Vörös Viktória: Utazás
•
Az éttermi pad peremén
ahol habokat torlaszol az idő
Krúdy törzsasztala
Baudelaire mámora
tétlen ülünk
Ölelünk, Édesanyánk,
már bejött az este
amikor elköszönt tőled a tavasz
Madarakkal üzensz párkányunkon
Áttetsző kezed egy gyermeké
Hogy meddig mentél
és honnan hoztál
hátadon ennyi rőzsét
nem tudom
– ontod a meleget ebben
a félig-nyárban
Teljesség tölti a poharat
mikor rád koccintjuk
Világnyi kerted
talpunktól a fejünk
búbjáig ér
Ellep a televény
mint jól megmetszett rózsa a lugast
Ott élünk
amióta kertté lettél
világít a tölcsérke
míg hátrabotorkál a fáradt kertész
Ismerik a füvek-fák
kereső lépteit
Illusztráció: Soirée ou sieste dans un jardin au sud (P. Bonnard)
Ezek is érdekelhetik!
Kiss Zsuzsánna: Fehér váraink (versek) →
Oláh Tamás: Vigasz, A fekete eső (versek) →
Bokor Levente: KELETKEZÉSÜNK IRÓNIÁJA* →
