Babics Imre: „Lét boltozata csupaszon” (versek)
*
Tudatalatti
Aljas falkák vénülését
lelkifurdalás fürtárnya
nem kíséri… ám kevés Ég
helyett nyirkos, sötét tárna
nyílik az utolsó percben,
s mint megriadt denevérek,
vérbűnök raja felrebben:
szétáradó káoszméreg.
A tagadó tudatba jut
az agybomlasztó ultrahang,
rémülten égnek áll hajuk,
s mindet eléri az Alant.
Megsemmisülten
1.
Havazik, lágyan, nem vadul,
s a fehérségben meglapul
az, mi időtlen, s hópelyhek
mögött némán ünnepelhet
minden valódi pillanat,
melyre nem virrad fel a Nap.
2.
Lét boltozata csupaszon,
s mint partra sodródott bálna
bordája ‒ nincs kár, nincs haszon,
csak hiánya megbánásnak,
soha el nem jövő másnap:
megrebbenő a homály ma.
Rabság
1.
Isten csendjébe burkolóznál be éjjel:
fajodban a látomások hanyatlanak,
s már csak bűnözők alkotnak nagyszabásút,
meggörbítve az időt, de Túl vagy másutt
‒ nem is számít ‒ talán árnyékod súlya nagy,
s keríttetik húnyó alakod fölé jel,
————bármilyen,
————–véled.
————-Lélek
———-megpihen
‒ bár bőszen mocskolgatják, mint Fentről valót ‒,
érezvén mélyen: nincs Gonosz alkotta mag,
felforgatott Föld, kaparó tudatlanok
ragacsos rögei csak, ám majd fény villan ott
…mindenek szárba szökkennek, kihajtanak,
moccanatlanságban, mely sasnál szárnyalóbb.
2.
Isten csendjében minden túlnő magán,
szellem s anyag nehézkedése is hallgat:
megszűnik a zuhanástól sívó magány,
s mennynek is nevezhető közös sugallat
———-magasodik,
————-véled.
————-Éjek,
———‒ rémálmokig
vadak, onnan szorongók ‒ értelmet nyernek
s lealacsonyodásra virradt nappalok
épp úgy, ám a fennen szárnyalás nem ernyed:
a suhanás alatt minden árnyék halott.
3.
Isten csendje kísér aláhullt levelet,
óceánmélybe süllyedő homokszemcsét,
s alkot némaságból pókhálót a meleg,
a kozmikus fagyon átsugárzó fenség
———-eme bolygón,
————-véled.
————„Kéjed
———a zaj, fojtón
ölel”: s egy faj, melyben örökké megbíztak
égiek, most ítélettől mentes bánat
csöppjét képezi, mely Túlnan fanyar ízt ad
a Teremtés csillagos áramlatának.
4.
Isten csendjében eposzt hímez a holdfény,
helyükön a betűk: valahány középütt,
s kikerekíttetett minden hajdanvolt Én,
…várnak: szupernóvákban új tükörképük
———-feléledőn,
————véled.
———„Mélyebb
– —–kimért időm
a Térnél”: sötét anyagban a gondolat
ragyogni kezd, Rossz örvénye fölött kering,
hővé lesz, mit fekete lyukakba folyat
egy erő, az örökkévaló rend szerint
… s ha bármi is int onnan, nem csak egyszer int.
Illusztráció: Bridge over Chaos (John Martin)
Ezek is érdekelhetik!
A bábmester – Hudy Alida Lea versei →
Atilla Tau: EL ELION →
Lajtos Nóra: krumplipucolás, világlocsolás →
