Andó István: Csak magamnak (Két vers)
Favágó mintájú tűnődés
(tükörvers)
Vágom a fát hűvös halomba
fenyő bólint, lerázva havas lombja
távol a sáros, nem gyújt haragra
a ritmus szólít üde kimért szavakra.
Szivárvány szilánkok szikráin.
Völgyben a nyálas vaksi szmog megül
programozva harang szól, majd elterül
pántja vesztett évek, emlékek zakatolása
ma pókerbrókerek, fényes szolgák szolgáltatása.
Zsírcsepp táncoló kamatláb bokáin.
Már sötétben is futnak termék-életgörbék
de tőkeszélcsendben az államok mily törpék!
Növekedés ékje lélektestünkön – skizofrenitás.
Eltűnődöm, hol az értéktöbblet, lényeg a virtualitás?
Csak a guruk szőnyegük közgáz-imáin!
Törött cselló után a munka is int, volt
vezérelt robot „dohog”, a pultnál a „holt”
komfortba ájultak, sárkánytorok játékai
percenként bumeráng, fejek, a Szellem árnyékai.
Fémes vigyor a múlt tűnő utópiáin!
Lám kitágultam, létem már műholdak szeme
lent hullámzik tengerem, de fent felel a Zene!
A Nap velem sétál, kimér — nem kell más
ordas nyüszít, kerül, de köszön az óvodás.
Lelkemben tisztán önbecslő unokáim.
Szólít a szükség, szárnyak szikár szélben.
(Meztelen szingularitás, erő, önkövető fényben.)
Apátián messze túl – íme a mélylélek ragyogása
új arc új lét, és új szerep árnyalt kiáradása.
Felfeslő titok a „töltött tér” fizikáin!
S gurul harmatom, már közös kutunkat mutatja
a közöny göröngyét követő áradásom mossa.
Én lábaskámba magot, salátát keresek
kitáró mécsesnél új jövőmmel szemezek.
A láng hajlik – békém világlik!
A küszöbön Káin, csendben ideül. — Köszönöm!
1998. április 11.
Csak magamnak…
Csak magamnak kell számot adni
e csiszolt kráterperemi táncról
az ingázó szédületről, napfényes
és alagútáramos (!) tiszta képek utáni
szublimáló csendes éjszakákról.
Önszervező őssejtem elül már
kiterülő mederbe terelt titka felfakadt
pedig akkor… sehol sem volt a Nyár
kétes kvantumjáték tapadt a kőre
de tovakúszott, s elmutált a Szellemig
véletleneimnek sok törvény volt az őre!
Végül most is csak úgy
a bezárt semmivel betelten
magamnak görgetem a szavakat
— hisz önvalóm jól tükrözi a Világot!
Az külön ok – és újra érző lesz az akarat
hogy mily terhes ez a hosszú nyílt titok!
Meglehet, a még „jól dolgozók” felett
majd új hatalmat szül a hideg halánték.
(Munkál a természetes tradíció
a gondolat létet őrzőként leng még.)
De már nem tartozom, nem is kérek
s mint jó, vagy okos bolond
csupán néktek is nyugalmat remélek…
2004. február
Andó István a 2019-es Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője.
Illusztráció: Tóth Csilla Ilona fényképfelvétele (2019)
Cimkék: asztalfiók, cédrus, vers
