Novotny Gergely: Légy (két vers)
Légy
A légy kicsit repült,
majd kettőt-hármat lépett,
és ennek tulajdonított
rettentő nagy jelentőséget.
Családja nemesi, ősi,
az volt dédanyja legszebb tette,
hogy gondos peterakással
a földet birtokába vette.
Így szólt a zümmögése: Szép vagyok,
utódaim a pattogó nyüvek,
csodás, ahogy falják a dögöt,
s testük csillog, mint csöppentett üveg.
Én járok, futok, repülök,
nem lapulok, mint holmi ócska atka,
a potrohomban érzem, hogy a teremtő
az univerzumot nekem faragta.
Unalom
Igazán mindennapos eset,
a harmadik emeletről
a fejére esett.
Az utca unalmába ásított,
mikor a szende szundi sanda túlvilágra átsiklott.
Nem volt benne semmi humorka,
ezért észre sem vették,
mikor elszorult a torka.
Az is biztos, hogy rágógumit rágott
és enyhén vakaródzott,
mikor valahol valaki megváltotta a világot.
Az ember unatkozik, zsibbad, fásul,
és sem a világ végét, sem az utolsó
ítéletet nem veszi tudomásul.
Ez itt szent írás, az ott biztosan szemét,
még akkor sem tudja megkülönböztetni,
ha kiszúrja a szemét.
Itt embert áldoznak, ott népet irtanak,
mi lakomázzunk békében,
ne legyen vita és ne legyen harag.
Megint hallom, valaki égbe ment,
tőlem mehet, csak ne zavarja
a folyamatos emésztésemet.
Unom, ha hírt hoznak és noha felfedeznek,
nem kell a szenvedésről hallanom,
ha tudnak valamit, békében elmehetnek.
Ez itt unott halálos álmos este,
aki észreveszi a szenvedést, hülye,
aki a bajt saját maga kereste.
Illusztráció: Kállay Kotász Zoltán fényképfelvétele (2016)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
