Tanulmány

április 12th, 2018 |

0

Dr. Töttős Gábor: Egy jelszó forrásvidéke

A kirekesztőnek és alkotmánysértőnek nyilvánított, de ennek ellenére (vagy éppen ezért is) sikeresen használt „Magyarország a magyaroké” jelszó eredetét kutatja Karsai László cikke (Rosszabb magyarok 2009/31.), s meg is találja annak előképét Szálasi híveinek 1938-as „Magyarországot a magyaroknak!” jelmondattöredékben.

A maival megegyező forma azonban tíz évvel korábbi. Az Ifjú szívekben élek. A magyar fiatalság hitvallása Ady Endre költészetének történelmi tanulságai mellett (A Híd kiadása Bp., 1928.) 63 oldalas kötetben szerepelt Makkai János Győzni fog az ifjú Magyarország című írása. A könyvecskéről a Nyugat 1928. augusztus 16-i számában Szász Zoltán közölt hosszabb esszé-bírálatot, amelyben az akkori szellemi elit figyelmét hívta fel erre a gondolatra és a mögötte rejlő ferdítésre. „Makkai János a következőket proklamálja, mint Ady Endrétől nyert tanítást: »Azt tanultuk, hogy Magyarország a magyaroké, a magyar faj hegemóniáját kell diadalra vinni benne. Azt tanultuk, hogy a jövendőt a magyar parasztból, munkásból és a középosztály magyar elemeiből kell újjáépíteni. Azt tanultuk, hogy a huszadik században csak a huszadik század követelményei szerint lehet élni. Azt tanultuk, hogy a magyar fajt csak annak egyetemes demokráciája mentheti meg, és mindazt, amit akarunk, saját magunknak leplezetlenül és kíméletlenül megmondhatjuk, mert a saját hazánkban idehaza vagyunk.«” Ehhez egyebek mellett ezt a megjegyzést fűzte Szász: „Nem törődöm most azzal, hogy Ady mondta, írta vagy akármiféleképpen tanította-e azt, amit Makkai tőle származónak hirdet; Ady oeuvrejének össz-benyomását nézve, alig hiszem, hogy ez vonható le az ő tanításául. De ez nem is fontos; a lényeg az, hogy mit hirdet ma, mint ma is megálló és kívánatos programot Makkai és Szabó Dezső.”

Felmerül a kérdés, vajon Ady használta-e ezt a kifejezést? A Nagyváradi Naplóban 1902. augusztus 13-án látszólag közel került ennek kimondásához: „Debrecenben – szép magyarsággal írván – kiszeret a magyarságból az ember. Máshol kell aztán, valósággal kirajzolt terv szerint, lelkében a faji érzést restaurálni. Én például a kozmopolitának kiáltott Nagyváradon kezdem hinni, hogy minden kis népnek sovinisztának kell lennie s egyetlen lehető magyar politika a kultúrállam kiépítése ugyan, de a magyar fajta teljes diadalra juttatásával. Ez persze nem azonos sem a klerikális hajlandóságú magyarok nacionalizmusával, sem a debreceni szittyák vadmagyarságával. Inkább valami összepárosítása Bánffy Dezsőnek, az erdélyi kálvinistának s Vázsonyi Vilmosnak, a nagyon rettegett terézvárosinak. És aztán nem is kell már többet mondanom. Ez az én hitem és programom nem kaphat táplálékot Debrecenből. Ahol a konzervativizmus szervi baj s az öntelt vadmagyarság fékezhetetlen indulat, onnan én nem kaphatok sem kultúrára, sem magyarságra semmit.”

