A.Gergely András: Ásványok, szentírás, szakrális néprajz
A mostanság megjelenő Löw Immánuel kétkötetes kiadvány bibliográfiája vonzotta szemem a Löw-örökség weboldalára, ahol a félezer publikáció lajstromán túl a mintegy ezer-ezerkétszáz oldalnyi német összkiadás is letölthető állapotban megtalálható, nem beszélve magáról a tudós rabbiról szóló életrajzok, elemzések, visszatekintések, értékelések szövegeiig.
Új könyvek esetében sem ritka az érdeklődési kedv, szakkönyveknél sem lehet idegen…, s egy kies, két kötetes szövegválogatásnál már eleve megfordul az ember képzetében a „kiolvashatatlanság” élménye. Annál is inkább, ha valójában minimum négy(-hat-nyolc), vagy inkább több nyelv húzódik meg a háttérben, továbbá olyan tudásterületek egymástól elváló élményvilága, mint például zsidó szakrális néprajz, misztika, művészet, ásványvilág, Szentírástudomány… (A bővítményt lásd https://low-heritage.hu/low-immanuelrol/) A háttérből hadd emeljek ki egy rövid bekezdést Scheiber Sándortól, aki Löw Immánuel és a zsidó néprajz összefüggéseiről szóló konferencia-előadásában (1947) hangsúlyozza a következőket:
„Löw Immánuel életművének szánta és félévszázados anyaggyűjtéssel készítette elő a zsidó növény-, állat- és ásványvilág feltárását és megírását. Meg akarta fejteni a zsidó irodalomban és életben ismert növény-, állat- és ásványneveket; be akarta mutatni szerepüket a Szentírásban, a hagyományos irodalomban, misztikában, művészetben, költészetben, rítusban, néphitben, babonában, népszokásokban, népköltészetben, játékokban, közmondásokban, gyógyászatban, konyhában, zsidó személy- s helynevekben és a héber könyvek címében; meg akarta határozni végül a zsidók részét és szerepét termelésükben, terjesztésükben és feldolgozásukban. Ezeknek a munkáknak megírásához a nyelvész és a természettudós kölcsönös adottságaira volt szüksége. A nyelvész a sémi (héber, aram, szír, arab), indo-germán (perzsa, görög, latin, germán, román, szláv) és uralaltáji (magyar és török) nyelvek bámulatos ismeretével megfejtette az évezredekig talányos reáliákat; a természettudós viszont azonosította a megfejtett neveket a megfelelő növényekkel, állatokkal és ásványokkal. Ezek a művek tehát az egyetemes művelődéstörténetet is újabb fejezetekkel gyarapították”.
Az első kötet Virág és vallás címen Hidvégi Máté szerkesztő Löw-életrajzát és Löw prédikációinak válogatását, továbbá Ágai-szószedetét közli, a második kötet Fényszóró drágakövek első felében Löw ásványtanhoz sorolható tárgytörténeti írásainak magyar közlése található, zárásképpen a teljes Löw-bibliográfiával. A hazai forráskiadás végtelen gazdagságú gyűjteménnyel gazdagodott ezzel, s ehhez is érdemes legalább jelzés-értékkel csatolni a korábbi Löw-szövegek közreadását (Löw Heritage – Scolar, Budapest, 2019).
Kép forrása: https://low-heritage.hu/tag/immanuel-low/
Ásványvirágoktól folklórtanulmányig
Ha az egyetemes (és látszólag mintegy „mellesleg”) a zsidó folklorisztika bűvöletes és hétköznapi, szakrális és megismeréstudományi területeinek komparatív szemlézése lett volna csupán Löw vállalt föladata, vagy akár a kultúra vészjeleinek és jelentés-horizontjainak korszakos összevetése, azt sem teljesítette volna kevésbé cizellált, alapos és meghökkentően részletező módon, amikor Zsidó folklór tanulmányok címen megjelent kötetének tanulmányaival, melyek két szaktudományi közlönyben megjelentetett rövid cikk (A fűrész és a nap, A Föld mint Ádám szűzi anyja) és négy nagyobb tanulmányt mellett (A szegedi új zsinagóga ablakfestészete, A könnyek, A csók, Manapság) felmérhetetlen kultúratörténeti és judaisztikai (általánosabban is valláshistóriai, eszkatológiai, nyelvi, irodalmi, szakrális folklorisztikai) tudást mutatnak fel, mely jellemezte. Löw Immánuel (1854–1944) szellemi és rabbinikus hagyatéka Szegeden kiadott kötete és életrajza az egyetemes néprajz kivételes varázslóinak személyiségei között láttatja hagyománykövető tudós emberként Löw munkáit, melyekben az adatok körbeadatolásával és változatok mellésorolásával látja el szinte minden sorát, ahol tézisei igazát keresi. Ahol pedig csak árnyaló-részletező leíró tónusban marad, ott is végtelen Biblia- és Tóra-citációkkal, szentírási magyarázatok ó- és újszövetségi verzióival, értelmezések megannyi változatával, német, héber, angol, francia, latin, arámi s megannyi más fordulatával teszi. Nem tartalmazzák a kötetek a nyomtatásban is megjelent zsinagógai beszédeit, melyek több százas nagyságrendje magában véve jelzi, hogy kivételes személyiség még kivételesebb aktivitásáról mutatkozik áttekintés a kötetben.
