Mondd meg nékem, merre találom…

Vers vetek

november 13th, 2020 |

0

B. Mihály Csilla: Szegényebb a holtnál (négy vers)

 

Vétkezem
Én bántalak, mert folyton vétkezem,
de nézd kisebzett, vérző két kezem,
és mondd, hogy zúgolódni nincs okom,
s hogy össze nem hiába kulcsolom.
Mezítláb járok ösztövér nyomon,
kövek zsebemben, múló lángomon
magasság, mélység együtt méreget;
kegyelmed fénye óvja léptemet.

 

Nagy-Magyarország
Szegény vagyok, látod,
szegényebb a holtnál,
amikor eszméltem
te már nem is voltál.
Örökségem annyi,
amennyit meghagytak:
elárult testvére
lettem a magyarnak.
Kellett ez a béke,
hazám, anyám, enyém?
Tej nélkül szoptattál
már a legelején.
Öledbe úgy bújtam,
mintha nem is lenne,
közben ránk rakódott
Európa szennye.
Rablók és bitorlók
színhúsunkba vágtak.
Vérét venni vágyják
a magunkfajtáknak.
Erőtlenül fityeg
nyelvünk, lábunk, karunk.
Óvjál, öreg Isten,
amíg feltámadunk.
A trianoni békediktátum 100. évfordulóján

 

Fecskeszárnyú
Kezem kezedben, ujjaink között
a csillagfényű ég alácsorog.
Az útra itt-ott rozsdaszín szökött,
lemossák fürge, kósza záporok.
Mint könnyű bárka, ring a csonka hold,
és összesúgnak-búgnak mind a fák:
ocsúdik majd, mi éjnek foglya volt,
a régi hit, s a vágyott tisztaság?
Kezed kezemben, el nem engedem,
Te vagy világom, nappalom, csodám.
Megyünk merengve át a kerteken,
a fecskeszárnyú reggelek nyomán.

 

A lélek
Örök derűnek óceánja,
morajlik, tágul, szertefut.
Dalát a csenddel összerántja
a földi fények verte út.
Majd gerleként ül rá a vállra,
akár az Úr a trónusán,
s az ébredő szelet bevárva,
elvisz magával, toll-puhán.

 

Illusztráció: A vétkező (fh. Schwoiser)


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

hacklink satın al grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet güncel giriş grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet giriş güncel betcio betcio giriş betcio güncel giriş alobet alobet giriş alobet güncel giriş Holiganbet Meritking pashagaming pashagaming giriş pashagaming güncel giriş atlasbet atlasbet giriş atlasbet güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel giriş grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet güncel giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş egebet grandpashabet holiganbet jojobet jojobet marsbahis

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás