Szvétek Gábor: Pszichedelikus terápia
Nem tartozom semmivel
neked
tartozom mindenért.
A hozzám lapulóba belebújok, de te se hangoskodj,
mert megtalál és fölemészt mindaz, amit elengedtünk.
Megkorbácsolnak csillagaink, ma már elvárás emberhúst enni,
varjúkörömmel a szív helyén mellkasomra vésem
az életemmel játszadozó lényeget. Ő az én megmérettetésem.
Összetöri a szépséget.
Semmi sem végtelen és semmi nem múlik el, mert
akkora a hitványság, hogy ezt is megbocsátjuk.
A puszta homokjába törik körmöm: rabszolga vagyok.
Tudatlan és naiv, tényleg azt hittem
a hold is istennő, és megvilágít, ha udvarolok neki.
Ősrobbanás, apokalipszis, aprócska
én a világ –
gondoskodást nem uralmat érdemel
méltósága szerint egybeolvad az idővel.
Erős nő vagyok és gyönge férfi,
önző, gyáva, korlátolt isten, de érted bármikor meghalok.
Vagyok vagyok; hiába érdemelsz több életet.
Büntetés kell éreznem túlzás és hiány súlyát.
Minden önerőből elértem jelentéktelen.
Haragom és benne-érzésem legtisztább humanizmusom
– legnagyobb eredményem: összes erényem.
Elherdáltam azt az önmagam, kinek
lenni erőt, képességet és kitartást kaptam gyermekkoromtól.
Az is kap, akitől elvesznek. Tucatnyi kifogásom van, egyik sem mentségem.
Benned is magamra haragszom, benned is magamnak örülök.
Sok harcot veszítek háborút nyerni.
Megvagdosom arcomat, mert nevetni látlak, mikor már nem hasonlítunk.
Szeretem és megsiratom a megnemszületettet, többet úgysem tehetek.
Hiába kényelmes közöny az elégedettség,
mégis az egyszerűségben keresek biztonságot –
csak téged nem, ki előttem járva követsz.
Hiábavaló a küzdelem, az út önmagába tér meg elveszni.
Reményem feltételekhez
köt gúzsba
a hangtalan üvöltés – az életem.
Illusztráció: L. Giordano
Ezek is érdekelhetik!
A válasz – Marton Árpád versei →
Kárpáti László: Kirakat (haiku-ciklus) →
Varga-Göcz Nikolett: Sebezhetőség, Magnólia →
