Búzás Huba: Világa dallamívei…
A világ vagyok – minden, ami volt, van:
a sok nemzetség, mely egymásra tör
(József Attila; 1905-1937)
világa dallamívei kévékbe kötve ~ cseleszta-hangokon ~
napfényessé megérten egy üstökösben földi testet öltenek
és dübörög dobszóló-lépte, jötte: színfoltok,
életképek itlan-étlen, áttetsző üdeségű műremek
a holt vidék a város peremén… körötte titánfehér fafúvósok
az élve-holtak, toborzó kürtje tiszta szívvel ~ halld ~ rivall:
(hol medvetánc a nincstelen nyakörve, igazmondó
költők ma meglakolnak) dacos magyar szavak csóváival
köszön be, gyújtva lángra sok-sok emberöltő, feszül pórnépek éje
tűzakol-pokolnak: azóta égetett szienna mind a rím
és képeink e távolokba ködlő szivárvány száznyi
színére bomolnak ~ szimfónia tűzvészek hangjain…
Illusztráció: József Attila (1932)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