Egy év múlva, 1903. szeptember 17-én, szintén a Nagyváradi Naplóban megjelent Zarathustra a jogakadémián című cikkében gúnyosan tette egyértelművé gondolatát: „Ide nem fog beférkőzni a pokloknak hatalma. A liberalizmus elmúlik. A szocialista őrülteket majd a kolostorok tüzesvas-próbái térítik Istenhez. Így lesz, ha jó magaviseletűek lesztek. Még kiaknázatlan és fölfedezetlen az ember s az emberek földje. Mi választott nép leszünk e földön. Néhány ezrünkért élnek majd a milliók, s Európa látni fogja, hogy az emberiség célját mi találtuk meg. Hirdetem nektek hát a gyönyörűséges hajnalt. Ti pedig menjetek szét, s vigadjatok, miként Horatius dalolta a vidám tinókról. Óvakodjatok a sátántól. Extra Hungariam non est vita. Bizony e föld még a gyógyulás színhelyévé válik. S máris új illat környékez, üdvöt hozó illat, új remény. A mienk lesz az ország, a hatalom és a dicsőség. Pukkadjanak meg a szabadgondolkozók, a zsidók, az eretnekek, a szabadkőművesek, hitvány kozmopoliták, általában az okos emberek.”

Összes prózai írásában sehol nem mondta ki tehát a Makkai által kihüvelyezett jelszót, sőt a Szép, magyar Sors című kötetben így fogalmaz a Történelmi lecke fiúknak két szakaszában: „Ma már a szivek bátrabbak, / Sápadtak a gyermek-orcák, / Ha összeszakad Ég és Föld, / Mégis más lesz Magyarország. // Ez az ország mindnyájunké, / Hol bilincset urak vernek: / Háborura készüljön föl / Minden sápadt munkás-gyermek.”

Nyáridőben a történelmi leckét csak pótvizsgára kényszerülő tanulóknak kell olvasnia. Makkai – akinek a nevét a Nyugat soha többé nem írta le – a Germánia új utakon (1932) című könyvében Hitlert a jövő embereként üdvözölte, A háború utáni Magyarország (1937), A természetes béke Európában (1940), a Szép közélet. Politikai és társadalmi szatírák (1941), a Válság Amerikában (1941) és az általa kezdeményezett, Némethy Imrével közösen írt  A zsidótörvény (1939) című művét az Ideiglenes Nemzeti Kormány 530/1945 ME rendeletével fasiszta sajtótermékként megsemmisíttette. E sorsot csak az Urambátyám országa. Középosztályunk illemrendszerének és társadalmi viselkedésének szociográfiája (1942) című műve, s persze amerikai emigrációban született szakácskönyve kerülte el.

A jelszó értékű gondolatra korán felfigyelő Szász Zoltán halálakor, 1940-ben Schöpflin Aladár meghitt szavakkal támasztotta alá, hogy figyelme nem volt véletlen: „De feltétlenül becsületes ember volt. Hitt ideáljaiban, a szabadságban, a társadalmi igazságban, a kultúrában, harcolt értük, a maga kárán is kiállt védelmükre, jobb és bal felé egyaránt, ahol megtámadottnak érezte őket. Jó harcos volt, szeretett is harcolni, szemben állni nála hatalmasabbakkal, akár a háború előtti és utáni közvéleménnyel, akár a proletárdiktatúra hatalmaival. Szerette a különvéleményt, sokszor szándékosan is provokálta, magára zúdította a polgári megbotránkozást, természete ellenkezett az átlag polgári szellemmel. Alapjában humanista jelenség volt, hasonló is karakterben, életformákban a régi humanistákhoz.” Talán ezért szúrt szemet neki, hogy „Magyarország a magyaroké”.

Illusztráció: Ady Endre (1905 körül)

Cimkék: tanulmány

Feltöltötte:

Napút Online

Ezek is érdekelhetik!

Dörgő Tibor: A Jane Eyre filmadaptációi →

Csontos Márta: Reményik-ellenpólusok →

Popovics Tibor Miklós: A ruszin migrációs folyamatokról →

Dörgő Tibor: Charlotte Brontë Jane Eyre című regényének magyar kritikai fogadtatása →