Mondd meg nékem, merre találom…

Hetedhét rzsporcelan1

október 19th, 2022 |

0

Rainer Maria Rilke: A rózsatál (versek)

*

A rózsatál
Die Rosenschale

Villogni láttál már dühöt, s fiúkat
láttál egymásnak esni, göngyölegben,
mely gyűlölet volt s fetrengett a földön
állatként: tűrte méhek ostromát;
színészt, feltornyozódó nagy ripacs-rajt,
vágtázó paripákat: összerogytak,
szemük üveg lett s horkanó foguk közt
mintha koponyájuk hámozódna.
Most már tudod, van mód felejteni:
előtted áll a teli rózsatál, nem
feledhetően, tömve mind a lét
és hajlam s áldozat, örök vevés és
adás, valódi biztatás kegyével,
mit még elérünk: egyszeri kegyet.
Zajtalan lét: serkedés, egyhuzamban,
tér-igénylés s nem tér-sajátítás
abból, amit lenyesnek itt a tárgyak –
jól elsuvasztott, gyönge körvonalban
merő középpont, furcsa könnyűségek,
csupa benti fény – a szegélyzetig:
ismerünk-e ilyet még, bármi mást?
Vagy ez hogy van: hogy érzés pirkad, épp
mert ér sziromlevél sziromlevélhez?
Vagy ez: hogy nyíljék pillaként csak egy,
alatta ezeregy simuljon, egyben,
zárt sorban, s mintha, tízszeres erővel
álmodna, benti szemsugárt takarva.
S főképp ez még: hogy átjárja a fény
e szirmokat. Kiszűrik azt a kis csöpp
sötétet, lassanként, ezer egekből,
amelynek tüze-fénye majd a porzók
kusza csokrát csiklandja, megvadítja.
A rengő rózsa-mozgást, azt tekintsd:
bár mind mozog, de nincsen moccanása,
ha nem lövellné sugarát az űrbe:
magában, úgy maradna, láthatatlan.
Nézd a fehéret: boldogan kifeslett
s nagy, kitárt szirmosan kínálkozik most:
kagylói Vénusz, fölegyenesedvén;
s azt, mely pirongva, oly zavart sután
hajolna át egy hűvösebb fölébe,
s amint a hűvösebb csak-csak szabódnék,
s a hideget, amely burkolózva áll
a felfeslők, mindent levetkezők közt.
S amit levetnek: könnyű az s nehéz,
lehet palást, lehet teher, lehet szárny
vagy álarc, mindig alkalom szerint,
s ahogy vezetnek: fiú-szem elé.
Mi minden lehetnek: nem volt-e az a
sárga, amely kinyílva tátog ott, egy
gyümölcs héja, és benn e sárgaság,
tömöttebb dús narancsvörös, a nedve?
S nem volt-e túl sok ez a sarjadás, mert
a légben az a rejtett rózsaszín most
lilás lett: így lett keserű utóíz.
S az a batiszt nem oly ruha talán,
amelyben páráll még, meleg az ing is,
amellyel együtt ott levettetett az
óerdő ősi hajnal-árnyasában?
S emez, tekintsd csak: opál porcelán,
törékeny simaságú Kína-csésze
s rajta parányi lepkék, tiszta fényben, –
s az ott, amelyben nincs más: önmaga.
És mind csak önmagát öleli fel,
ha e szándék azt jelenti: a kinti
létet, szelet, esőt, tavasz türelmét,
a bűnt, izgalmat, álruhájú sorsot,
és az esti föld sötétjét, de még a
sok felhő változó jövés-menését,
de még a messzi ég merész parancsát
is egy marék bensőséggé avatni.
Most nyugtot lelt a nyílt rózsák körében.

 

A labda
Der Ball

Te röpke Gömb, mely míg száll, két tenyérnek
melegét, fent, kiadja: gondtalan
sajátját; ami tárgyban sose fér meg
s nem marad, mert mozdulni oka van,
már nem dolog, de még dolog, elég,
hogy mind, mi körben áll, a kinti rendben,
hamar, titokban, bennünk ne rekedjen:
benned ez szorong, te, emelkedés
s esés közötti báb: amely ha száll,
a dobást, mintha azt is elrabolná
s szabadba szórná –, hajlik, szinte áll
a csúcson, s a csoportnak ott mutat rá
a térnek új pontjára hirtelen,
tánc-alakká rendezve lépteik,
majd, mert mindegyik áhítozza, várja:
természetes súllyal esik
magas kezek mélységes poharába.

 

Esti dal
Abend-Lied

Drága Ruthom 10. születésnapjára
Melyik vagy, drága csillag,
aki szívembe néz?
Mély, bensőbb hatalomnak
vagyok hűen egész.
Melyik vagy? Mert a mennybolt
sem Kelet, sem Nyugat –
életed körbeforgott,
enyém is ingatag.
Melyik vagy? – (jaj, ne mondd meg),
aki szívembe néz?
Hadd lépjek mindenekhez,
mint aki eljegyzésre kész.

 

Fordította: Báthori Csaba

 

 

 

Illusztráció: Kínai porcelán lepkékkel, rózsákkal etc. (19. sz.)


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás

hacklink satın al deneme bonusu deneme bonusu veren siteler meritking meritking giriş meritking güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş betcio betcio giriş Enbet enbet giriş enbet güncel giriş perabet perabet perabet giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler deneme bonusu deneme bonusu veren siteler meritking meritking giriş meritking güncel giriş bahissenin bahissenin güncel giriş bahissenin giriş superbetin giriş superbetin giriş süperbetin holiganbet holiganbet giriş perabet perabet giriş casibom casibom giriş betsat betsat betsat giriş betsat güncel giriş alobet alobet giriş meritking güncel giriş Vdcasino vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş matbet matbet giriş matbet güncel giriş yakabet yakabet giriş yakabet güncel giriş betsmove betsmove giriş betsmove güncel giriş betsat betsat giriş betsat güncel giriş safirbet safirbet giriş safirbet güncel giriş dumanbet giriş dumanbet dumanbet güncel giriş vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş marsbahis marsbahis giriş marsbahis güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş meritbet meritbet giriş meritbet güncel giriş nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş dumanbet dumanbet giriş dumanbet güncel giriş Holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş bahissenin bahissenin giriş bahissenin güncel giriş bayconticasino bayconticasino giriş bayconticasino güncel giriş imajbet imajbet giriş imajbet güncel giriş prizmabet prizmabet giriş pashagaming pashagaming giriş pashagaming güncel giriş interbahis interbahis giriş interbahis güncel giriş nakitbahis nakitbahis giriş jojobet superbetin matbet jojobet romabet romabet giriş marsbahis marsbahis güncel marsbahis güncel giriş alobet alobet giriş