Mondd meg nékem, merre találom…

Levélfa

július 3rd, 2017 |

0

Suhai Pál: Aranylázálom, avagy a költészet helye napjainkban (Levélfa, 13.)

 

Levél Bokor Leventének
Kedves Levente! Amit tegnap mondtam, ma is állom. Költészeted rendhagyó vonzású – egyszerűen nem tudtam letenni későn megkaparintott könyvedet. Tudom, hogy ez, egy ilyenfajta elmélyültség és/vagy mohóság maga is rendkívüli jelenség. De mit tegyek – bűnömet be kell vallanom. Igyekszem nem címkézni olvasmányaimat. Mondhatnám úgy is: nincsenek ideológiai zsebeim és füleim. Pedig manapság ismét nagy divatja támadt ilyesmikbe töltögetni érzelmeinket. Hadd mondjak egy példát: „a művészet nem demokratikus valami.” Igaz, de ha e kijelentés érvényét hagyjuk átcsúszni a művészeti intézmények mozgatásának a terepére, máris pozitív vagy negatív diszkriminációt hajtunk végre. A Te költészeted körüli csöndben is valami hasonlót látok-hallok.
Ami az avantgárd kérdését illeti, elfogadom a tegnapi rendezvény konklúzióját: „örök.” Elfogadom, noha ugyanakkor egy ettől merőben különböző, „neókkal” és „posztokkal” dolgozó irodalomtörténeti felosztás létjogosultságát is elismerem. De a mese ezúttal nem erről szólt – „örök”, ez nem más, mint a mindenkori (tehát változó) adottságokkal (hatalommal?) szembeni ösztön a sajátosan művészi megvédésére. Egyfajta immunitás a fertőzésekkel szemben. „Itt a határ és ne tovább!” Magam is osztom. (S zárójelben még meg is jegyzem, hogy a noli me tangere emez kényességét hajlamos vagyok a művészet valamennyi irányzatára kiterjeszteni.) Ennyiben, felfogásom szerint, nemcsak az „avantgárd örök”, de a művészet is. Paradox fogalmazással: minden művészet szükségszerűen „avantgárd”, horribile dictu még a „konzervatív” is – feltéve persze, hogy eleget tesz fenti kritériumának, vagyis minden idézőjel nélküli művésziségének.
Mint a tiéd is, Barátom. „Fertőzésen” pedig leginkább a közös kincsünket (a leginkább-közös kincsünket), a nyelvet érő permanens támadást értem. Ezzel lehet a legnagyobbakat kaszálni – hamisítani. A legtermészetesebb gesztusa tehát a költészetnek a nyelv kreatív-innovatív védelme. (Tulajdonképpeni nyelvvédelem csak ilyen lehet: minden szokványos nyelvhasználati mód nyelvlejáratás – az őrleménynek a malom garatján való lecsúsztatása.) Mindezek alapján egyáltalán nem csodálkozom, hogy költői lázálmod nyelvfilozófiai természetű. A bikát szarvánál ragadod meg: a kifejezhetőség legveszélyesebb – legveszélyeztetettebb – pontján. De mondhatom másképpen is: verseid a húrokat valóságos szakítópróbának vetik alá. (Sikoltanak, nyögnek is alatta rendesen.) Hogy mire gondolok? Álljon itt egy, csak egyetlen példa a Rózsa Endre emlékének ajánlott Zártosztály című versedből: „Tanulság nélkül múlt idő. / Az úton hirtelen lavina / s benne a vers – vezetőm. / Szólj! – kérem hallhatatlan. / Egy kar szálkája még kiáll. / Nem bántam volna, ha az élet öl / és nem ez a halál. // Minő jégbeszédek jönnek / minő álmok után. / »Makkegészség« a disznó jelszó, / vidám káromkodás az ünnep.” Vidám káromkodásnak kell tekintenem verseid zömét is lejáratott kifejezéseink helyébe csupaszított nyelvgyötrő-nyelvteremtő idiómáiddal. Dicséretedre mondom. S itt igazat kell adnom a köteted utószavát jegyző Ács Józsefnek (őt is milyen óvatlanul dicsértem tegnap – a háta mögött: most egyenesen a szemébe mondom). Hogy ti. mennyire egyetértek vele, amikor a nyelvteremtés kockázatáról (is) beszél: „magánhasználatra szánt nyelv igazából nincsen.” Tudja s tudod. Tudja, hogy tudod. Én is látom. (S itt azonnal igazolva is előbbi kijelentésemet, hogy ti. csak művészet van, ergo minden megszorítás fölösleges, sőt, káros.)
Köteted, az Aranylázálom pontosan eme kényes határra: a konvencionális és az innovatív még belátható és felfogható terepére viszi az utazót. A határátlépés igazi izgalmával, új fölfedeznivalóknak nemcsak az ígéretével, de ezek látványával is. Hogy filozófus módjára? Rágva-rágódva végső kérdéseken? Istenem! Nem adod alább. (Végül ez is csak nyelv kérdése.) S itt mindjárt a „konzervatív” Eliotot kell idéznem, aki a művészetek hasznát éppen ilyenekben: a közös nyelv gazdagításában és új érzékenységek fejlesztésében-kifejlesztésében látja. Köteted ilyen – alig győztem gazdagodni általa. Szemrebbenés nélkül merem mondani – manapság, öregedvén (mit öregedvén: öregen!) ritkán ér ilyen hatás. Köszönöm neked – igazi levente vagy: így kisbetűvel, de csupa naggyal is: LEVENTE. Köszönöm tehát és gratulálok is barátsággal: Pali
(Bokor Levente: Aranylázálom, Hét Krajcár Kiadó, Budapest, 2003)
Budapest, 2017. április 21.

 

Illusztráció: Suhai Pál (Kállay Kotász Zoltán fényképfelvétele, 2016)

 

Cimkék:


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás

hacklink satın al casibom jojobet jojobet giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler matbet matbet giriş matbet güncel giriş betsat betsat giriş betsat güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler Superbetin superbetin giriş superbetin güncel giriş süperbetin perabet perabet giriş milanbahis milanbahis giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş jojobet jojobet giriş casibom giriş casibom bahsegel bahsegel holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş bahsegel bahsegel bahsegel marsbahis jojobet marsbahis marsbahis bahsegel bahsegel egebet Egebet güncel giriş jojobet jojobet giriş nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş nakitbahis nakitbahis giriş Nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş jojobet jojobet giriş perabet perabet giriş bahsegel casibom giftcardmall/mygift betcio betcio giriş betcio güncel giriş padişahbet padişahbet giriş casibom casibom casibom jojobet jojobet jojobet