Száraz Orsolya: Maczák Ibolya Kölcsönzés és kompozíció c. kötetéről
*
Maczák Ibolya immár egy évtizede folytat elhivatott kutatómunkát azzal a céllal, hogy feltárja a 17–18. századi magyar nyelvű prédikációkban alkalmazott kompilációs eljárásokat. A 2019-ben megjelent Kölcsönzés és kompozíció: Szövegalkotás 17–18. századi szerzők prédikációiban című kötet[1] ennek a kutatói útnak egy újabb állomása és egyben szerves folytatása a Szerző előző, 2010-es monográfiájának. Ezúttal három hitszónok, a pozsonyi kanonok, majd erdélyi püspök Illyés András (1637–1712), a minorita Kelemen Didák (1683–1744) és a ferences Stankovátsi Leopold (1742–1789) nyomtatásban megjelent prédikációs kötetei állnak vizsgálódásai középpontjában. Mivel a három szerző prédikátori tevékenységének ideje, valamint szellemi és hitszónoki tájékozódása nem esik egybe, ezért összehasonlításuk különösen indokolt. A feladat azonban közel sem egyszerű, mivel a tendenciák és jellegzetességek megállapításához, nemcsak a kiterjedt prédikátori életművek, de az átvételek forrásaként szóba jöhető szövegek alapos ismeretére is szükség van.
A Szerző korábbi munkája tizenegy pontos szempontrendszerét alkalmazza ebben a kötetben is. Elsőként a források beazonosítását igyekszik elvégezni. Eredeti célkitűzése szerint csupán magyar nyelvű és nyomtatott anyagokra korlátozná a keresést, azonban éppen a nem magyar nyelvű és kéziratos szövegekkel felfedezett váratlan egyezések bizonyítják, hogy ez a leszűkítés a kutatás praktikus szempontjait ugyan szolgálja, de idegen a korabeli kompilációs gyakorlattól. Végül mindhárom hitszónok esetében kimutatja nem magyar nyelvű forrásszövegek használatát is, sőt Illyés András vonatkozásában egyenesen azt állapítja meg, hogy „prédikációiban az olasz hatás jóval meghatározóbb, mint a magyar” (35. o.). A kompilált olasz szerzők névsorát egy nagyon ígéretes kézirat, Illyés András excerptumgyűjteménye alapján egészíti ki, azonban további információkat nem közöl róluk. Úgy vélem, hogy hasznos lett volna idevágó munkásságuk bemutatása, mivel – Giuseppe Mansit és Giovanni Pietro Maffeit leszámítva – a felsorolt nevek még az olasz irodalom- és prédikációtörténetben jártasabbak számára is (szinte) ismeretlenek. Az érdeklődő olvasó ez irányú tájékozódását nehezíti az is, hogy nem szerepel mindegyikük a bibliográfiában, illetve egyes lábjegyzetbeli hivatkozásoknak nincs feloldása, így nem derül ki, hogy az adott olasz szerző mely munkájáról van szó. Az átvételek elsődleges magyar forrásaként – nem meglepő módon – Maczák Ibolya mindhárom hitszónoknál Pázmány Pétert nevezi meg, akinek mind prédikációs kötetét, mind Kalauzát szívesen kompilálták.
A kötet középső fejezeteiben a Szerző a kompilációs eljárásokat a három prédikátori életműben külön-külön vizsgálja meg, mégpedig több szinten. A szerkezetben bekövetkező változásokat ábrával is szemlélteti, valamint részletesen foglalkozik az átvételek mértékével, típusaival és szövegbeli helyével. A Kelemen Didák szövegalkotási gyakorlatáról tett megfigyelései megerősítik a szakirodalom eddigi megállapításait: a minorita hitszónok nemcsak mások, saját korábbi műveit is előszeretettel hasznosította újra. Az eredmények között említhetjük, hogy Maczáknak sikerült a Bernárd Pál és Kelemen Didák közötti máig nem tisztázott szerzői kapcsolatot, illetve szövegeik viszonyát újabb adatokkal gazdagítania, és ezek nyomán újabb feltételezésekkel is árnyalnia, valamint azt is, hogy figyelmet szentelt Stankovátsi Leopold prédikációinak, melyek eddig kívül rekedtek a kutatás érdeklődésén.
A kötet utolsó és módszertani szempontból leginkább innovatív fejezetében a Szerző azt elemzi, hogy a három hitszónok hogyan kezeli ugyanazokat a forrásszövegeket. Az összehasonlításnak köszönhetően feltárulnak a közöttük lévő eltérések, hasonlóságok, azonosságok és az egyéni jellegzetességek is, és végső soron a kötet itt jut el legfőbb célkitűzése megvalósításához: az összevetések nyomán részletgazdag és összetett kép bontakozik ki a 17–18. századi kompilációs technikák alakulásáról.
[1] Pázmány Irodalmi Műhely – Lelkiségtörténeti tanulmányok 23. (Budapest, MTA–PPKE Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport, 2019)
Illusztráció: “Predikatzio”
Ezek is érdekelhetik!
Ábrahám Júlia: Öt nap varázslat, azaz MOST FESZT Tatabányán →
Vasi Szabó János: A csodák konvergálnak Cinnabarban →
Szaló Péter: Átmozduló léthatárok* →
