Janáky Marianna: Szavak erdeje (Könyvvers – Varga Melinda: Szellőcske)

E könyv szavai sisonkáztak agyamban,
mint gyerekeink, unokáink a jégen szélbenzinnel hajtva.
Merre hogyan csússzak ezen újmagyar vagy vargamelinyelven?

Versnyelvemmel a nyalás nem mesés,
csillagszemüvegem elárulta rég.

Hogy használjam a könyv szavait, miként írjak verset velük?,
félek, belenyeletlenkednék a mesébe,
hol didaktikafarkas szeretgeti Szellőcskét,
mitológiatündér ölelgeti mai szociális környezetben
a seprűlábú boszorkával egyetemben, ott van anya-apa
szikrázó vitatkozása, ajajj, apa ánizsitala és a lélekbújócska,
a pipeszívű szerelem is mélyen bujkáltatva.
De a tehetetlenség, a szomorúság nem szeret rejtőzködni,
ráncot varr az arcra, elveszi a szemek fényét, begörbíti a hátat. Mariann,
ezért se zelegorkodj tovább, írj
találj ki végre valamit! Valljuk be, egy kicsit kerge vagy,
az ág hegyén jár az eszed, álmodozol.

Okszi. Megkérdezzem a szerzőt,
sirályvarázsszőnyegen küldjem-e el neki Jeruzsálemből
hópihe mailemet?
Vagy hívjam fel tolltelefonon?
Tudjátok, Makó messze van, mint.

Amott meg rövid szoknyás csillagok
csillagparipán mesélik a bőséget,
képzelődik Mariann,
ám nem akar az izraeli–palesztin konfliktus kapcsán
Regehonban varázsolni.
Főleg hogy a Nap nagyon beteg.
Az emberek a sok szemeteléssel, a pazarlással,
a gyárak és az autók füstjével kilyukasztották a szívét.
És nem volt ki segítsen neki a vattaég-kerekén.
Felhőcsipke párna megsajnálta, s mint Aphrodité
semmilyen praktikától nem riadt vissza.
Szerelemharmatban megfőzte a főistent, és
Az égből hatalmas tűzollóval Zeusz nyúlt ki,
…aki megparancsolta Prométheusznak, hogy
…azonnal engedje szabadon a Napot.

Ezután a fűszállegények a széliskolában
megtanult táncot boldogan ropták madárzenére a föld színpadán,
kicsit irigyelve őket,
kik a természet énekegyetemét végezték el.
Ám egyszer csak az egyik Apollónak képzelve magát,
nyaka köré tekerte a gyönyörű szélkirálylányt.
Harmathabfürdőt készített neki, levélpamlagra fektette,
szélnyelvvel kényeztette ütemre, míg
szopránhangú szíve udvarolt,
(Nem messze marcipán forrás csordogált.)
és elmesélte, amit hallott:
Csönd Dömötör, Fenyő Hella, Hurrikán apó,
Hórrihorg Úr, Selyemfüles, Galamb Bella, Vadsas, Húhú Bagoly
és Rozsda Rózsa éjfélkor a Tollpresszóban kávézott,
hogy megvitassák a föld problémáját, halálos baját vagy örömét
és megoldást találjanak a lehetetlen helyzetre.
Közben Veréb Elek és társai a morzsatolvajok, szeleburdik, pletykásak,
csiricsáré csevegők, csőrgyalázó csőcselék
világgá vitte a hírt, amit hallottak: még él Ammut, az isten,
aki felfalja a rossz emberek szívét, kik nem rejtik véka alá;
Az emberek szomorúságából tettem szert vagyonra.
Így tudtam meg én is, hogy
végül hosszú közös meditálás, erdei földcsaládállítás után
döntöttek:
tudták, a szél is már, mi a megoldás.

Levélragtapasz került mindegyikük szájára,
de a JM ezt nem láthatta, és arra jutott,
amíg meg nem tudja a természetmese szereplőinek titkos döntését,
addig csak idéz a könyvből, mert megnyugtatja.
=
Szellőcske furcsa helyre lett figyelmes.
Hatalmas táblán ez állt: Tisztásparkoló. Mindenütt virágautók pihentek.
Kacsa alakú, mandarinfejű kocsik sütkéreztették tetőablakaikat.
…Az autók kipufogó csövéből orrcsiklandozó eper- és málnaillat szállt.
Hallotta Mariann (Lehet, hogy angyallá változtam?), hogy a fátyolhangú főszereplőcske
tölgyül beszélt, madárnyelvtant használt. Tobozjégszekrényből szolgált fel répalevet, napsugaras vizet, és mindezekért csak mosolypénzt kért.
Egy nőnek egyszer még karalábéékszert is tett érte a fogai közé.

Itt a vége, nevess vélem, szellők szárnyán vidd a hírt,
hogyan veszhet el az Olvasó a szeretettszavak erdein!

Kedves és tisztelt Főszerkesztő, Szondi György!

A csatolt vers ismét újszerű műfajilag. Anno Tarján Tamás = TT, a Barátja és a mentorom írta nekem, hogy műfaji aranycsináló vagyok. Most, ha egy könyv megérint, akkor írásra inspirál, és úgy érzem, írnom kell róla vagy általa. Kb. 9-10 hónapja nem könyvinterjúkat készítek, mint a pandémia idején, nem is a 15 éve kezdett verses interjúkat, hanem „könyvverset”; sokkal kevesebb idézettel a szerzőktől, kevesebb másolással a könyvek lapjairól, vagy épp egyetlen sort, szót sem idézek, sőt, van, hogy csak, ami épp eszembe jut egy számomra kiemelkedő részletéről a műnek, arról írom a „líranaplóm” következő darabját. A könyvverseknél is a dőlt betűk jelzik, hogy másolt a szókapcsolat, mondat, sor, szövegrész, a három pont pedig azt, ha nem egybefüggő idézet a kötetből.

24 könyvvers íródott eddig, 9 már megjelent, és van már visszaigazolásom hétre. Célom szerint a könyvverseknek az ihletet adó kötet elolvasása nélkül is működniük kellene líraként, mert nem olvashat mindenki annyit, mint nyugdíjasként én, és legfeljebb felhívni kívántam a figyelmet ezen könyvekre, nem kritikusként bemutatni. Az érzéseim, gondolataim kerültek „papírra”, és született belőlük versreci, versesszé vagy épp a könyv által ihletett versreflexió.

Kérem válaszát akkor is, ha nem kívánja megjelentetni!
Irodalombarátsággal,
Janáky Marianna