Száva Csanád: (váratlanul), (valamely ürüggyel)
(váratlanul)
A tél újból váratlanul ér,
lehull benned néhány dolog, ahogy
kristályedények egy forró, halott
nyáresten, ha már minden állat pucér.
Csórécsigát mímelve bújsz az őszbe,
csak nyári nap ha érdekel, nem mész
nyaralni – úgy ahogy tavaszba néz
akit a fűben látsz meg hátradőlve.
A dolgok elforognak égitestként.
Te, bárhogy is nézd, lekéstél erről.
Amit a fákon látsz, olyan mint a festék.
Naiv, kopott gyerekrajzod mellől
görbült szájjal nézed, ahogy itt szétfolyt
a jég. Nem érted ezt a sötét tébolyt.
(valamely ürüggyel)
hiába állítottad madárcsicsergősre
az ébresztés ébresztés marad
csak jobb jöhet ennél – mondod fel
amit a coach-tól tanultál
és már ott is van a jobb kéz a darálón
a bal meg a gombokon
mondanád hogy zongorázik de
eszedbe jut hogy este egy pillanatra
talán láttál egy tücsköt a falon
ahogy ott álltál a gangon
és már ott is állsz megint és szinte hallod
a füledben a hegedűszó
de már ugrik is a gondolat és
megszólalsz
istenem jó
hogy eszembe jutott hogy
kitöltsem a szülinapos bögrémbe
aztán valamely ürüggyel kiüljek a gangra
és hallgatózzak talán a fa
kopácsolása vagy egy varjú
kár-kár megüti a fülem
de megbillen az ág amikor a párjához
száll a madár és
elröppennek mire elfogy az utolsó korty
és itt vagyok
üres a gang meg minden
Illusztráció: „Nem érted ezt a sötét tébolyt”
Ezek is érdekelhetik!
Hegyi Botos Attila: A tisztaság fűziszfüzére, avagy egy mondat termodinamikája (képletvers) →
Halmosi Sándor: AZ ÉNEKLŐMESTERNEK ZSOLTÁRA (versek)* →
Benkő Ildikó: kapcsolat (versek) →
