Tillmann Pentele: Lázár Ervin postása voltam
Aznap korábban mentem be dolgozni, mivel első napom volt az új járatomban – a Lónyay páros oldalát kaptam meg és pár lépcsőházat a környező utcákból.
Stopper Vida már javában osztotta a leveleket. Csatlakoztam. Hatunk adagja a ládákban vegyesen, és egy jókora kupac már az asztalomnál, ami csak az enyém. „Ne a sajátodat nyomjad! Első a vegyes!” – förmedt rám. Sok a levél, aggódik, hogy nem készül el pénzosztásig (a készpénzellátmány átvétele, mely szükséges az utalványok kifizetéséhez). Minden nap ezt csinálja, mondják a többiek, s jut a fülembe: sírásó volt az előző foglalkozása. Filozofálhatnánk azon, miként lesz valaki sírásóból postás, ha Vida hagyná: „Járjon a kezetek! Nem látjátok a sok ládát!? A büdös életben nem leszünk készen!” Mondogattam is magamban: „Vida, Vida, vidd a leveleket!”
Persze felesleges volt a sok károgása, még nekünk kellett várni a pénzre. Fülig érő szájjal nézte az óráját.
A sokadik lépcsőházban a közönséges küldemények postaládába csúsztatása során figyeltem fel Lázár Ervin nevére, és egyből a Négyszögletű Kerek Erdő lakói lebegtek a szemem elé. Kellett kis idő, hogy felocsúdjak, alig találtam meg a szekrényeken a nevet, s mielőtt bedobtam a levelet, még egyszer ellenőriztem, minden stimmel-e: név, utca, házszám és emelet-ajtó.
Másnap tértivevényest kézbesítettem volna, de nem voltak otthon. Értesítőt hagytam hátra.
Visszafelé tartva a postára még beugrottam a Kálvin téren egy könyvesboltba szétnézni.
Rögtön szemmagasságban: Magyar eredetű keresztnevek. Belelapoztam: Tímea, Jókai Mór által alkotott női név. Belenyitottam hátrébb is: Zoárd? – lepődtem meg. Csak nem Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa? Tévedtem. Csalódásom ellenére megvettem.
Este otthon az albérletben próbáltam én is játszani a nevekkel: egy létezőt megmásítva újat alkotni. Vagy jó volna kettőből egyet, ahogy Berzsenyi Dánielből lett Berzsián… Ahhoz viszont először ki kellene cseréltetnem a rozsdás agytekervényeimet, gondoltam kis önkritikával. E könyvben találkoztam először a Pentele keresztnévvel. Boncolgattam: Pen + tele = Etele tolla tele. (Az Etele az Attila név egyik változata.)
Még a héten egyik nap egyszerre több levél is érkezett a címre. A közönséges küldemények a levélszekrénybe kerültek, a könyvelttel felszaladtam.
– Jó napot kívánok! – köszöntem meghajolva az ajtónyitónak. Az effajta tiszteletadás gyerekkoromból maradt meg, amikor még karatéra jártam. Alapvető Dojo etikett. A Dojo (edzőterem) szó szerinti fordításban: „a megvilágosodás útja/helye”. A japánok üdvözlése egyébként mosolyogva, könnyű meghajlással történik.
A művész urat szemlátomást zavarba ejtettem. Finoman behúzott nyakkal, döcögősen fejet hajtott.
– Vathy Zsuzsa névre ajánlott levelet hoztam – fokoztam a feszültséget.
– A feleségem.
– Itt tessék aláírni!
– Mindjárt szólok neki – ahogy kimondta, meg is jelent Zsuzsa asszony.
A küldemény átvételét követően:
– Új postásunk van?
– Igen. Engedelmükkel: Tillmann Attila.
Kezet nyújtottak, majd megkértek, hogy a jövőben, ha nem túl nagy kérés, minden küldeményt, a levélszekrénybe helyezhetőt is, hozzam fel, és ha netán nincsenek odahaza, ne dobjak értesítőt, csak vigyem ki másnap. Éreztették, hogy honorálni fogják.
Innentől fogva fokozott körültekintéssel bántam az íróházaspár postájával.
Egy alkalommal Ervin bácsi kíváncsiskodott:
– Attila, tudom, hogy most postás vagy, de tegyük fel, ha nem… Hát mi lennél?
Mélyen hallgattam. Felkészületlenül ért a kérdés, hiszen szerettem kézbesíteni, és brahiból sem gondoltam, hogy lehetnék más… Rendőr, handlé, szódás, esetleg kéményseprő?
– Akkor inkább úgy kérdezem, hogy mi az, ami foglalkoztat?
Továbbra is csend. (Gyerekkoromtól írok, de…)
– Most tényleg nem tudod, vagy egyszerűen nem mered bevallani?
– Inkább az utóbbi.
– Hmm, ez tetszik! – mosolygott a bajsza alatt, és nem faggatott többé.
Pár év múlva már kéményseprőként dolgoztam.
Illusztráció: Lázár Ervin (Czimbal Gyula fényképfelvétele)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Napút-köszöntők (8.) →
Móritz Mátyás: Ismeretlen fogalom →