Kép forrása: https://low-heritage.hu/tag/immanuel-low/
Fénytől a szentelményig, nyelvtől a családig
A most megjelent két kötetes válogatás első kötete Hidvégi Máté százoldalas Löw-életrajzzal indul (9-112. old, +33 fotó), ezután tematikus rendben sorjáznak első zsinagógai prédikációja, édesapjáról szóló közleményei, a szegedi árvízről és az Új Zsinagóga fölszenteléséről szóló beszédei (114-152. old.), majd a „Hit és tudomány” fejezet közli a Virág és vallás, az Intelmes hangsúly, továbbá a Fényszóró drágakövek írásait, melyekben már szerves egységben tündöklik a szakrális, a litterátusi és a mineralógusi szaktudás magabiztos fegyelmét (153-166. old.), melyre az Emlékbeszédek fejezet (Kossuth, Széchenyi, Deák, Arany, Goldziher, Steinthal) csillámló szövegrészei rakódnak (167-212. old.), végül az Adar hetediki beszédek (213-236. old.), majd zárásképpen az Ágai szószedet (237-265. old.) szerepel itt saját szövegeiből. Utóbbi jelző annyiban is indokolt, mert a saját anyagot méltóképpen kiegészíti Ungvári Tamás történeti és személyiség-életrajzi esszéje (Löw Immánuel és a második magyar nyelvújítás, 266-279, továbbá A család címen unokájával, Horváth Terivel készített beszélgetés-közlése, 280-291.), hogy leghátul névmutató és a szerkesztési elvek ismertetése tegye kerekké a körképet.
A kötet ekképpeni bemutatása még tompított visszfényét sem kínálja az oldalanként, soronként átadott (valóban fényszóró) narratív drágaköveknek, melyek külön kötetbe szerveződnek. A Mineralien der Juden első magyar megformálásának Löw lipcsei egyetemi ösztönzésre fogott neki, s a tárgytörténeti írásokat a héber írásbeliség reáliákra vonatkozó szókincsének tisztázásával kezdve, a judaizmus Írott és Szóbeli Tana mellett az Újszövetség és az antikvitás példáival folytatva illusztrálta közlendőit az egyes tárgyszavak ismertetése közben. A kötet többrétegű, s természetükből fakadóan eltérő szemlét kínál: A zsidók ásványai az antimontól a vízig betűrendi rendszert követve (antimon, fényszóró drágakövek, fürdőszivacs, gyémánt… tükör, vas, víz) mintegy az első kétszáz oldalon sorjáznak „a természet három reália-szférájában”, a növény-, az állatvilág és az ásvány-(és fém)-világot tárgyaló részekben, s a hozzájuk tartozó teljes zsidó irodalom feldolgozásában rejlő lehetőségekkel élve, de a reáliák mint a kulturális örökség részei a teljes európai kulturális emlékezet jelképeként” feltárt anyag kap itt hordozható formát. Hidvégi Máté előszava (7-21. old.) ezt aprólékosan és forráshű utalásokkal tárja elénk. Önálló szerepet kap Kövér András jegyzéke a kötetben szereplő misnai és talmudi traktátusok rövidítéseinek, valamint a kötet utalóinak szakirodalmi bibliográfiájának (210-234. old.) közlésével. Ezt Löw munkásságának 692 tételes bibliográfiája zárja (Hidvégi Máté és Ungvári Tamás szerkesztésében, 240-270. old.), végül Ungvári utószava tesz pontot a kötet végére.
A fentiek alapján talán bárki Olvasó felment a részletesebb ismertetéstől, minthogy bármely oldal kivonatos ismertetése mögött álló tengernyi munka és óceánnyi tudás csak a legszikárabb közlőt nem rettenti el a jegyzeteléstől és ennek válogatott közlésétől. Ennél ehelyütt konvencionálisabb megoldást keresek, mely talán méltóbb is erre: A zsidók ásványai Scheiber Sándor előszavában (29-36. old.) úgy zárul, ahogyan a kétkötetes Löw-kiadás ezt fennen illusztrálja is: „Most a két mű – még ha töredékesen is – megjeleníti a kultúrtörténet egy darabját és benne a zsidóság szerepét” (1967).
Amit Löw e két kötetben, s olvasói, szerkesztői, tisztelői és hívei a Löw Heritage Alapítvány révén most méltó módon tehetnek, az olvasása, forgatása, megértése és tolmácsolása annak, amit Löw Immánuel fiaira-utódaira hagyományozott…
Illusztráció: Kötetfüvésző (fh. festmény: A. Bosschaert)
Ezek is érdekelhetik!
Tárnok Attila: El Camino – a klasszikus zarándokút →
Vörös István: Mintha a jövő egy tükör lenne… →
Hegyi Botos Attila: A Kék története. A Méz szigete (líragaléria) →
