Mondd meg nékem, merre találom…

Vers kb

március 10th, 2024 |

0

Kiss Anna: Szárnyak a kabát alatt. Mese az 55 éves Kalákáról

fb
Léteznek gyalog angyalok a
világon, kik mindenféle hangszerekkel
járnak be országot-világot
sokak örömére, s a magukéra persze,
különben mit érne az egész!
Van ki gyűszűvel, tollal,
orsóval, kővel, ki meg
síppal, dobbal, nádihegedűvel
álmodik a pólyában, és
ez ellen nincs mit tenni! A
tehetség az tehetség! Ahány féle,
annyi áldás, meg baj is – belső
parancs, hogy állni kell a próbákat,
nem szabadulhatsz tőlük!
(Nem is szeretnél, ilyen a
szívedben tehetséggel élni!)
Csakhogy nem mindenki képes
ennyi évig töretlenül
tenni a dolgát, mint a Kaláka,
ha az Egész megbomlik,
mert az ész siet-siet, a szív
nem teheti, belehalna!
A muzsika meg olyan, hogy
szívből fakad fel, szívet rendít meg,
érezni Kaláka-esteken.
Valami otthonos, emberi az
elidegenült létben.
Orvosság, mint a menta,
kakukkfű, hársfavirág! Ama
első kert emléke!
Kiskorunkban bablevéllel
tüntettük ki egymást
nagy tettekért, hát én most
mindőjük szívére
szedek egyet-egyet!
Mondhatni kezdettől
válogatnak a verseimből,
barátaim ők, már-már testvéreim,
ezért is jutott a bablevél eszembe.
De barátai immár egy
országnak, s azon is túl, az
Óperenciás tengeren is túl.
Barátai költőknek, hóembernek,
ukulelének…! S a Rackának is,
kikkel mostanában sokat
muzsikálnak együtt.
Elképzelem, hogy lett volna
századokkal ezelőtt:
Mikó Pistát, hogy a világot
jelentő deszkákon felesel a
vén csontvázzal is, kijátssza az
egeret a lyukból!,
a Kalákát királyok várában
udvari zenészeknek, kegyben,
hímes zenéjük s tisztük szerint!, a
Rackát, hogy vándorzenészek
szabad életét élik az utakon,
fej vagy írást játszva a Sorssal.
Kétfélék, kétféleképpen
kiválóak, ahogy ma is. És
együtt is azok! Aki nem hiszi,
járjon utána!, én is megyek
most már zabot hegyezni,
eddig volt, mese volt, (nem mese),
fuss el véle messzire!

 

 

Illusztráció: Kaláka babban


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás

hacklink satın al casibom jojobet jojobet giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler betsat betsat giriş betsat güncel giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler casibom giriş jojobet giriş jojobet giriş nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş Nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş jojobet jojobet perabet perabet giriş betcio betcio giriş betcio güncel giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş marsbahis marsbahis giriş marsbahis güncel giriş superbetin superbetin giriş superbetin güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel giriş perabet perabet perabet giriş perabet perabet giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş betsmove betsmove giriş betsmove güncel giriş matbet matbet giriş matbet güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş marsbahis marsbahis giriş marsbahis güncel giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş betsmove betsmove giriş marsbahis marsbahis giriş casibom casibom giriş mavibet mavibet kavbet kavbet giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş Jojobet Jojobet Jojobet jojobet nakitbahis nakitbahis giriş casibom casibom giriş jojobet jojobet giriş casibom casibom giriş jojobet jojobet giriş holiganbet holiganbet giriş casibom casibom giriş jojobet jojobet giriş holiganbet holiganbet giriş meritking meritking giriş casibom casibom giriş jojobet jojobet giriş casibom casibom giriş jojobet jojobet giriş marsbahis marsbahis giriş meritking meritking giriş matbet matbet giriş