Mondd meg nékem, merre találom…

Vers

október 25th, 2017 |

0

Czilczer Olga: Ha majd megszületek (Két vers)

 

Átváltozások

         Pókká lett Arachne, Io tehénné. Narcissus orcája a Styx vizében. Ez a bokor a járdaszélen csak álcázza magát. Valójában hamis kutya, ha nem mennék át a másik oldalra, rám ugrana. Onnan nézve meg elhibázott adóbevallás, összegyűrve. Nem érte el a papírkosarat.
            Tetszik neki tulajdon átváltozása. Magát a felhő kihajtogatja, ráncait kisimítja, majd még kozmetikushoz is elmegy. Pontozott vonalak szemhatára kékül, zölddel rügyeztetve.
            Meglátogatom százéves barátnőmet. Papírból a nagykapu, papundekli a négy fal, az asztal. Fogadom, hogy papiros a tálca is. Egy süteményt illendőségből elfogadok.
           A papírmacska menekül előlem, pedig az eb, a veszett ősellenség, mára feledésbe veszve.
            Holnap szomszédom veszem sorra. Holnapután egy még meg sem született unokát. Csupa bimbó a járdaszegély. Az új világ szemetek előtt születik, gyerekek!
             Ni csak, egy A 4-es. Kidőlt tinta beírta. A másik oldal a folytatásé.

 

Ha majd megszületek

            Gyanút keltettek. A sás hajbókolásával, a som kétszínűségével, a fű, a fagyal  a rozsda leplével. Ezek nem engem. Nem is felém.
            Mást vártak volna? Mást reméltek? Elkezdtem hát ígérgetni. Ha majd öreg leszek. Ha majd gyerek leszek. Megtapsoltak. Egyikük kezét nyújtotta. Sétáljunk, sétáljunk, egy kis dombra lecsücsüljünk.
       Alvók ébredeztek, kertek megeredtek, ültettek egy elhullámzó nap kiszáradó árokpartjára. Maradjak szépen itt. Ők mennek a dolgukra. Játszadozzam a verébbel.
           Közönséges barkóca, csipkebokor-bogyókból álmodtam ágamra tulipiros gyöngysort. Leveleimmel sárgulásig integettem a vánszorgó csigának. Héhó, hahó! Hiába húzott el a szeptember, az október, az új év visszafüttyenti évszakait.
             Ha majd megszületek…
            Aszályra özönvíz. Árkot, dombokat elmos az eső. A partok már korábban beomlottak. Ígérni könnyebb, mint belakni egy élet tájait.

 

Illusztráció: Barkócaberkenye

 

Cimkék:


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás