Horváth Ferenc: Rapszódia a nőkről
Odavagyok az asszonyért, a lányért!
Amikor röpítik felém a tányért,
a fazekat, a vízzel teli vázát,
csak úgy kortyolom a nők ősi lázát,
szemük villámait, amelyek ölnek:
égő tekintetük ígérete
az asszony-ölnek.
Mindig eszembe jut legforróbb csókjuk,
mikor képen töröl gyöngéd kacsójuk,
elmondhatatlan keccsel, gráciával:
ez a könnyed, pontos, erős ütés
a fehérszemélyekre rávall,
előle nincs menekülés.
Aztán elbűvöl bíbor ajkuk is,
melyet megnyílni látok,
amikor védtelen fejemre
e varázslatos résen át
dől a szitok, az átok –
s számomra akkor is templom harangja
az asszony hangja.
– De szép is vagy! – megrendülten sóhajtom,
mikor a nő, ki nekem minden,
megint kilök az ajtón.
Illusztráció: Sulyok Gabriella Istenasszony c. grafikája (részlet)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
