Mondd meg nékem, merre találom…

Próza _ea

február 27th, 2023 |

0

Sugár Dániel: Kísérleti hiányállapot


fel akarok ébredni
fel akarok ébredni mert az elérhetetlen dolgok tükörtermében fekszem ahol minden vágyamból többet látok és hiába nyúlok előre a kezem megtorpan a levegőben és nyújtózkodásaim százait látom hiába feléd lendülni
lehunyom inkább szemem hogy emlékezzek s festett gitárszólamok húznak piros-sárga csíkokat szemhéjam alján ahogy játszol színekbe borul a szoba és érzem ostromolják szempilláim redőit a dallamok hátha rád nézek végre de sokáig nem tudok mert úgy dobol belőlem a zene amit belém festesz hogy minden levegővételnél ki-be jár orromon az összekent falakról lepattogzó szivárványfüst
fel akarok ébredni
fel akarok ébredni de úgy kapaszkodok mégis az álom felé hogy a te arcod van varrva csukott szemeim mögé s amint elborít a sötétség te színekké és évekké nyúlsz bennem mintha már régóta egymás mellett haladnánk a végtelen időben
így megyek végig az életen mialatt téged kereslek álom és ébrenlét határán mert sem itt sem ott nem talállak már s mindkét oldalt magas ódon épületek nőnek ki a sugárút gyökereiből
az erkélyek üvegei és az ablakok egymásnak adogatják a fény rózsacsokrait ide-oda dobálva rejtjeleznek vele a párkányok peremén de villanások százai után haldokolni kezd velem együtt a nappal és így jön el az éjszaka mikor újra foszladozó emléked kísért s mikor felébredek a fény úgy húz csíkokat szempilláim rései közé hogy mielőtt kinyitom a szemem máris tudom hogy reggel van végre de hiába tapogatok körbe csak saját testem gőzének melegét érintem
mégis várlak
mégis várlak és vonatok csúsznak el mellettem mikor jössz már az elé az ajtó elé akarok állni amelyiket te nyitod ki de egyre csak ismeretlenek szállnak le és a vonat rohan tovább tekintetemben utazik a sokvagonnyi ember félek ott vagy közöttük és máshová mész
valahogy mégis a peronon talállak azzal az egyetlen árva fénycsíkkal az államon mert a villanymotortól futó fények körén kívül a sötétség első árnyékában állok és hiába látlak felém sétálni tudom hogy az utolsó kabinlámpákkal együtt szöksz el tőlem át az éjszakán
mégis várlak
néha még mindig ott ülök az ablakod alatt és a konyhában égő lámpa fénykörében kereslek várom mikor nézel ki hogy megláss várom mikor érted meg hogy ez még mindig ugyanaz az egy éjszaka amelyen minden történt velünk
de sosem nézel ki ha pedig sötétség sűrűsödik az ablakok mögött addig akarok várni míg haza nem érsz vagy fel nem ébredsz rövid álmaidból de nem gyullad fény nem nézel ki többé az ablakon véget ér hát az az egyetlen éjszakánk
s utána hiába lassítanám az idő múlását mert a nyári napfordulókor engedlek el és nemsokára úgy kapkodok utánad mint a rövidülő nappalok percei után és a fény
 a fény után
aztán a kíntól egy helyben mocorgó idő tétován telni kezd én pedig az ablakon át nézem a halványodó fény próbálkozásait s tudom ugyanígy fogysz el bennem te is lassanként mire újra megnőnek a nappalok és kihajtanak belőlem a fény rózsacsokrai
most ébredek s arcaink egymásra csúszva fénylenek át homorú vágyaim diszkrét geometriáján
és bárhová nézek az egybevágóság szabályosságát látom miközben minden forma és alak eszméléseim hangulatai szerint csavarodik ki a térben
ahogy magamra pillantok sem tudom már hogy tengelyem mely síkon fekszik bele az eltolódott világ koordináta-rendszerébe nemhogy létünk elkülönülését érezzem odabent ebben a szorongások közt ingó körpályáktól szabdalt bensőben
olykor egyek vagyunk hát bennem mert megcsináltam minket magamnak és közelebb vagy immár hozzám mint önmagadhoz valaha leszel
akár két kitérőegyenes más irányokba fordulunk nem szól ez örökre mert találkozunk még ha már nem lesz miért futnunk

 

 

 

ea2

 

 

Illusztráció: Éjjeli ablak


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás