogy megőrizze a jövőnek befejezett munkái nyomait, hanem az, hogy megtartsa a használható anyagot elkövetkező művei számára. Az archív anyag természetének ellentmondásos dinamikája mintegy a pillanatfelvétel erejével hat a filozófus műterméről.
Állandóan újrarendezett, tematikus dossziék
A nagyjából összehasonlítható fontosságú három nagy kézirat egység egyedi különlegességét a következő jelenti: a szédületes mennyiségű jegyzetanyag, amelyeket Foucault oktatói munkájához és könyvei megírásához használt; az egyetemi előadásokhoz följegyzett, kézzel írott kéziratanyag, amelyet egész professzori pályafutása alatt szakadatlanul írt és amely gyakorta megírandó művei segédanyagául szolgált; könyvek, cikkek és szövegek különféle állapotban lévő, többnyire töredékes anyaga, köztük utolsó terveinek és a megírás folyamatában lévő köteteinek összessége.
Az első kéziratok forrásaikról tanúskodnak: ezer meg ezer teljes és félbehajtott lap, utalásokkal, idézetekkel, művek felsorolásával tele, tematikus dossziékban elhelyezve és folyamatosan újrarendezve, aprólékos műgonddal: pl. a Bolondság történetéhez használt sorozatot újrahasználja a filozófus a College de France-ban, a pszichiátriai hatalom ismertetése során. Foucault itt roppant keményen dolgozó tudósként jelenik meg előttünk, könyvtárak lelkes és kitartó olvasójaként, aki időbeosztása szemléltetéséül viccesen így írt Daniel Defert-nek: „Kissé megváltoztatom az FNK macskakaparás állományát azzal, hogy egyik kezemmel eldobom azt, amit előző nap a másikkal magam elé tettem.” Írása ezen olvasatokban és ezek távlataiban gyökerezik. A jegyzetlapok halmozódása már jelzi a diskurzusok elemzésének módszerét, a bibliográfiai és archív lelemények a filozófia gondolkodás döntő mozzanatát ábrázolva: mint például a Szavak és a dolgok dossziéja, amelyben a több szekcióban csoportosított jegyzetek már mutatják a különféle diszciplínák új struktúráinak megjelenését. Mindezekből lesz Foucault leghíresebb művének egyik adaléka. Egyéb jegyzetek, amelyek az idézeteket és a kommentárokat vegyítik, mintegy harminc füzetben időrendileg dátumozva, egy filozófus húsz éves érdeklődési köreiről és terveiről tájékoztatnak minket.
E kéziratokban Foucault szavai élednek újjá, egy merész, kalandos természetű, állandóan új és új problémák felé tartó egyetemi oktatóé. Számos közülük a szóban elhangzó mű előkészületeinek írott nyoma, akár a filozófiai pályafutás elejéről, például az „Őrület és delírium” című híres diploma munkájának védéséből, majd első egyetemi filozófiai oktató korszakából, akár később a College de France-ban elhangzott mesteri előadás sorozatából, vagy a külföldi egyetemeken tartott előadásaiból, mint pl. az USA-ban tartott előadásaiból, amelyek megalapozták magas fokú, amerikai elismerését. E szövegek nem mind jelentek meg nyomtatásban. Csak magnón rögzített felvétel nyomán, mint a College de France –ban elhangzott híres előadás sorozata, amely esetben jelentős különbségek mutatkoztak a kézirati változat és a szóban elhangzott változat között. De bármilyen is lehet e professzori tevékenység specifikuma, Foucault művének szóban elhangzott dimenziója elválaszthatatlan írásától: szavai, többnyire egyértelműen, az írott műhöz vezetnek. Az átmenet megfigyelése roppant tanulságos és lelkesítő. Ekképp 1965-ben, egy Sao Paulo-ban tartott előadása már magán viseli a Szavak és a dolgok ismertető jegyeit, amint a College de France-beli előadásai szolgálnak alapul 1970 és 1980 között született könyveihez.
A Szexualitás történetének utolsó, befejezetlen kötete
Tehát van külön feltárandó anyag és feltárandó részek a könyvek kézirataiban … 1994-ben, A Francia Nemzeti Könyvtár már beszerezte Michel Foucault két nagy kéziratát: a Tudás archeológiája első változatát és Szexualitás története második változatának különféle átdolgozásait, amelyek elsősorban a Gyönyörök használatára és Törődés önmagunkkal-ra vonatkoztak. Ezekhez járul még – a Tudás archeológiája, a Megfigyelni és büntetni és a Szexualitás története töredékein kívül – sok cikk és szöveg az irodalomról és a festészetről, egy 1978-as riport az iráni forradalomról, az Önmagunk és mások kormányzása fejezetei és a nagy terjedelmű kézirat, a „Hús és a vér” című munka vázlata, valamint „ A test vallomásai” című könyv majdnem befejezett kézirata. „A test vallomásai”, amelyen a filozófus dolgozott, amikor a halál elragadta, lett volna A szexualitás története utolsó kötete, jóllehet elsőnek gondolta át és kezdte el írni. Már csak egy vagy két hónap hiányzott Foucault-nak e könyve befejezéséhez, amelyen már akkor tíz éve dolgozott megszakításokkal és módosításokkal. A kéziratok a leghitelesebb tanúi e történeti perspektíva változtatásoknak és program jellegű célkitűzéseknek. Végső példaként e mozgó gondolkodást George Dumézil az alábbi módon határozta meg: „Több központú intelligencia, mozgó tükrök munkája, amelyben a születő ítélet azonnal ellentétébe csap át, anélkül, hogy megsemmisülne vagy visszavonná önmagát”, amely munkának ezentúl a Foucault Archívum őrzi nyomait.
Romhányi Török Gábor ford.
Forrás: Le Magazin littéraire, 2014 február, Marie-Odile Germain: Un continent inexploré, 540 .– 542. old.

 

Cimkék: ,


Feltöltötte:

Kállay Kotász Zoltán adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás

hacklink satın al meritking meritking giriş meritking güncel giriş perabet perabet perabet giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş matbet matbet giriş matbet güncel giriş matbet matbet giriş matbet güncel giriş betsmove betsmove giriş betsmove güncel giriş betsat betsat giriş betsat güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş dumanbet giriş dumanbet dumanbet güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş marsbahis marsbahis giriş marsbahis güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş meritbet meritbet giriş meritbet güncel giriş nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş Holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş bahissenin bahissenin giriş bahissenin güncel giriş bayconticasino bayconticasino giriş bayconticasino güncel giriş imajbet imajbet giriş imajbet güncel giriş prizmabet prizmabet giriş pashagaming pashagaming giriş pashagaming güncel giriş interbahis interbahis giriş interbahis güncel giriş jojobet superbetin matbet jojobet marsbahis marsbahis güncel marsbahis güncel giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler bahsegel vaycasino vaycasino giriş perabet perabet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş jojobet jojobet giriş Superbetin superbetin giriş superbetin güncel giriş süperbetin