Mondd meg nékem, merre találom…

Hetedhét jf

október 9th, 2023 |

0

Jon Fosse Nobel-díjas

Jon Fossénak ítélték 2023-ban az irodalmi Nobel-díjat.

Az 1959-ben született norvég költő, drámaíró szövegeit több mint 40 nyelvre fordították. Színdarabjait a világ szinte minden táján játsszák. 1983-ban jelent meg első kötete (Raudt, svart – Vörös, fekete, Det Norske Samlaget). 16 próza-, 10 vers-, 2 esszékötet, 9 gyermekkönyv mellett 28 drámája és 8 kisebb műve került színpadra. Németországban ő a legtöbbet foglalkoztatott kortárs drámaíró. Számtalan külföldi és norvég díj után 2015-ben átvehette az Északi Tanács igen rangos Irodalmi-díját. Verseit magyar folyóiratok is közölték. Az utóbbi években több drámáját hazánkban is játsszák, jelentős regényeit is lefordították nyelvünkre.
Szerkesztőségi szavunk most Kovács katáng Ferencé – szerkesztőtársunk. Érdemei a magyarországi Fosse-bemutatás terén úttörő fontosságúak. 1995-ben és 1997-ben jelentek meg könyvalakban első drámái (Valaki jönni fog, Nemzeti Tankönyvkiadó; A gyermek, Színháztörténeti Intézet, mindkettő Kovács katáng Ferenc fordításában). Az előbbinek még a kiadás évében világpremierje volt a Dunaújvárosi Bemutatószínpadon és a Budapesti Kamara Színházban. Barátunknak köszönhetően a Napút több összeállításában, online-oldalainkon közöltünk Fosse-verseket. Különlegesnek számít a 2021-ben általa itt, portálunkon  összeállított és tolmácsolt 25 szerzős versegyüttes: A kortárs norvég költészet hava, ⇒ benne három verssel Fosse is. Valamennyi költőt jegyzettel is bemutatta a norvég irodalom és kultúra magyarországi megismertetéséért számtalan területen – többek között más fórumokon is vers- és drámafordítással – sokat tevékenykedő maga-is-költő szerkesztőtársunk. Igen, e sorokkal a remek helyzetet kihasználva Kovács katáng Ferenc rejtett érdemeire is szeretnénk a figyelmet felhívni.
Jon Fosse gyűjteményes kötetéből (Dikt 1986-2000, Det Norske Samlaget, 2001) válogatott versekkel tisztelgünk (újraközléssel) az új  Irodalmi Nobel-díjas előtt.

Fáradt játék, matéria, ének

zseniális ragaszkodásoddal
megzavartad a kételkedéseimet
miszerint nincsenek
felhős reggelek
felhők, mik rátelepednének kék vízre, tetőre
tartsd hát a kezem, mint a hullámok.
Imák a hullámok ellen.
Mesélj el mindent, amit amúgy is tudok.
Meséld el újból ugyanazon történeteket.
Azt az egyszerűt a fiúról és a lányról.
Azt, amiben víznek képzeled magad.
Azt is, hogy más dallamában kell lennem
a többiek között. Ne is mesélj mást, csak
amit amúgy is tudok. Arról is mesélj
kérlek, a biztonságról, amit annyira hiányolunk
miközben biztonságban érezzük magunkat.
Ez egy szürke nap, elmegyek, mint már annyiszor
füst követi lépteimet. A mennyből vigyázó szem
kísér. Uram! Bocsásd meg a vétkeimet!
Napi kenyerünket add meg! Ámen.

 

Tiszta kéz

A sötétség most csöndesebb Oly csöndes.
ha valaki jönne, látná
sötétségem átváltoztatja magát
elcsendesedik
a sötétségben
a sötétség nyugodt sötétsége
lassan jön elő az időben
előkészítetten
újra készen
megedzetten
még mindig nyitottan Óráról órára
évről évre
tapasztalatról tapasztalatra
Súlyos kő Kő, mint én
ahogy a sötétben haladok Sötétben megyek
és nem hagyom el a helyem
Sötétben megyek s oly esetben
mint ez
tiszta kezet
kérek tőletek

 

A hegyek már nem tartanak össze

és a fjordok szétszóródnak
állandó kavarodásban
ami mégsem elmozdulás
csak érinthetetlenség
mint a kavargás a kavargásban
Nem érzékelhető a nyugalom többé másként
csak mint érzékelhetetlen mozgás
elfullad, feléled a fehérlő fjorddal együtt
mint a felfénylő ég
ahogy elsötétül a sötétség is
Nincs több mondandóm
érzem, hogy az ég végigsimít hajamon
Hagyom hát, a fjord maradjon fjord
az utolsó leheletünkig Gondolhatja ezt más is
lélegzetem visszatartom
az értelmetlen csendben
a nyugtalan biztonságban Megállítható
mint ahogy a hegy is megállítható
keveredés a keveredésben Nincs mit üzennem
Nem vagyok többé résztvevő
vigyél magaddal, ahová akarsz

 

Fordította: Kovács katáng Ferenc

 

 

Illusztráció: fh. fotó forrása: Bergens Tidende


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás