Mondd meg nékem, merre találom…

Próza

február 3rd, 2019 |

0

Száva Csanád: Egyenes adás

 

A kihúzható kanapén ült, ahogy mindig szokott, a tévé bekapcsolva. A régi foteleken ültek a felnőttek. Kávéztak. Pistu az atlaszt tanulmányozza, épp Afrikánál nyitotta ki, leskelődik fölötte, a tévé előtti kis asztalon gyűlnek a kávécseppek. Szerette ezt a félig-meddig tettetett olvasást, detektívnek képzelte magát, aki a bárasztalnál ülve kihallgatja az összeesküvőket, vagy újságpapírjának két kis lyukán keresztül mindent lát, amit a konspirálók csinálnak.
– Igyál még egy kicsi feketekávét – mondta Edit.
– Edit drága, te is tudod, hogy ez cikória.
Amikor az atlaszt bámulta, olyan helyeken járt, amelyekről csak ritkán hallott. Ott van például ez a város, New York, ahol az egyik nagynénje férjének a testvére járt, és felment a százemeletes tömbház tetejére. Vajon milyen lehet, mondjuk, a 99. emeleten lakni? Pistu elképzelt egy amerikai Pistut, aki nem úgy válaszol a hányadikon kérdésre, hogy a hatodikon és lifttel járok, hanem: a kilencvenkilencediken, és odáig nem lehet lépcsőzni. Vajon hogyan áll sorba annyi ember, ha tejet kell venni, vagy osztják az olajat? Most már itt is nekiláthatnak egy hasonló épület megépítésének, Kolozsvár megfelelő helyszín lenne.
A tévé folyamatosan be volt kapcsolva, a kávéfoltok szaporodtak az asztalterítőn. Időközben bejött az öcskös, megmutatta a felnőtteknek, hogyan tépi ki az első oldalt a bácsi képével. Tegnap még érdekes volt, ma már csak az öcskösnek érdekes.
Ahányszor nekilátott olvasni, annyiszor kalandoztak el a gondolatai, most épp a katonákra gondolt, azokra az érdekes fegyvereikre. Időközben a felnőttek szóltak, rakjon a tűzre, a csempekályha már majdnem kihűlt.
Kihullt pár apró parázsdarab, visszadobálta, de a vinilin egy helyen így is kiégett. Fegyverropogás hallatszott, de csak a tévéből. Nemrég még az öreg beszélt, folyton csak beszélt, most lelőtték, a képét kitépik a könyvekből. Forradalom van, azt mondják a felnőttek. Egyenes adás.

 

Illusztráció: Afrika térképe (geopolitika.hu)

 

Cimkék:


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás