Mondd meg nékem, merre találom…

Asztalfiók

szeptember 4th, 2016 |

0

Novotny Gergely: Légy (két vers)

 

Légy

A légy kicsit repült,
majd kettőt-hármat lépett,
és ennek tulajdonított
rettentő nagy jelentőséget.
Családja nemesi, ősi,
az volt dédanyja legszebb tette,
hogy gondos peterakással
a földet birtokába vette.
Így szólt a zümmögése: Szép vagyok,
utódaim a pattogó nyüvek,
csodás, ahogy falják a dögöt,
s testük csillog, mint csöppentett üveg.
Én járok, futok, repülök,
nem lapulok, mint holmi ócska atka,
a potrohomban érzem, hogy a teremtő
az univerzumot nekem faragta.

 

Unalom

Igazán mindennapos eset,
a harmadik emeletről
a fejére esett.
Az utca unalmába ásított,
mikor a szende szundi sanda túlvilágra átsiklott.
Nem volt benne semmi humorka,
ezért észre sem vették,
mikor elszorult a torka.
Az is biztos, hogy rágógumit rágott
és enyhén vakaródzott,
mikor valahol valaki megváltotta a világot.
Az ember unatkozik, zsibbad, fásul,
és sem a világ végét, sem az utolsó
ítéletet nem veszi tudomásul.
Ez itt szent írás, az ott biztosan szemét,
még akkor sem tudja megkülönböztetni,
ha kiszúrja a szemét.
Itt embert áldoznak, ott népet irtanak,
mi lakomázzunk békében,
ne legyen vita és ne legyen harag.
Megint hallom, valaki égbe ment,
tőlem mehet, csak ne zavarja
a folyamatos emésztésemet.
Unom, ha hírt hoznak és noha felfedeznek,
nem kell a szenvedésről hallanom,
ha tudnak valamit, békében elmehetnek.
Ez itt unott halálos álmos este,
aki észreveszi a szenvedést, hülye,
aki a bajt saját maga kereste.

 

Illusztráció: Kállay Kotász Zoltán fényképfelvétele (2016)

 

Cimkék: ,


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás