Mondd meg nékem, merre találom…

Vers

július 10th, 2018 |

0

Mihály Csilla: Jövő (Két vers)

 

Alkonyég

Az alkonyég dohogva rezdül,
rőt könnye most csorog keresztül
létünk tengelyén.
Surrog hajónk, s egy régi ének
a félelem csahos ebének
torkán lángra kap.
Piros vizek között jajongva
aranycsapást vetít a csonka
fénnyel telt edény.
Remény szorít, azsúros kelme,
bomlott szívem köré tekerve
vérző rongydarab.

 

Jövő

Megalkotlak, mint új-magam,
jövő, te folyton változó,
halált vagy ősi lázt hozó,
formállak, gyúrlak untalan.
Kemény anyaggal dolgozom,
álmokat vések, mélyítek,
vállamon napfény, éj piheg,
s dalok lobognak torkomon.
Vigyázlak, van rá jó okom,
kezembe veszlek, s lelkemet
– amíg életre keltelek –,
beléd simítom, csókolom.
Mozdulsz, szemedben tűzjelek,
az ég mosollyal ránk tekint,
nem szól, de végül, terv szerint,
bevégzi félkész művemet.

 

Mihály Csilla a 2018-as Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője.
Illusztráció: Tóth Csilla Ilona fényképfelvétele (2014)

 

Cimkék: ,


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás