Mondd meg nékem, merre találom…

Hírek heted (Medium)

június 13th, 2020 |

0

Vörös István Hetedhét-díjas!

 

Tizedik alkalommal adta át a Cédrus Művészeti Alapítvány a műfordítói teljesítményt elismerő Napút Hetedhét-díjat. Az idei kitüntetett: Vörös István. A díszes oklevél szövegét Sóváradi Valéria kalligrafálta merített papírra. Vörös István jutalomportréját Szkok Iván több menetben ezután festi meg.
Laudációt Mészáros Andor mondott.
vorosAz oklevél

 

1Az átadás (Vörös István, Szondi György)

 

2A díjazott

 

 

LAUDÁCIÓ

 

Vörös István költő, író, kezdhetnénk szépen bele a felsorolásba, de gyorsan rá is eszmélnénk, hogy a köszöntők e szokásos felsorolását István esetében alig tudnánk abbahagyni, prózaíró, drámaíró, színházszervező, kritikus, esszéista… Ám most a legfontosabb, hiszen ez a díj is ezért járt ki neki: műfordító, mégpedig a cseh költészet fordítója. Műfordító, de ezzel szorosan egybekapcsolódva művelődés- és irodalomközvetítő is, egyetemi oktató, bohemista.
Vörös István irodalomközvetítő, olyan irodalomtudós, sőt a legszélesebb értelemben vett kulturológia olyan művelője, aki – ezt megfigyeltem! – abban leli legnagyobb örömét, ha gondolatait, irodalmi tapasztalását tanítványok, barátok, a szélesebb közönség lelkes körével közvetlenül is megoszthatja. Leginkább az egyetemen, a cseh tanszéken töltött évek után most éppen esztétikát, írástudományt hallgató diákjaival. Persze, a hallgatóknak azért nincs mindig könnyű dolguk, nem kapnak kész megoldásokat, csak lelkes segítséget, például olvasnivalót. Annak idején, mikor a vizsgákon elcsodálkoztam közös hallgatóink néha meglepően széles olvasottságán, a leggyakoribb válaszok ezek voltak: „ezt a könyvet még Vörös órájára kellett olvasni”, sőt: „ezt a verset Vörösnek kellett megtanulni”.
A tőle kapott olvasmányok pedig sokszor a cseh irodalomból származtak, persze ez kicsit magától értetődő is, hiszen közös diákjaink is az egykori pázmányos cseh szakon voltak. Mert Vörös István, mint már említettem, bohemista is. Magyarországon pedig elkötelezett bohemistából kevés van, az is általában véletlenül terem. Vörös István is valahogy így lett a bohemisztika magyarországi művelője. A magyar bölcsész bekukkant a cseh világba, belekóstol a cseh nyelvbe, a csehségbe, pozitív értelemben „becsehel”, és ezután már szinte visszavonhatatlanul a kiismerhetetlen „svejki lélek” magyarhoni közvetítője lesz. Vörös István, eltés cseh szakosság és prágai tanulóévek után, bohemistaként, tudatosan a cseh irodalom, mindenekelőtt a cseh költészet egyik legelhivatottabb magyarországi közvetítőjévé vált. Fordításait, az ezekhez kapcsolódó antológiákat, tanulmányait hosszan sorolhatnánk, de a lényeg: a kortárs cseh költészet magyarországi megismertetése Vörös István nevéhez köthető, leginkább Vladimír Holané, akinek egyik legeredetibb külföldi fordítója éppen ő lett. Ezt a cseh bohemisztika is jól tudja, hiszen – a József Attila-díj, a vilenicai írótalálkozó díja és számos más elismerés mellett – István elnyerte a cseh irodalom idegen nyelven történő népszerűsítéséért járó Premia Bohemica díjat is, amivel kevesen dicsekedhetnek. Tehát, hogy egyik közösen szerkesztett tanulmánykötetünk címére és alcímére utaljak: a fordítás művészet, és Vörös István művészete útkeresés a kultúrák között, a magyar és a cseh kultúra közötti olyan utat jelöl ki, amelyet – segítségével – immár sokan járhatnak és járnak is be.
Szokták mondani, minden díj értékét meghatározza, kiknek, milyen értékeket képviselő alkotóknak ítélik oda. Nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy e díj értékét is növeli Vörös István kitüntetése.
Mészáros Andor

 

 

 

Ugyanezen esemény alkalmából adta át a festőművész a tavalyi díjazott Szalai Lajos arcmását.

 

3Az átadás (2.) – (Szalai Lajos, Szkok Iván)

 

4A festmény

 

 

 

Az eddigi kitüntetettek: Báthori Csaba, Galgóczy Árpád, Gállos Orsolya, Szénási Ferenc, Bognár Antal, Tasnádi Edit , Kovács katáng Ferenc, Károly Judit, Szalai Lajos

 

 

 

 

Fotók: Fucskó Miklós

 

Illusztráció: Fucskó Miklós fényképfelvételével

 

 


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás

hacklink satın al casibom jojobet jojobet giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler matbet matbet giriş matbet güncel giriş betsat betsat giriş betsat güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler Superbetin superbetin giriş superbetin güncel giriş süperbetin perabet perabet giriş milanbahis milanbahis giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş jojobet jojobet giriş casibom casibom giriş milanbahis milanbahis giriş casibom giriş casibom casibom jojobet jojobet giriş bahsegel bahsegel holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş pusulabet pusulabet giriş pusulabet güncel giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş bahsegel bahsegel bahsegel marsbahis jojobet marsbahis marsbahis bahsegel bahsegel egebet Egebet güncel giriş jojobet jojobet giriş nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş nakitbahis nakitbahis giriş Nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş perabet perabet giriş nakitbahis nakitbahis giriş jojobet jojobet giriş